Indulj, keresztes vitéz!
A svéd Starbreeze második játékának hőse egy talpig páncélba bújt harcos, Paul, aki kalandjai kezdetén csapdába esik, később pedig értesül róla, hogy egy sátáni terveket szövő püspök elrabolta az isteni erőkkel megáldott Adelle-t, hogy adottságait a saját sötét céljaira használja. Miután kiszabadultunk, jó lovaghoz méltóan a mi feladatunk lesz a hölgy és egyúttal a világ megmentése.
A Knights of the Temple középkori miliőben játszódik ugyan, ám szerepjáték- vagy fantasy elemeknek igencsak híján van, ezúttal elsősorban a küzdelmen van a hangsúly. Magányos harcunkban mindössze négyféle fegyver lesz a társunk: viselhetünk fejszét, buzogányt és kardot, távoli ellenfelek ellen pedig az íj tesz hasznos szolgálatot -- amennyiben ez utóbbit vesszük kézbe, a könnyebb célzás érdekében az alapvetően külső nézetes akció első személyű perspektívára vált át. A harci eszközökből folyamatosan egyre hatékonyabbakat találhatunk a lekaszabolt ellenfeleknél vagy esetleg egy-egy ládában, hordóban, melyek emellett akár gyógyitalt vagy éppen a továbbhaladáshoz szükséges kulcsot is rejthetnek, érdemes tehát szétcsapkodni őket.
Ahogyan közeledünk a püspök gonosz birodalmához, Paul folyamatosan fejlődik, egyre újabb kombókat sajátít el, melyek amellett, hogy látványosak, sikeres találat esetén komoly sebzést okozhatnak. Ezen kívül egy valamire való keresztes lovaghoz méltóan isteni erőket is segítségül hívhatunk: gyógyíthatjuk magunkat, pajzsot vonhatunk körénk, csapást vihetünk be a földön keresztül vagy éppenséggel tűzcsóvákat szórhatunk. Ezeknek azonban ára van: egy-egy sikeres akció után meg kell várnunk, míg erőnk visszatöltődik.
A folyamatosan özönlő ellenségen kívül alkalmanként rejtvények is az utunkba állnak. Olykor falon lévő kerekeket kell megfelelően eltekerni, hogy egy ajtó kinyíljon vagy éppenséggel egy dallamot kell helyesen visszajátszanunk -- a megoldáshoz legtöbbször egy közelben lévő könyvben olvashatunk tanácsokat.
„Nem miértünk, Uram, nem miértünk, hanem a Te nevednek dicsőségére"*
A Knights of the Temple szórakoztató tud lenni abban az esetben, ha nem vágyunk többre némi kaszabolásnál, ennél többet azonban nem igazán kínál. A néhány helyszín után unalmassá váló harcokon kívül a legnagyobb problémát a kamera zavaró mozgása jelenti, mely szeretné ugyan a leghasználhatóbb szögből mutatni az eseményeket, ám ez sokszor megmarad a próbálkozások szintjén, és néha nem lehetünk biztosak benne, hogy merre is megyünk, ezen kívül olykor még a fal mögött álló ellenséget sem látjuk, miközben ő már vadul csapkod minket.
Szintlépéskor elosztható pontokra, esetleg nem játékos karakterekkel való dialógusokra ne is számítsunk, és az sem válik a játék előnyére, hogy a multiplayer teljesen kimaradt, pedig el tudtam volna képzelni egy kooperatív módot vagy éppenséggel egy „capture the cross” viadalt, ahol a másik csapat keresztjének megszerzése a cél.
A megjelenés óta (sőt, már korábban is) jóval tartalmasabb akciójátékok kerültek piacra, és hiába nyújt a grafika és a zene megfelelő aláfestést az aprításhoz, a végigjátszás után meglehetősen kevés emlék marad meg az emberben az elmúlt órák eseményeiből.
*a templomosok jelmondata
