A Sierra On-Line nevű cég az 1980-as évektől kezdődően sajnálatos megszűnéséig számos, mára klasszikussá vált sorozatot indított útjára, amelyekben emlékezetes főhősökkel csavaroghattunk az űrben, mesebeli fantasy birodalmakban barangolhattunk, netán rosszfiúk után nyomozhattunk. A jellegzetes stílusú alkotásokban a humor hol több, hol pedig kevesebb szerephez jutott, a legmókásabb és talán legkönnyebben azonosulható főhős pedig mind közül alighanem az a (már nem annyira) fiatal úriember, akinek a motivációs bázisa tulajdonképpen egyetlen dologban merül ki: lehetőség szerint az összes útjába kerülő hölggyel minél szorosabb, minél testközelibb kapcsolatot kialakítani – ez a próbálkozása pedig általában nem várt balszerencsét hozott.
A NŐI IGEN NYOMÁBAN
Az amerikai Al Lowe által megalkotott figura legutóbb (amennyiben a mobileszközökre megjelent részt és a remake-et nem számoljuk) az 1996-os Love for Sail!-ben tett kísérletet a gyengébbik nem meghódítására, így aligha volt egyszerű feladata a meglehetősen fiatal, német CrazyBunch csapatának, hiszen a régi rajongók vélhetően az általuk megismert és megkedvelt szoknyavadászt kívánják viszontlátni, miközben a mai kor számára is ajánlott egy felmelegített nosztalgiamenetnél többet nyújtani. Ennek a kihívásnak pedig szerencsére a Wet Dreams Don't Dry teljes mértékben képes megfelelni.
Már az első percek is jó néhány évtizeddel visszarepítenek az időben, hiszen annak idején a butuskán (ám annál fülbemászóbban) csipogó, alig néhány színből álló verzió is kultúrából vett kérdésekkel kívánta ellenőrizni, hogy valóban kellően felnőttek vagyunk-e a ránk váró sikamlós történethez. Mivel a válaszok mindegyikét feltehetően csupán egy szűk réteg fogja csípőből ismerni, bátran használjuk az internetet – vagy tulajdonképpen át is léphetjük az egészet, amennyiben nem kívánunk ezzel vesződni.
Ezt követően vehetjük át a főhős irányítását, aki szokás szerint nyakig benne van a csávában: egy sötét pincében tér magához, és fogalma sincsen arról, mennyi ideig hevert ott. A felszínre kiérve aztán meglepődve veszi észre, hogy jóval többről lehet szó, mint csupán egy alaposan átmulatott éjszaka mellékhatása; a törzshelynek számító Lefty’s bárba belépve tudjuk meg, hogy nem néhány napig voltunk öntudatlanok, hanem több évig. A világ időközben természetesen jócskán megváltozott (bár erről a tényről a kocsma ütött-kopott berendezése szemmel láthatóan nem különösebben hajlandó tudomást venni), Larry pedig szerfelett értetlen arccal hallgatja az egyetlen vendégként ott található lány szelfizésről, internetes közösségről és egyéb science fiction dolgokról szóló beszédét. A mellékhelyiségbe betérve egy pillanat alatt megváltozik minden, ugyanis az ott talált mobiltelefon rögtön bevezeti őt a 21. századba.
Nemsokára a telefongyártó céghez utazunk, ahol megismerkedünk a vezetőséggel, valamint a roppant vonzó asszisztenssel, akinek (stílusosan szólva) szívesen elkérnénk a számát, azonban van egy bökkenő: a szép, új világban a randizás a népszerű Timber alkalmazáson keresztül történik, a hölgy pedig ellenállhatatlan vonzerőnk ellenére sem vesztegeti az idejét olyanokra, akik nem rendelkeznek legalább 90 ponttal. Legfontosabb feladatunk tehát az lesz, hogy profilunk kellő pozitív visszajelzést kapjon, ehhez pedig számos feladványon és széttört szíven (no, meg persze hajmeresztő poénon) keresztül vezet az út.
