A játék bétaverziójában még csak a történet egyharmadát ismerhettük meg, a PC-s, illetve a konzolos megjelenésre 2017 március 17-éig kellett várnunk. A kampány ígérete szerint a végleges verzióban egy belső nézetes kalandjáték formájában merülhetünk el egy misztikus detektív történetben, mely bővelkedik a túlélő elemekben, és még néhány csavaros fejtörőt is tartogat. Mivel az indie csapatnak ez volt a debütáló játéka a széles közönség előtt, ráadásul a szükséges büdzsét is csak minimálisan lépte át a támogatások összege, ezért ez a projekt is könnyen lehetett volna egy soha meg nem jelenő Early Access cím. Na de elég is a baljós felhangból, lássuk sikerült-e a Parabole-nak egy maradandó játékot alkotni.
Cigi, sör, meg egy kis nyomozás
A történet visszarepít a hetvenes évek elejei Kanadába, egészen pontosan a főként franciák által lakott Quebec tartomány vadregényes tájára. Főhősünk Carl Faubert, egy háborús veterán, aki miután megjárta Koreát magánnyomozóként keresi a sörre és cigire valót. Egy gazdag iparmágnás felkérésére azonban otthagyja montreali főhadiszállását, és elindul északra nyomozni egy garázdaság ürügyén, amiben talán a helyi indián kolónia tagjai is érintettek lehetnek. Sajnos a megbízónk hasznos instrukciókkal már nem tud minket ellátni, ugyanis a megbeszélt találkozó helyszínén már csak a holttestét találjuk. A további események különös sodrása úgy hozza, hogy kénytelenek leszünk folytatni a nyomozást, bizonyítékokat gyűjteni, és megoldani immár egy gyilkosságot. Innentől kezdve pedig be kell járnunk az egész régiót válaszok és helybéli lakosok után kutatva. Utóbbi nem lesz könnyű, mivel az egész település lakatlannak tűnik, mintha az emberek nyomtalanul tűntek volna el otthonaikból.
Jeges fogadtatás
A nyomozás azonban hamar bizarr fordulatot vesz, mikor kutatásunk során megpillantjuk egy jégbefagyott ember körvonalait, aki mintha csak egy pillanat alatt, futtában dermedt volna meg. Amint beljebb hatolunk a sűrű hófödte erdőbe válaszok után kutatva, úgy szaporodnak meg a hasonló körülmények között elhalálozott áldozatok száma. Itt már sejthető, hogy többről lesz szó, mint egyszerű emberölésről. A házakban talált napló-bejegyzésekből kiderül, hogy a lakosság kollektívan fenyegetve érezte magát egy rejtélyes entitástól, mely miatt még az otthonukat is képesek lettek volna elhagyni. Na de vajon csak az izolált élettér okozta paranoia szülte ezt a képzetet, vagy valóban az életükre akart törni valami? Itt kap szerepet az indián folklór, mely különös misztikummal járja át az egész történetet, és amelyből a lakosok félelme is táplálkozik. A történetről legyen elég ennyi, a spoiler veszély miatt többet nem is lehet többet elárulni.
A cselekményt folyamatosan egy elbeszélő narrálja, hasonlóan, mint a Bastionban vagy a Stanley Parable-ben. Mesélőnk sokszor olyan részletekre hívja fel a figyelmünket, amit lehet, hogy mi magunk nem is vennénk észre, illetve több alkalommal is segít interpretálni a megtalált bizonyítékok alapján levonható konklúziót. Az amúgy cinikus, távolságtartó hangvételű megjegyzések pedig remekül illenek ebbe a rideg, melankolikus miliőbe, olykor pedig még a noir filmek szemtelen, nihilista főszereplőit is eszünkbe juttatják.
