Mikor először indítottam el a Just Cause-t, a gyengécske intro megtekintése után rögtön az ugrott be, hogy a Far Cry és a Grand Theft Auto házasságot kötött, és a nászéjszakán Antonio Banderas és a Boiling Point tartotta a gyertyát. A végeredmény kislány (szép, de buta), és olyan stílusokat kever, amik alapján mindenki azt gondolhatta, hogy kellemeset fog játszani. Sajnos nem így alakult – lássuk miért!
Rossz elnök, jó sorozatgyilkos?
Egészen addig a pillanatig, míg a történetre koncentrál az ember, szórakoztató a játék: hősünk, Rico Rodriguez a gravitáció szárnyán érkezik San Esperito szigetére (szabadesésben kezdődik a játék, az intro végén ugyanis a főhős kiugrik egy repülőből; nyilvánvalóan ez a legegyszerűbb módja a beutazásnak...). Rico egy az egyben Banderas, de persze ez még önmagában nem baj. Nem beszél sokat, feketébe van öltözve és kifogyhatatlan mennyiségű ejtőernyőt rejteget az inge alatt. Pompás! Sheldon (vele találkozunk rögtön a játék legelején) karaktere viszont annyira szürke és fakó – annak ellenére, hogy ő beszél a legtöbbet a játékban – hogy szinte már fáj, mennyire ócska sztereotípák alapján kreálják a játékbeli karaktereket manapság. Többnyire ő és női társa fogják elmagyarázni, mit is kell tennie a játékosnak az elkövetkezendő 20 küldetésben. Ne ijedjetek meg, nem olyan sok az a húszas szám, mint gondoljátok. Noha a sziget területe nagy, többnyire csak dzsungelből áll, nagyon kevés igazán érdekes és értékes területtel (annak is számottevő része maga az úthálózat). Bár egy GTA-szerű játékban már önmagában nyerő, ha óriási bejárható teret biztosítanak a játékosnak, mégiscsak akkor igazán szórakoztató ez, ha fel is van töltve mellékes misszókkal, bónuszokkal, csupa olyan fincsi dologgal, amit érezni, hogy az Avalanche fejlesztői is megpróbáltak beletuszkolni a játékba, mégsem sikerült akkora mennyiségben, mint illett volna.
A fő sztori akörül forog, hogy Rico és társai a kormányzatot próbálják megbuktatni, azaz az elnököt szeretnék eltávolítani a helyéről. Mindeközben a két egymással rivalizáló drogkartell is befigyel a képbe (mint a Boiling Point-féle malőrök...), de legtöbbször csak a mellékküldetésekhez tartoznak, azokat pedig csak akkor van értelme megcsinálni, ha plusz fegyvereket, új házakat, vagy egyéb cuccokat próbáltok megszerezni. A mellékküldetések által megszerzett szerkók mind enyhítik a fő küldetések leküzdésének nehézségeit, bár őszintén szólva ezek nélkül is könnyűszerrel végigtolható úgy öt-hat óra alatt, ami nem különösebben bíztató, főleg, ha teljes árú játékként kezeljük a Just Cause-t. Márpedig így kezeljük...
Rico, úgy ahogy van, fittyet hány a fizika összes törvényére, már-már James Bond szinten képes működni, vagyis az autóból simán kiugrik annak a tetejére, sugárhajtású repülőgép farkát fogja egy kézzel, mert az olyan egyszerű, helikopterre csimpaszkodik vetőhoroggal, majd azt eleresztve, a szabadesés végén behuppan egy épp arra támolygó kisbuszba, Battlefield 2 módjára. Őszintén szólva nem tudom eldönteni, hogy szeressem, vagy szidjam-e ezt a fajta szabad(os)ságot, hiszen akik kicsit is a realitás talaján próbálnak közelíteni a játék felé, biztos ordítva fogják uninstallálni három perc után emiatt. Az még hagyján, hogy a járművek menettulajdonságainak és működésének köze sincs a valósághoz, de az már tényleg sok, hogy a főhős Csollány Szilvesztert megszégyenítő módon ugrál járműből járműbe. A konzolos verziókban automata célzás-rásegítés is van, ami annyit tesz, hogy csak a gombot kell nyomogatni szinte mindennemű célzás nélkül, s már halomra is lőhető az ellenfél. PC-n kicsit nehezítettek így a dolgon, de higgyétek el, a WASD-egér kombó még így is túl pontos ahhoz, hogy két ásítás között ne tudjatok lazán megcsinálni egy missziót.