Kalandjaink során mobilunk fog lépten-nyomon a segítségünkre sietni. Innen érhetjük el többek között a hátizsákunkat; érdemes szem előtt tartani, hogy a felvett eszközöket nem csupán a többi szereplőn és tereptárgyon tudjuk használni, hanem egymáson is, ugyanis gyakran kell majd több nálunk lévő alkalmatosságot összekombinálni. A Timber app szolgál kezdetben roppant szegényes szociális életünk kitágítására, ezen keresztül tehetünk szert új ismeretségekre: kedvelhetjük mások profilját, valamint nyomon követhetjük a sajátunk alakulását, emellett megnézhetjük, kivel hozott össze bennünket a sors. Az újonnan felbukkant személyekhez az Uunter taxi szolgáltató igénybevételével juthatunk el, ekképpen tudunk a különböző helyszínek között gyorsan közlekedni (az első részben szereplő taxival ellentétben ezúttal nem kell minden alkalommal végigvárni, míg odazötykölődünk, és a fuvar is ingyen van). Telefonunkon helyet kapott még az Instacrap nevű program, amin keresztül az emlékezetesebb pillanatokat örökíthetjük meg az utókor számára.
Míg tehát fő célunk az, hogy a társaság szőke bombázójának megfelelő szintet elérjük, Larry nem tagadja meg magát, és minden kínálkozó lehetőséget megragad, hogy azoknak a nőknek, akik hajlandók vele szóba állni, kilátásba helyezzen néhány kellemes órát, már amennyiben hajlandók vele eljönni a kocsma emeletén található (bájosan visszataszító) szobájába. Legtöbbjük persze csak akkor adja meg magát, ha teljesítjük a kéréseiket, beszerezzük nekik, amit kérnek és méltónak mutatkozunk, cserébe ideális esetben megszabadulnak a ruhájuktól és Timberen is több-kevesebb ponttal jutalmaznak bennünket, így lépésről lépésre kerülünk közelebb a nagy Ő-höz.
LOST WAGES ASSZONYAI, RESZKESSETEK!
Tulajdonképpen némi aggodalomra adott okot a Wet Dreams Don't Dry bejelentése. A legelső rész nagyon régen jelent már meg, az Al Lowe vigyázó tekintetével felügyelt játékok pedig ugyan egyre jobbak és szórakoztatóbbak lettek, azonban az utóbbi folytatások finoman szólva nem ütötték meg a mércét, ezért kérdésessé vált, hogy egy pár éve alakult csapat mihez tud kezdeni a nagy nőfalóval: készüljön egy újabb remake vagy reboot, netán megint egy méltatlan ügyességi kisiklás? A készítők azonban úgy tudtak hűek maradni a széria klasszikus elemeihez, hogy időközben nagyon is aktuális dolgokat emeltek be, és ami a legfontosabb, hogy nem spóroltak a (leginkább altesti részekre vonatkozó) poénokkal sem. Az első percekben némileg zavaró lehet Larry nyafogó hangja és a valóságból elferdítetten átvett nevek jelenléte, de ezek végeredményben beleillenek Lost Wages városának humorral borított, eszement világába. Amellett, hogy a sorozat kedvelői rengeteg visszautalást találhatnak a korábbi dolgokra (ott van például rögtön Lefty lepukkant krimója vagy a főmenüben hallható muzsika), számos aktuális jelenségre és személyre bukkanhatunk (különösen, ha alaposan átböngésszük a Timberben feldobott jelölteket).
A feladványok megoldására sokszor a többi szereplővel történő beszélgetések során kapunk utalást, ezért mindenkivel váltsunk szót, akivel csak lehet, és persze vegyünk magunkhoz mindent, ami mozdítható – a következő lépések legtöbbjére így némi gondolkodással rájöhetünk. Amennyiben pedig valami elkerülné a figyelmünket, a szóköz gombbal kiemelhetjük a babrálható elemeket és személyeket. Felkereshető helyszínből voltaképpen nincsen sok, ezért olykor olyan érzésünk lehet, hogy csupán időhúzásként cikázunk közöttük ide-oda, ám legtöbbjük további helyekre vezet (a telefontársaság khmm… „jellegzetes formájú” épülete például több szintből áll). A jó öreg Larry tehát a közelébe merészkedő nők legnagyobb sajnálatára ismét maximálisan elemében van, és valahogy így kell visszahozni egy régóta elveszettnek hitt figurát, aki a feladatát teljesen komolyan veszi – saját magát azonban egy pillanatig sem.
