Vannak olyan játékok, amik az egyszerűségével lesznek nagyszerűek. Az úgynevezett Escape Room játékok közül egyik-másik pont ilyen. Nincs más dolgunk, mint átkutatni az adott szobát, hogy ráleljünk az utunkat álló fejtörő megoldására, aztán jöhet a következő szoba. Nem nagy dolog, de meglehetősen szórakoztató tud lenni, pláne a manapság jellemző „ölj-pusztíts-rombolj” felhozatalban. A Last Will is lehetne ilyen… Részben az is. De van benne pár bosszantó apróság.
Változatos fejtörők
A játék története nem túl bonyolult: hősünk megörökölte a családi kúriát, amit még a nagyapja épített, ám mint kiderül, az öreg nem volt teljesen komplett. A kastély rejtélyekkel teli és egyik szobából a másikra csak különféle rejtvények megoldásával lehet átjutni.
A Last Will legnagyobb erénye, hogy tényleg megmozgatja a szürke állományt, ráadásul egy-egy fejtörő akár több formában is előkerülhet, hála a randomgenerálásnak. Ez alatt azt kell érteni, hogy ha újra nekiveselkedünk, nem mindenre lesz ugyanaz a megoldás, mint az első menet alatt. Más találós kérdéseket vagy eszközöket kapunk, esetleg megváltozik egy-egy megoldási sorrend. Ez nagyban növelheti az újrajátszhatóságot.
És szerencsére rendkívül sok fejtörő áll előttünk. Van, ahol tényleg csak találós kérdésekre kell választ adni, máshol a berendezést kell manipulálni, megint máshol tárgyakat kell összegyűjteni és a megfelelő sorrendben lepakolni egy asztalra. Ahhoz, hogy ezeket megoldhassuk, biza mindent el kell olvasni, meg kell hallgatni, meg kell nézni. Főleg a vége felé – már amennyire beszélhetünk végről egy olyan játéknál, ami epizódonként bővül.
Bezony, a Last Will epizodikus játék. Jelen teszt írásakor a The Long Hard Road Home és a The Path to Ruin című részek érhetőek el, majd 22-én jön a The Man the World Forgot, október 6-án Thy Kingdom Come, és végül október 20-án debütál a bónusz epizód, a The Architecture of Madness.
Az epizodikusság ez esetben azért jó, mert fenn tartja az érdeklődést a történet továbbszövésére, a kastély és nagyapánk rejtélyének felderítésére. Illetve a kíváncsiság is viszi tovább az ember, mert tudni akarja, milyen puzzle állja legközelebb útját, hogyan próbálnak meg a fejlesztők túljárni az eszén.
Társak az időben
A Last Will normális (Casual) játékmódja mellett van egy másik mód is, ami még több kihívást biztosíthat azoknak, akiknek túl egyszerű a program. Ez az időre menő Escape Room, ahol bizony a vekker lesz a legnagyobb ellenségünk. Az igazán nagy kihívásra vágyóknak érdemes ebbe belefognia már az elején, mert hiába a random generált rejtvények, ha már egyszer sikerült őket megoldani, legalább fogalmunk lesz arról, mit kell legközelebb csinálni.
A játékban többjátékos mód is van, ebben maximum négyen vághatunk neki a kúria rejtélyeinek, ami nagyban megkönnyítheti a továbbjutást.
A bosszantó apróságok
A Last Will biza remek szórakozás lenne, ha nem lenne pár apróság, amitől falra ugorhat az ember és elmehet a kedve. Kezdjük az irányítással. Első szabály: ne akard megváltoztatni a billentyűzet kiosztást! A játék ugyanis pocsékul opciózható. A Last Will a beállítások felét a program indítása előtti opcióablakból veszi, a másikat a játékból.
Példával élnék: jómagam a WASD helyett a nyílbillentyűkkel szeretek irányítani, így minden játékot oda opciózok. Igen ám, csakhogy ez itt nem megy. Az előre és jobbra gombokat valóban hagyta beállítani a nyilakra, ám a hátra és a balra maradt az S és az A gomb. Nem is engedte, hogy átállítsam a játékon kívül, a játékon belül meg hiába osztottam ki a nyilakat, akkor is az S és az A működtette a hátra és balra irányt.
A másik probléma, hogy ha az ember mindent elolvas egy adott szobába, és elmenti az állást, majd kilép, visszatöltés után újra mindent el kell olvasnia, ugyanis a játék egyszerűen elfelejti a megtalált nyomokat. Ez alapjáraton talán nem is lenne bosszantó, hiszen nem nagy szobákról van szó, de sajnos ezek a szobák meglehetősen unalmasak, így nem feltétlen van az embernek még egyszer körbejárni a nyomokért.
És ez egy nem elhanyagolható gond a játékkal kapcsolatban: a kastély vizuálisan dög unalom. Nehéz elhinni róla, hogy itt valaha is lakott valaki, de ez még bocsánatos bűn lenne, ha lenne benne valami érdekes. De nincs. Pár kép és néhány hányavetin odahányt szekrény és szófa akarja feldobni az amúgy lehangoló környezetet. És éppen ezért minden nyom, minden használatra ítélt tárgy kilóg a képből.
Ha látsz egy vázát, tudod, hogy azt használni kell valahol, mert azt leszámítva tuti, hogy egy deka váza sincs sehol. Innentől kezdve pedig a fejtörők is egyszerűsödnek, hiszen ha már ránézésből tudod, mit kell használni, akkor onnantól próba szerencse alapon is rájöhetsz a megoldásra. Főleg, hogy a játék alakalom adtán még segít is nem csak direkt nyomokban, hanem konkrétan megmutatja, adott pontra mit tegyél le – pontosabban szólva, csak azt engedi letenni, amit arra a pontra le kell tenni.
Menekülés befelé
És ez a gond a Last Will-lel. Hiába érdekesek a fejtörők, ha a környezet rendkívül unalmas, és a megoldás szinte az arcunkba kiáltja, hogy: itt vagyok! Mintha a fejlesztők féltek volna túlságosan gondolkodtató játékot készíteni, vagy egyszerűen nem volt ötletük, hogyan dobjanak fel egy kastélyt a kötelező kliséken túl (festmények a falon, barokkos szófa, zongora). Ennek ellenére érdemes leülni elé, hiszen tényleg változatos és jó fejtörőkkel kápráztat el minket, és remek változatosságot nyújthat a csihi-puhi játékok mellett.