Cuccok, kütyük, terep
Lesz itt minden, ami csak szem-szájnak ingere! Irányíthattok hajót, triciklit, motort, repülőgépet, mindent, ami meg tud mozdulni a játékban (lakókocsit mondjuk nem, noha a főhadiszállásunk éppen az). A térképet lehívva láthatjátok, hogy épp hol van a Safehouse, vagyis az a hely, ahonnan a játékból kilépve folytatni lehet az akcióhősködést. Ahogy haladtok előre a játékban, mindig ezeken a helyeken tudjátok majd feltölteni a muníciótokat, elraktározni az autókat későbbre, amelyek kifejezetten tetszettek – pont, mint a GTA-ban. Az a különbség, hogy itt egy óriási trópusi szigetről van szó, ami messze nem annyira izgalmas sajnos, mint egy nagyváros. Ha már itt tartok, muszáj megemlítenem a fent már érintett problémát, miszerint nincs elég mellékszál, apró-cseprő tennivaló a fő történet mellett. Amint kileheli a lelkét a gaz elnök, gyakorlatilag vége is a játéknak, hiszen nincs értelme csak azért bolyongani a rengetegben, hogy lessétek a helyi lakosokat, mit is reagálnak, ha a lábukba lőttök. Egyenesen botrányos a mesterséges intelligencia, és itt nem is arra gondolok, hogy a szembe rohanó ellenfelek rosszul céloznak, vagy butaságokat csinálnak, hiszen ez az alap egy ilyen kaliberű játékban (sajnos...). Sokkal inkább amiatt fáj a fejem, hogy embertelen mennyiségű buggal és idétlen szituációval találkozhattok a szigeten. Láttam már egymást üldöző autósofőröket (pedig én lőttem bele az egyikbe), rossz útkeresés miatt összeakadó objektumokat, sőt olyan is volt, hogy egy kisbusz egy egész iskolabuszt vitt a tetején, mert valahogy egy robbanás következtében egymásra kerültek. Annyira irreális mind a rendőrség reakciója a ténykedésekre, mind a szigeten élők viselkedése, hogy azonnal kirántja az embert a hangulatból, még akkor is, ha fegyver nélkül mászkál csak, hogy jól érezze magát. Ennél még a Boiling Point „élő nemzet” rendszere is jobb volt, ami nagyon negatív bók. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy rengetegen lesznek, akik azt élvezik, hogy órákon át repülhetnek egy helikopterre csatlakozva (ejtőernyővel) és még mindig nem jutottak el a szigetek egyik végéből a másikba.
Grafika, hangok
A terep szép és nagy, mint már mondtam. Sajnos a tereptárgyak „épülését” és beteleportálását jól látni még a legmagasabb grafikai beállítás mellett is, cserébe azonban nincs töltögetés. A robbanások, részecske-effektek és minden olyan dolog, ami a filmes érzést hívatott emelni, tűrhető minőségű, ellenben a víz és a napszakváltozás, azaz a lemenő nap által előidézett effektek bámulatosak, megéri egy hegy tetején gubbasztani és várni a naplementét. Tulajdonképpen horgász és kalandtúra szimulátornak sokkal jobban élveztem volna a Just Cause-t, de mit tehetek, nem az volt. A hangok sajnos gyengék, így a harcsák csapkodását akkor sem hallhattam volna, ha netalántán mégis az említett játékstílust képviselné a játék. A lépéshangok, fegyverhangok, robbanások mind rövidek, nem elég erőteljesek. A katonai dzsipeken lévő nagy kaliberű löveg olyan puki-puki hangokat ad ki a példa okáért, hogy azt hinné az ember, kiskölkök dobálják hurkapálcákkal. Néhány jól eltalált háttérhangon kívül (mind a dzsungelhez tartozik) nem igazán prezentáltak semmi hallgathatót a fejlesztők.
Vegyem, vagy sem?
Óva intek mindenkit a Just Cause-tól, kivéve, ha agyatlan, gyorsan végigjátszható lövöldözésre vágynak, és már elvonási tüneteik vannak egy jó kis Far Cry-féle trópusi környezettől. Ez esetben megéri kölcsönkérnetek, vagy beleugrani a demóba pár percre, de megvenni én semmiképpen nem venném meg. Próbáljátok ki, aztán ha a második misszó után is úgy gondoljátok, hogy jól szórakoztok, akkor nem szóltam és jó játékot. Ha mégsem tetszik, akkor mi figyelmezettünk előre…
Rossz elnök, jó sorozatgyilkos?
