Már hallom, ahogy az olvasó felkiált a múltkori számunkban is közölt bevezető láttán: „már megint egy Deck 13 kaland?”. Bizony! Ráadásul, hogy rögtön túlessünk a „nehezén”, a játék a klasszikus korszakot idézően simul bele a német csapat „sablonjába”, azaz a karaktertervezés, az irányítás, a mechanizmus, még a szövegek betűtípusa is ugyanaz. Nem kell megijedni, a srácok nem akarnak havonta kiadni egy „picit más sztori, picit más díszletek közt” címet, inkább az Ankh nemzetközi kiadása késett (a cucc 2005. októberi), és az Osiris volt kiadói erőszak szülötte. Jelen teszt alanya egészséges magzat, igazi szerelemgyerek.

Okos és szép...

Főhősünk, Jack Keane, a Charming Princess nevű hajó tulaja és kapitánya amolyan 18. századi playboy (aki Jack Sparrow figurájára asszociálna, jó helyen jár), lazán veszi az életet, kár, hogy a „másik oldal” nem ennyire rugalmas – a történet elején épp két kemény fickó püföli serényen a londoni Big Ben híres óratornyában, mert hitelezője nehezen viseli, hogy barátunk kevés hajlandóságot mutat a törlesztésre. Amint a röpke első fejezetben – a mi segítségünkkel – sikerül megmenekülnie a forró szituációból, örömmel fogadja el a kikötőben rá váró angol titkosszolga ajánlatát: Fokváros érintésével az ügynököt a kies Fog-szigeten kell partra tenni, busás fizetség fejében. Persze ez csak a kalandok eleje, és itt rögtön fedjük is fel a játék egyik nagy erényét: fordulatos, csavaros sztorira számíthatunk, 13 fejezeten át (a játékidő kellemesen hosszú, 15-20 óra), melyben lesz árulás, szerelem, aljasság, rengeteg humor, rejtély, titok és jó adag meglepetés.


A játék grafikája mögött ugyanaz a technológia áll, amelyet már megszokhattunk a frankfurtiak játékaiban, azaz a srácok által kissé kipofozott, licencelt Ogre 3D-s motor, valamint a PINA2 keretrendszer. Talán a színek élénkebbek valamivel, sokkal inkább rajzfilmszerű a játék, abszolút felidézve a LucasArts nagy éráját. Mindehhez az új generációt elvarázsló csodaszavak társulnak – valósidejű árnyékolás, dinamikus fények, egyebek – a DirectX 9 bűvöletével, melyek valóban élettel telítik meg a látványt, bár ezt már a nagyobb vasigény is jelzi, de egy mai, közepes gép azért nem fog kifeküdni rajta, és a beállítások is segítenek az optimalizálásban. Persze ez csak az érem egyik oldala, ám a többi elem is helyén van: a karaktermozgás zseniális, gördülékeny, az animátorok ismét remek munkát végeztek (tegyük hozzá, nincs motion capture, igazi „kézimunkát” látunk!). Az arcmimika, a szinte tökéletes szájszinkron (amely határozottan jobb, mint az Ankhban) már csak hab a tortán, ami a teljes szinkronnal és az előbb említettekkel együtt nagyban segít minket a teljes beleélésben. A stílusos, az atmoszférához illő és azt megteremtő zene, valamint a környezeti zajok szintén csillagos ötöst érdemelnek. A beszédhangokról sokat nem nyilatkozhatom, hiszen a német verzióhoz volt szerencsém, de ebben Jacket David Nathan, Amandát Bianca Krahl keltette életre, előbbi a német moziszinkronokban Johnny Depp, utóbbi Charlize Theron állandó megszólaltatója, a főgonosznak pedig Udo Schenk kölcsönzi hangját, aki Ray Liotta „alteregója”, és mindannyian profi munkát végeztek. Ha az angol nyelvű verziói is ilyen színvonalú lesz...

...bár nem hibátlan...

