„Alien: Isolation light!” – írtam Böjtinek a minap, aki legalább annyira meglepődött ezen a kijelentésen, mint én, amikor először jött szembe velem a raptor. A Coatsink csapata 2020-ban VR-környezetbe ültette a Jurassic Park által a popkultúrába emelt dínós rettegést, majd ezt portolta nemrég laposképernyőre, pontosabban Nintendo Switchre. Az Aftermath részben sétaszimulátor, részben pedig macska-egér játék a romos park folyosóin és spéci helyszínein.
Ahogy azt már említettem, az Alien: Isolation igen nagy hatással lehetett a fejlesztésre, és ha leegyszerűsítem a képletet, akkor az jön ki, hogy egy potens raptorral szemben legalább olyan félelmetes a fogócska, mintha Giger borzalmas lénye elől menekülnénk. Szóval ezt az érzést próbálta a Coatsink egy kompakt kalandba összegyúrni, és ami Oculuson működött, az szerencsére működik kisképernyőn is. Annyit egyébként érdemes tudni az Aftermath-ről, hogy eredetileg két részben jött ki, ráadásul a pandémia miatt egyéb gondok is adódtak a fejlesztőcsapatnál. Az összkép éppen ezért kicsit szerényebb lett, mint ahogyan azt az első koncepció alapján elképzelte a stúdió. A két epizódot egy pakkban kínáló kollekció viszont szerencsére kevésbé darabos, mint az Oculus Quest-es verzió volt anno.
És, hogy miként tud egy VR-átirat kézikonzolon viselkedni, pláne, ha a teljes sztorit örökíti? Szerencsére nagyon is korrekt módon. A technika futtatása semmi gondot nem jelent a Tegra chipnek, sőt a játék (egy-két pillanatot leszámítva) rendkívül jól teljesít. Ez mondjuk, olyan szempontból nem meglepő, hogy az összkép sokszor emlékeztet minket egy PS2-es játék színvonalához, ami a cel shaded effektuson túl az egyszerű környezetnek és szimpla tereptárgyaknak is "köszönhető". A Switch viszont jól elboldogul ezzel, és mivel a játékmenet alapja tényleg hasonló az Alien: Isolationhöz, ezért még VR sem szükséges ahhoz, hogy az itt-ott fényeffektussokkal kísért mozzanatok, vagy a jól animált dínó(k) közötti bujkálás működőképes legyen. Mindenesetre a grafikán valamicskét lehetett javítani, hiszen a Quest limitált képességei ezúttal nem játszottak közre.
Az Aftermath hősének egyébként nincs fegyvere, cserébe viszont vannak különféle eszközei. Így tudunk például távolról aktiválni bizonyos elektronikákat (ezzel elterelve a vadász figyelmét), máskor pedig elég csupán a környezet „feladványát” megfejteni. Azaz rájönni a továbbjutást jelentő útvonalra, vagy megtalálni azt a mintát a terep leosztásában, melynek segítségével a raptort a kíméletlen intelligenciájával együtt is ki tudjuk cselezni. Pozitívum egyébként, hogy a képernyő pirosan villog, amikor a vad kiszúr minket, ez ugyanis létfontosságú ahhoz, hogy tudjuk, mikor szorul a hurok a nyakunk körül. Pár ilyen igényes apróságon (és további dínó-találkozáson) túlmenően azonban kifogyott a Coatsink ötlettára. Nincsenek gyűjtögetni valók, a terep teljes mértékben statikus, ennélfogva pedig pont elegendő az Aftermath-ból annyi, amennyit az egymás mellé csatolt két epizód nyújt.
Tudom, van a Switchnek van saját Alien: Isolation-portja, de ha figyelembe vesszük, hogy a belső nézetes, menekülős-rettegős műfaj popkult-fordításai között nincs sok választási lehetőségünk, akkor a Jurassic World Aftermath Collection egy jópofa, borzongató kirándulást tartogat, méghozzá egy ismerős franchise helyszínein. Ahol a könnyed rettegés találkozik a rajzfilmesen bájos, technikailag viszont rendkívül elavult környezettel. Nem rengeti meg a juravilágot, sőt az utórengés szó is nagyképű túlzásnak tűnhet, de van abban valami, ahogyan a szomszéd szoba sarkában kaffogó raptor elől próbálod menteni az irhádat!