Egészen addig a pillanatig, míg a történetre koncentrál az ember, szórakoztató a játék: hősünk, Rico Rodriguez a gravitáció szárnyán érkezik San Esperito szigetére (szabadesésben kezdődik a játék, az intro végén ugyanis a főhős kiugrik egy repülőből; nyilvánvalóan ez a legegyszerűbb módja a beutazásnak...). Rico egy az egyben Banderas, de persze ez még önmagában nem baj. Nem beszél sokat, feketébe van öltözve és kifogyhatatlan mennyiségű ejtőernyőt rejteget az inge alatt. Pompás! Sheldon (vele találkozunk rögtön a játék legelején) karaktere viszont annyira szürke és fakó – annak ellenére, hogy ő beszél a legtöbbet a játékban – hogy szinte már fáj, mennyire ócska sztereotípák alapján kreálják a játékbeli karaktereket manapság. Többnyire ő és női társa fogják elmagyarázni, mit is kell tennie a játékosnak az elkövetkezendő 20 küldetésben. Ne ijedjetek meg, nem olyan sok az a húszas szám, mint gondoljátok. Noha a sziget területe nagy, többnyire csak dzsungelből áll, nagyon kevés igazán érdekes és értékes területtel (annak is számottevő része maga az úthálózat). Bár egy GTA-szerű játékban már önmagában nyerő, ha óriási bejárható teret biztosítanak a játékosnak, mégiscsak akkor igazán szórakoztató ez, ha fel is van töltve mellékes misszókkal, bónuszokkal, csupa olyan fincsi dologgal, amit érezni, hogy az Avalanche fejlesztői is megpróbáltak beletuszkolni a játékba, mégsem sikerült akkora mennyiségben, mint illett volna.
A fő sztori akörül forog, hogy Rico és társai a kormányzatot próbálják megbuktatni, azaz az elnököt szeretnék eltávolítani a helyéről. Mindeközben a két egymással rivalizáló drogkartell is befigyel a képbe (mint a Boiling Point-féle malőrök...), de legtöbbször csak a mellékküldetésekhez tartoznak, azokat pedig csak akkor van értelme megcsinálni, ha plusz fegyvereket, új házakat, vagy egyéb cuccokat próbáltok megszerezni. A mellékküldetések által megszerzett szerkók mind enyhítik a fő küldetések leküzdésének nehézségeit, bár őszintén szólva ezek nélkül is könnyűszerrel végigtolható úgy öt-hat óra alatt, ami nem különösebben bíztató, főleg, ha teljes árú játékként kezeljük a Just Cause-t. Márpedig így kezeljük...
Rico, úgy ahogy van, fittyet hány a fizika összes törvényére, már-már James Bond szinten képes működni, vagyis az autóból simán kiugrik annak a tetejére, sugárhajtású repülőgép farkát fogja egy kézzel, mert az olyan egyszerű, helikopterre csimpaszkodik vetőhoroggal, majd azt eleresztve, a szabadesés végén behuppan egy épp arra támolygó kisbuszba, Battlefield 2 módjára. Őszintén szólva nem tudom eldönteni, hogy szeressem, vagy szidjam-e ezt a fajta szabad(os)ságot, hiszen akik kicsit is a realitás talaján próbálnak közelíteni a játék felé, biztos ordítva fogják uninstallálni három perc után emiatt. Az még hagyján, hogy a járművek menettulajdonságainak és működésének köze sincs a valósághoz, de az már tényleg sok, hogy a főhős Csollány Szilvesztert megszégyenítő módon ugrál járműből járműbe. A konzolos verziókban automata célzás-rásegítés is van, ami annyit tesz, hogy csak a gombot kell nyomogatni szinte mindennemű célzás nélkül, s már halomra is lőhető az ellenfél. PC-n kicsit nehezítettek így a dolgon, de higgyétek el, a WASD-egér kombó még így is túl pontos ahhoz, hogy két ásítás között ne tudjatok lazán megcsinálni egy missziót.
