Elképzelhető, hogy a fiatalabb generációk már nem emlékeznek a korai kalandjátékokra, ám azt mégis szinte mindenki tudja, mekkora hatással voltak a most harmincas-negyvenes éveikben járó játékosokra a LucasArts alkotásai, amik mellett bizony a Sierra King’s Quest-szériája is kiemelt figyelmet kapott. Bár a nosztalgia erős fegyvertény egy, a múlt dicsőségében dagonyázó stúdió számára, azért megvannak a veszélyei az igazán régi darabok leporolásának, elvégre a manapság egyre akció-orientáltabb műfajok árnyékában elég nehéz bármi maradandót összehozni. Az Activision támogatását élvező Sierra azonban ügyesen vette az akadályt, hogy felélessze a királlyá vált cingár kalandor, Graham élettörténetét, aki így újult erővel nézhet szembe sárkányokkal, egoista lovagokkal, farkasokkal és akár mesebeli hídtrollokkal is.
Egyszer volt, hol nem volt…
…a tükör és a sárkány. A régi motorosoknak ez nem újdonság, ám a frissen érkezőknek ismeretlen kalandot nyújt a felvezetés, a fél-egyórás betanító szakasz, aminek során összeakadhatunk a hatalmas, egyszemű szörnyeteggel. Bár a monstrum nem túl sok kihívást nyújt, azért egy-egy helyen csúnya véget érhet küldetésünk, sőt, mintegy utalásként a korai klasszikusokra, döntéskényszerbe is kerülhetünk, ám tényleg csak némi nosztalgia képében, így a választással elérhető halálesetek száma igen csekély. Ha pedig végre elértük az áhított tárgyat, majd pontot tettünk a mese végére, láthatjuk a megöregedett főhőst (szinkronhangját a betegeskedő Christopher Lloyd szolgáltatja), aki unokájának, Gwendolynnak adja elő élete legnagyobb kalandjait.
Így kezdődik tehát a King’s Quest visszatérése, amely egy ötepizódos sztoriként tárul elénk – ennek első darabja a Knight to Remember, ami a könnyed, már-már gyerekjáték egyszerűségű felvezetés után kicsit kibontogatja szárnyait, hogy végül egy „nyitott világú” kalandjátékká váljon. Egy újabb sztori során ugyanis ismét a fiatal Graham bőrébe kell bújnunk, aki éppen lovaggá szeretne válni, ezért különböző próbák, viadalok várnak rá. Ehhez leginkább a logikánkra van szükségünk, ami többségében a tárgyhasználattal teljesedik ki. Valakinek kell valami, amivel elmehetünk valahova, hogy megszerezzünk valamit, ami másnak kell, hogy utána odaadja azt, ami számunkra fontos. Nagyjából ez az ok-okozat írja le a legjobban, mi is a feladatunk a körülbelül hatórás misszió során.
Több mint egy kikacsintás
Bár a King’s Quest első epizódja egyértelműen visszautal a régi sorozatra, viccesen ki-kikacsingat annak ismerőire, azért összességében elhatárolódik a kultikus széria megoldásaitól és elavult rendszerétől. Ez persze nem véletlen, elvégre az a fajta koncepció manapság már egyszerűen nem működne, ennek megfelelően a Sierra alá bedolgozó The Odd Gentlemen (P.B. Winterbottom… valaki?) újravette az alapokat, majd azokat egy Telltale Games-es szisztémára húzta rá, miközben a Disney meséit is belekeverte az így összehozott virtuális üst tartalmába. Ennek hála aranyos és vicces karakterek, izgalmas pillanatok egyaránt megtalálhatók Graham visszaemlékezéseiben, amikhez egy kifejezetten szép látványt nyújtó külcsín is társul a nyitott helyszínek mellett. Bár a futás nem ártott volna ezek felfedezéséhez (sokat fogunk bóklászni a szükséges tárgyak megszerzése végett), azért komoly panaszunk így sem lehet.
Mint egy falat kenyér
Pont ennyire hiányzott a King’s Quest visszatérése. A játék ugyan változott korai önmagához képest, a fiatalodás jót tett számára. Az áramvonalasított mechanika, a szép külső, a nagyszerű párbeszédek és jelenetek, valamint az erős hangulat még azt is feledteti velünk, hogy a feladatok (egyelőre legalábbis) elég egyszerűek. Emellett, ha minden epizód olyan hosszú lesz, mint az első, akkor az áráért cserébe nagyjából 30 órás kalandot nyújtó teljes szezon szinte kihagyhatatlan a műfaj kedvelőinek.
