Igen, jól olvastátok. Az egykori Lionhead Studios két veteránja, Neal Whitehead és Charlie Edwards által összetrombitált PixelCount Studios nem kevesebbre vállalkozott, minthogy megpróbálja tovább vinni az előd azóta is méltán népszerű játékainak (Fable, Black & White, The Movies) szellemi örökségét. Előre megsúgom, hogy ez lényegében sikerült is.
Álmom, hogy hős legyek?
A játék le sem tagadhatná „elődei” hagyatékát, hiszen főhősünkkel gyermekként találkozunk először, akit a szülei (nővérével együtt) Bill bácsihoz küldtek, hogy segítsen neki a farmon. Ezt követően álmában megtudja, hogy ő a kiválasztott, és bizony nagy dolgokra hivatott. Ismerős valahonnan? Nem csodálom, ám itt azért kicsivel többről van szó. Az álom során ugyanis egyfajta karaktergenerálást is kapunk, ami során kiválaszthatjuk azokat a célokat, melyeket el kell érni: lehetünk többek között kereskedők, kalandorok, tudósok, de akár családapává is válhatunk, egy rahedli gyerekkel.
A játékmenet is ezen célkitűzésekhez igazodik: tudunk földet művelni, beszélgetni az NPC-kkel (akiktől egyébként küldetéseket is kaphatunk), kereskedni, na meg persze felfedezni, méghozzá sokat. A missziók többsége egyébként nem nagy kunszt, a klasszikus „szállítós” melókat tessék elképzelni, de a jópofán megírt karakterek miatt annyira nem érződnek unalmasnak. Időnként persze harcba is kell bocsátkozni, ami nagyjából a Might & Magic-féle rendszert követi, de a program sava-borsát igazából nem maga a játékmenet adja.
A kreativitás diadala
Hanem a hihetetlenül jópofa ötletek. Már a kezdőképernyő előtti betöltés is úgy néz ki, hogy egy csirke gyalogol egy ösvényen (igen, a Fable csirke-fétise megmaradt). Az idő játékon belüli múlását pedig úgy láthatjuk, ha felszedünk egy pitypangot, amiről szép lassan elszállnak azok a bizonyos „ejtőernyősök”. Aztán ott van a narráció, melyet versbe szedve kapunk meg, sőt a játékon belül is találhatunk az egyes tárgyakhoz illő pársoros műveket, bár az effektív Pokémon-élményen („Szerezd meg hát mind!”) túl más értelmét nem láttam. Ilyennel viszont más játékokban relatíve ritkán találkozik az ember, szóval nyugodtan nevezhetjük üde színfoltnak. Emellett a humorra sem lehet panasz (erre remek példa a "malacagolás" vagy a megzavart druidák esete), és a karakterek is remekül megírt személyiséget kaptak.
Képileg talán egy kissé elmarad az összkép a Lords and Villeins-től, bár a helyből felismerhető karakterekért mindenképpen jár a pacsi. A hangszekció is jól sikerült, minden egyes terület külön zenei aláfestést kapott, igaz, ha tovább van az ember egy helyen, mint ameddig a zene kitart, akkor először a csend, aztán pedig az adott nóta ismétlődése tűnhet fel – bár nálam speciel nem sokszor fordult elő ilyesmi.
Hiába viszont a nagy rutin, azért egy-két furább megoldás csak becsúszott a kész műbe. Az idő múlásáról volt már szó, ami alapból egy remek dolog, de talán egy kicsit túl gyorsan peregnek a percek. Igyekszem a dolgot egyszerűen felvázolni: minden nap elején kapunk valamilyen feladatot Bill bácsitól, amit el kell végeznünk. Ha viszont túl sokat kalandozunk, vagy a kelleténél többet trécselünk a falusiakkal (márpedig előbb-utóbb mindkettőt megtesszük), akkor bizony elég gyorsan letelik a nap, és nem sokkal azután, hogy a napi pitypangunk kifogyott, főhősünk (legyen bárhol) bedobja a szunyát, reggel pedig a saját ágyában ébred (hogy hogyan kerül oda, az rejtély). Megjegyzem, nem tudtam, hogy ilyen téren a Doraemon Nobitáját felül lehet múlni, de itt sikerült. A következő nap ugyan nem jár büntetés a be nem fejezett feladatért, viszont Bill bácsitól kapunk mellé egy újabbat, így egy idő után rengeteg dolgunk van, főleg, ha máshonnan is szedünk össze tennivalókat. Ráadásul piac sincs minden nap, így ha onnan kell valamit beszereznünk, és elsőre nem sikerül, akkor bizony marad a várakozás.
Kalandod itt véget ért
A végeredmény tökéletesnek ugyan nem mondható, mégsem érzem úgy, hogy csalódtam – pedig elvárásaim bőven voltak. Némi csiszolás mindenképpen ráfért volna, abba meg inkább ne is menjünk bele, hogy milyen alkotást kapunk, ha nem indie-ként, hanem valamelyik nagy stúdió égisze alatt készül el. Akik viszont szerették a Lionhead játékait, mindenképpen tegyenek vele egy próbát, az a fajta hangulat ugyanis, ami a stúdió munkáit jellemezte, az bizony a Kynseedből is árad.