Cuccok, kütyük, terep
Lesz itt minden, ami csak szem-szájnak ingere! Irányíthattok hajót, triciklit, motort, repülőgépet, mindent, ami meg tud mozdulni a játékban (lakókocsit mondjuk nem, noha a főhadiszállásunk éppen az). A térképet lehívva láthatjátok, hogy épp hol van a Safehouse, vagyis az a hely, ahonnan a játékból kilépve folytatni lehet az akcióhősködést. Ahogy haladtok előre a játékban, mindig ezeken a helyeken tudjátok majd feltölteni a muníciótokat, elraktározni az autókat későbbre, amelyek kifejezetten tetszettek – pont, mint a GTA-ban. Az a különbség, hogy itt egy óriási trópusi szigetről van szó, ami messze nem annyira izgalmas sajnos, mint egy nagyváros. Ha már itt tartok, muszáj megemlítenem a fent már érintett problémát, miszerint nincs elég mellékszál, apró-cseprő tennivaló a fő történet mellett. Amint kileheli a lelkét a gaz elnök, gyakorlatilag vége is a játéknak, hiszen nincs értelme csak azért bolyongani a rengetegben, hogy lessétek a helyi lakosokat, mit is reagálnak, ha a lábukba lőttök. Egyenesen botrányos a mesterséges intelligencia, és itt nem is arra gondolok, hogy a szembe rohanó ellenfelek rosszul céloznak, vagy butaságokat csinálnak, hiszen ez az alap egy ilyen kaliberű játékban (sajnos...). Sokkal inkább amiatt fáj a fejem, hogy embertelen mennyiségű buggal és idétlen szituációval találkozhattok a szigeten. Láttam már egymást üldöző autósofőröket (pedig én lőttem bele az egyikbe), rossz útkeresés miatt összeakadó objektumokat, sőt olyan is volt, hogy egy kisbusz egy egész iskolabuszt vitt a tetején, mert valahogy egy robbanás következtében egymásra kerültek. Annyira irreális mind a rendőrség reakciója a ténykedésekre, mind a szigeten élők viselkedése, hogy azonnal kirántja az embert a hangulatból, még akkor is, ha fegyver nélkül mászkál csak, hogy jól érezze magát. Ennél még a Boiling Point „élő nemzet” rendszere is jobb volt, ami nagyon negatív bók. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy rengetegen lesznek, akik azt élvezik, hogy órákon át repülhetnek egy helikopterre csatlakozva (ejtőernyővel) és még mindig nem jutottak el a szigetek egyik végéből a másikba.
Grafika, hangok
A terep szép és nagy, mint már mondtam. Sajnos a tereptárgyak „épülését” és beteleportálását jól látni még a legmagasabb grafikai beállítás mellett is, cserébe azonban nincs töltögetés. A robbanások, részecske-effektek és minden olyan dolog, ami a filmes érzést hívatott emelni, tűrhető minőségű, ellenben a víz és a napszakváltozás, azaz a lemenő nap által előidézett effektek bámulatosak, megéri egy hegy tetején gubbasztani és várni a naplementét. Tulajdonképpen horgász és kalandtúra szimulátornak sokkal jobban élveztem volna a Just Cause-t, de mit tehetek, nem az volt. A hangok sajnos gyengék, így a harcsák csapkodását akkor sem hallhattam volna, ha netalántán mégis az említett játékstílust képviselné a játék. A lépéshangok, fegyverhangok, robbanások mind rövidek, nem elég erőteljesek. A katonai dzsipeken lévő nagy kaliberű löveg olyan puki-puki hangokat ad ki a példa okáért, hogy azt hinné az ember, kiskölkök dobálják hurkapálcákkal. Néhány jól eltalált háttérhangon kívül (mind a dzsungelhez tartozik) nem igazán prezentáltak semmi hallgathatót a fejlesztők.
Vegyem, vagy sem?
Óva intek mindenkit a Just Cause-tól, kivéve, ha agyatlan, gyorsan végigjátszható lövöldözésre vágynak, és már elvonási tüneteik vannak egy jó kis Far Cry-féle trópusi környezettől. Ez esetben megéri kölcsönkérnetek, vagy beleugrani a demóba pár percre, de megvenni én semmiképpen nem venném meg. Próbáljátok ki, aztán ha a második misszó után is úgy gondoljátok, hogy jól szórakoztok, akkor nem szóltam és jó játékot. Ha mégsem tetszik, akkor mi figyelmezettünk előre…