Nagyon vadon
A narratíva sokkal kötetlenebb, mint ahogy azt kalandjátékoknál általában megszokhattuk. A cselekmény és a megoldandó feladatok nem mindegyike épül egymásra, mellőzve ezzel a műfajra jellemző linearitást. Ezt a történetmesélő stílust megtámogatták egy szabadon bejárható játéktérrel, mely természetesen nem vetekedhet egy átlag nyílt világú játék méreteivel, viszont ahhoz éppen elég, hogy sokszor elveszettnek érezzük benne magunkat. Barangolásunkhoz kapunk járművet is, kezdetben egy pick-up, később pedig egy motoros szán formájában. Ezeket a járműveket valóban szabadon irányíthatjuk, főleg az utóbbit, amivel akár a fák közé is behajthatunk.
A fagyos tájon meg kell küzdenünk a szélsőséges időjárással és a veszélyes élővilággal. Figyelnünk kell arra, hogy mindig találjunk valami hőforrást, aminél a kalandozások után átmelegedhetünk, illetve, ha sérülünk, akkor muszáj gyógyítanunk magunkat. A fejlesztők azonban nem vitték túlzásba ezen elemek erőltetését, inkább csak a játékmenet színesítéseként szolgálnak. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem a hardcore réteget célozták meg ezzel a koncepcióval. A környék felfedezését azonban ésszel kell elkezdeni, mivel a térkép egyik sarkából a másikba nem fogunk tudni eljutni egy lendülettel, ha közben nem térünk be egy házba, vagy nem rakunk tüzet egy arra kijelölt helyen. Ehhez pedig minden esetben nyersanyag kell, amiből ha kifogyunk, akkor már nem érdemes tovább baktatnunk, ha nem szeretnénk, hogy karakterünk a zord idő okozta hipotermia miatt összeessen.
A pszichés állapotunkra is ügyelnünk kell, mivel ha Carl túl sokáig érzi magát fenyegetve, azt a staminája bánja, tekintve, hogy ilyenkor hamarabb kifullad futásnál, illetve a fegyverrel való célzás sem lesz könnyű. Előbb fogunk véletlenül eltrafálni egy védtelen postaládát, mint az előttünk vicsorító farkast. Ezt a tulajdonságot csak úgy tudjuk regenerálni, ha legurítunk egy üveg sört vagy elszívunk egy szál cigit, mellyel megnyugtatjuk főhősünk reszkető kezeit. A nehezítő körülmények viszont itt véget is érnek, mivel csak arra kell ügyelnünk, hogy melegen tartsuk Carlt. Etetni, itatni azért nem kell a karaktert, illetve idővel kapni fogunk béleltebb ruházatot, amivel már nem fogunk odafagyni a szánhoz.
Na akkor gondolkodjunk…
Kalandjáték lévén logikai feladványok is akadnak a Konában, melyek ugyan elég könnyűek, viszont sokkal intuitívabbak és ésszerűbbek, mint a legtöbb klasszikus cím esetében. Például egy elektromos zárral ellátott ajtót úgy tudunk kinyitni, ha a zárból szerteágazó kábelek útját végigkövetjük, majd a megfelelőeket úgy kötjük egymásba, hogy áthaladjon rajta az áram, és így kinyíljon az ajtó.
Az immerzív élményt a remekül megírt zene is segít elmélyíteni, ami helyenként sejtelmes, máskor pedig egészen lírai hangvételű, legtöbbször viszont háttérbe húzódó. A főmenüben hallható gitárszóló viszont szinte azonnal dúdolásra késztet. A grafikára sem lehet panasz, ugyanis kellően részletgazdag a látványvilág, nem jellemző a játékra a mostanában sokszor visszaköszönő stilizált ábrázolásmód, ami gyakran előfordul a túlélő játékokban. A program remekül optimalizált, magas beállítások mellett is szépen fut akár középkategóriásnak mondható gépeken. A játékot végigjátszani nagyjából 6-8 órába telik, az achievementek pedig arra ösztönzik az erre fogékonyabb játékosokat, hogy még legalább egyszer játsszák végig a programot, ha ki szeretnék maxolni az összes plecsnit.
