A 2010-es évek első felében az indie játékok egyre nagyobb teret hódító és egyre színesebb mezőnyében megjelent egy új műfaj, amelyet legjobban szimulátorparódiaként kategorizálhatunk. Ide sorolhatók az olyan klasszikusok, mint a Goat Simulator, a Happy Wheels, a Surgeon Simulator és az I Am Bread – a gyakran már eleve szürreális koncepcióval rendelkező, az irányítást, animációkat, kezelhetőséget szándékosan túlbonyolító vagy egyszerűen csak elbénázó, elborult ötletekkel megtűzdelt elmebajok. A stílus valószínűleg két nagyon egyszerű tényezőnek köszönhette a sikerét: az egyik az ismerős érzés volt, hiszen a játékosok többsége jó eséllyel találkozott már hanyagul összedobott játékokkal vagy elbaltázott szimulátorokkal, melyek a koncepció alapjainál buktak el, próbálgatásuk során pedig bugok és glitchek seregével kellett küzdeni. A másik viszont tagadhatatlanul az akkor egyre nagyobb népszerűségre törő youtuber/tartalomgyártó közösség volt, akik közül sokan ugródeszkaként vagy legalábbis egy humoruk és stílusuk megcsillogatatására akár 60-70 videón át alkalmas platformként használták fel ezeket a játékokat. Így történhetett meg az, hogy még olyan címek is, melyek a szó hagyományos értelmében videójátékként legfeljebb egy ideig-óráig szórakoztató poénként érvényesülhettek volna, átütő sikerré és kulturális jelenséggé váltak.
Halálvágyó nyugdíjasok
Ezt a sikert pedig könnyű megirigyelni az érme mindkét oldaláról – a Steamet is elárasztották egy időben a legkülönbözőbb, szándékosan félretolt (ám sajnos általában ötlettelen és sivár) szimulátorok, a feltörekvő youtuberek pedig még évekkel később is próbáltak maguknak olyan új címet keresni, melyekben hasonló lehetőségek rejtőznek. A DoubleMoose Games, melynek kis csapata tartalmaz pár dizájnert a Goat Simulator eredeti megálmodói közül, most, közel 7 évvel később újabb esélyt adott a dolognak, megalkotva a hasonló szellemiségű idős-szimulátort, a Just Die Already-t, melyet megjelenésével egy időben a TikToktól Youtube-ig számtalan platformon kezdtek el népszerűsíteni. Hogy ez a “mesterséges népszerűsítés” a poénkodó, sikoltozó vagy szimplán sírva röhögő tartalomgyártók segítségével megvalósul-e, valószínűleg eldől majd az elkövetkező néhány hét során – lehet, hogy a Just Die Already lesz a következő nagy dobás, de sajnos a helyzet az, hogy játékként nem igazán okoz maradandó élményt.
Lényegében egy négyfős multiplayer lehetőséget is kínáló, vérrel, belekkel és leszakadó testrészekkel felvértezett Goat Simulatorról van szó, melyben célunk a tutorialként szolgáló idősotthonból szökést követően megnyíló, majd az újabb helyszínek, városrészek látogatása során folyamatosan bővülő bakancslista tételeinek kipipálása. Olyan humoros feladatokkal, mint például magasfeszültségű vezetékre vizelni, elgázoltatni magunkat tíz alkalommal, vagy motoros rollerrel áthajtani négy-öt gyalogoson. Ámokfutásunkért jegyeket kapunk, melyekből a városban elszórt automaták folyamatosan bővülő kínálatából vehetünk hol hasznosabb (pisztoly, sokkoló), hol kevésbé hasznos (bohócorr, hotdog-sapka) felszerelést. Emellett egyes pályarészek feloldásához kulcsokat is kell keresgélnünk, bizonyos ajtók kinyításához pedig egy mellékelt ábra szerint kell a bejutáshoz eltörnünk vagy eltávolítani végtagjainkat. Szerencsére, ha el is halálozunk – ami eleve nem egyszerű feladat, hőseink ugyanis még leszakadt felsőtesttel is vígan folytatják kalandozásaikat –, bármikor újraéledhetünk egy közeli szemetesből.
Papíron lehet, hogy mindez jól is hangzik, ám a gyakorlatban a Just Die Already durván két óra alatt elveszíti a kezdeti báját, és szépen lassan válik egyre unalmasabbá. Maga a koncepció közel sem annyira szürreális és elborult, mint a Goat Simulator volt (sőt megkockáztatom, hogy az idősek kínzására és gyilkolására, az “okay boomer” poénokra épülő játékmenet még a legfeketébb humorral sem a legjobb időzítéssel jelent meg a COVID-járvány mellett), és bár talán multival, egy lelkesen röhögő közönséggel és jó stílussal az élvezeti faktor is kitolható, ha ezek nem állnak rendelkezésre, a Just Die Already bizony egy fájdalmasan középszerű élmény. Erős leárazás mellett, fárasztó humorral és hasonló humorérzékkel megáldott barátok társaságában adhattok neki egy esélyt, ám a fejlesztők sajnos inkább próbáltak egy újabb, 70-80 PewDiePie videóra elegendő alapanyagot készíteni, mintsem szórakoztató, jó vagy legalább emlékezetesebb játékot letenni az asztalra.