A hibákat sem szabad letagadnunk, melyek egy része ráadásul visszatérő, mint amilyen a kamera pár botlása, amikor vagy nem követi az eseményeket, vagy rossz szögben mutatja azokat, ám szerencsére ez ritkán fordul elő, bár akkor bosszantó. Ismét a cucc szemére lehet vetni a néha sok ide-oda mászkálást, bár igyekeztek ezt minimalizálni a srácok, de nyilván ez a műfaj velejárója, és teljesen nem lehet megszabadulni tőle, ugyanakkor azért pár tucat fölös egérkattintást kiszámlázhatunk. Kicsit idegesítőek a fejezetek és néha a helyszínek közti töltési idők, sajnos ez is a modernebb külső velejárója, időről időre 20-60 mega közötti „díszleteket” kell begyűrni a memóriába. A „hardcore” kalandozóknak talán túl könnyű lesz a játék, hiszen olyan igazán izzasztó gondok nincsenek, a viszonylag kisméretű helyszínek, és az ott nálunk lévő maximum egy-másfél tucatnyi tárgy permutációja nem olyan veszélyes, hogy kellő számú kattintgatást és tárgykombinációt követően ne tudnánk továbblépni, ráadásul ebben a címben is csak a megszokott dialógus- és készletpuzzlék vannak jelen, mechanikusak nincsenek. Van viszont két érdekes és fontos újítás, melyről külön olvashattok.


A játék másik nagyobb hibája az, amelyet a műfaj ismerői tréfásan „Gabriel Knight álbajsza” néven emlegetnek – ez az, amikor egy tervező túlbonyolítja a dolgokat. Hogy egy példát mondjak a játékból: szükségünk van egy üres üvegre. Kapunk egy köcsögnyi dzsemet, ám ahelyett, hogy kienné vagy kiöntené hősünk a tartalmát, meg kell keresnünk a pályán azt, aki ezt megteszi helyettünk (lekvár átad, üveg visszakap). Sajnos nem ez az egyetlen nyakatekert megoldás, ahol a logika sírva fakad, s megalázottan eltűnik a balfenéken.

...de szeretnivaló

Mint a bevezetőben írtam a játék szerelemgyerek, ezért az apróbb hibákat hajlamosak vagyunk elnézni neki. A Deck 13 egyre jobban kiforrja magát, a Jack Keane jó pár kört vert az Ankhra, és bizony emellett már nem is lehet elmenni szó nélkül. Ez a cím ugyanis egy kisebb gyöngyszem, melyet a stílus szerelmeseinek mindenképp ki kell próbálnia, a főhős pedig jó eséllyel vonulhat be a műfaj panoptikumába, amit nem mondhatunk el minden kalandjátékról, de Keane barátunkban bizony egészségesen keveredik Indiana Jones, Guybrush Threepwood és Leisure Suit Larry – mondom, jól sikerült a srác... Hozzáteszem azt is, Amanda az utóbbi idők egyik legbájosabb hősnője, Montgomery, a titkosügynök pedig John Cleese-i magasságokba emelkedik.


A humor néha csikorog, a logika olykor megbicsaklik, néha picit elveszettnek érzi magát a játékos, de ezeken könnyen át lehet lendülni. Nemcsak a Deck 13 eddigi legjobb munkájával állunk szemben, de az utóbbi idők egyik legkiemelkedőbb kalandcímével is, mely mind a műfaj, mind a fejlesztők és jövőbeli munkájuk tekintetében nagy reményekre jogosít és bizakodással tölthet el bennünket. És a végére hagytam a csattanót: a kalandjátékok lassú éledésének – melyről a lapban külön cikket olvashattok – újabb jele lehet, hogy a hazai forgalmazó CDV-Seven-M magyar feliratozással fogja ellátni a mi verziónkat, így aztán valóban semmi akadálya nem lesz, hogy hamarosan ti is belevágjatok Jack Keane kalandjaiba. Higgyétek el, megéri!