Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy a botrányhajhász Hatred után hiba lenne minőségi portékát várni a gliwicei Destructive Creationstől (innentől DC). Az mindenesetre vitathatatlan, hogy a srácok profik a címeik felfuttatásában: produkcióik technikai és játékmenetbeli deficitjeit ugyanis olyan polgárpukkasztó(nak tűnő) témaválasztással kompenzálják, ami garantáltan felpörgeti a botrányra éhes zsurnalisztákat. A Hatred egy aljas tömeggyilkos bosszúhadjáratának ígéretével került a rivaldafénybe, az IS Defense-nél ugyanakkor az Iszlám Állam (innentől IÁ) elkalapálásának lehetősége adja a játék legfőbb egyedi terméktulajdonságát. A létező terrorszervezet ízekre szedésének ígérete mögött ugyanakkor egy végletesen egyszerű akciójáték rejtőzik – ami viszont (meglepő módon) egyáltalán nem probléma.
Willkommenskultur
Maga a játék a PC-ken már rég kihalt „shooting gallery” műfajt, avagy a statikus lövöldözést kínáló akciójátékok zsánerét melegíti fel – aki játszott pl. a Beach Head 2000-rel, gondolom sejti, miről van szó, aki pedig nem, az ne aggódjon, mivel a műfaji alapok megértése nem igényel rakétatudományt. Az akció 3D-s környezetben, FPS-nézetben zajlik, szabadságot viszont csak a célzásban kapunk, a mozgásban nem: a hentelést egy rögzített géppuska válltámasza és egy forgatható rakétavető tengelye mögött végezzük. Ezekkel kell rendet vágnunk a bunkerünket (no meg a történet szerint a 2020-as évek Európáját) ostromló Iszlám Állam csapatai között: a NATO állásait a szicíliai partokon, egy spanyol kikötőben, és egy horvát katonai repülőtérnél erősíthetjük.
Hullanak a Daeshbagek
A bevetés szabályai adják magukat: a Daesh csapatai folyamatosan és egyre nagyobb erőkkel próbálják bevenni állásunkat, miközben géppuskánkkal és rakétavetőnkkel rendet vágunk az öngyilkos merénylők, a takbírt üvöltöző kalasnyikovos lövészek, az IÁ-s parádéskocsik (azaz a platójukon géppuskát cipelő pickupok) és a zsákmányolt (?) Humvee-k erdejében. Golyószórónk értelemszerűen az emberanyag, míg a páncélököl a gépjárművek ellen hatásos – előbbihez végtelen a javadalmazás (bár a kapcsolódó fejlesztés kioldásáig rendszeresen újra kell táraznunk), utóbbit pedig érdemes visszafogottan használni, mivel csak az időszakosan behívható ellátmányokból tölthetjük fel.
Eme koncepció persze önmagában elég soványka (még ha az IÁ-harcosok, avagy pejoratív szóval élve „Daeshbag”-ek kilyuggatása elég felemelő élmény is), amit persze a DC-nél is érezhettek, az árkád géptermi játékmenetet így három aprósággal igyekeztek feldobni. Először is, bár a dzsihádisták java minden pályán egy irányból érkezik, a harctér mégis 360 fokos: nem egyszer kapunk oldalirányú vagy a hátunk mögül érkező támadásokat, érdemes hát résen lennünk (még ha a játék a bekerítő próbálkozásokat előre is jelzi). Másodszor, az IS Defense egy alapfokú jutalmazási szisztémát is használ: legyilkolt ellenfeleink egy kill streak csíkot töltenek, ennek egyes fokozatait elérve tápos jutalmak ütik vízhólyagos markunkat. Életerőt és rakétákat töltő ellátmányt kérhetünk, szövetséges katonákat hívhatunk be, tüzérségi csapást rendelhetünk el, a legmagasabb szinteken pedig vadászbombázó-kötelék vagy épp közvetlen légi támogatást nyújtó Apache-helikopter zilálhatja szét az IÁ sorait. Végezetül, a játék egy (napjainkban szinte már kötelező) fejlődési rendszert is tartalmaz: a kiosztott gyilkok után tapasztalati pontokat is kapunk, amiket életerőnk, géppuskánk, rakétavetőnk vagy a behívható támogatás fejlesztésére verhetünk el.
Hentelek utolsó vérig
Az IS Defense persze a fenti csavarok ellenére is egyszerű, mint a százas szög, a játék viszont mégis remekül muzsikál, a fentebb taglalt játékmenet ugyanis egy felettébb izgalmas és pörgős adrenalinfröccsé áll össze. A gyalogosok között rendet vágó konstans géppuskatűz és a rakétatalálatoktól felrobbanó terepjárók tucatjai már önmagukban sokat hozzátesznek a kaotikus harctéri élményhez, a játék viszont akkor van igazán elemében, ha sikerül behívni a high-tier segédleteket. A csatakiáltásokkal támadó NATO-katonák, a partraszálló egységeket telibe találó tüzérségi csapások, az elzúgó F-16-osok szőnyegbombázásai vagy épp a játéktér szinte egészét (átmenetileg) letakarító harci helikopter még a kőegyszerű alapok ellenére is igazi hangulatbombát varázsol a játékból – dacára az elég hamar szembetűnő problémáknak és hiányosságoknak.
Kezdjük ott, hogy a játék a héteurós árcímke ellenére is nagyon sovány tartalommal bír: mindössze három pályát és négy ellenféltípust kapunk (és ez utóbbiak mindegyike is csak földi célpont), a tartalom így nagyon gyorsan kiismerhető, kihívást csak az egyre gyorsabban és egyre nagyobb számban érkező ellenfelek adnak. Zavaró ugyanakkor az is, hogy bár a rosszfiúk között irtózatos mészárlást vihetünk végbe, az IS Defense-ben mégsem lehet a szó klasszikus értelmében „győzni”: mindegyik pálya Survival módban fut, az egyre nagyobb számban érkező IÁ erői így előbb-utóbb mindenképp lenyomnak minket, időszakos célokat tehát csak az összes pálya megnyitása, a skillfák kimaxolása és a többi játékossal való online pontversenyzés adhat. Ami a technikai frontot illeti, ott többé-kevésbé rendben van a játék: bár az IS Defense messze van a legszebb Unreal Engine 4 hajtotta program címétől, a műfajhoz és az árcímkéhez képest a látványvilág teljesen rendben van (bár a Hatredhez hasonlóan ez is elég cudarul optimalizált). Audiotéren ugyanakkor minden klappol: a csatazajt alkotó effektek és a zúzós metálaláfestés is teszi a dolgát.
Beach Head IÁ
Kétségtelen, hogy az IS Defense a Hatredhez hasonlóan a radar alatt maradt volna, ha rosszfiúit nem az Iszlám Állam harcosai adnák, de az is tény, hogy a DC ezúttal nemcsak egy botrányjátékot, hanem egy értékelhető árkád shootert rakott össze a közfelháborodás farvizén (még ha ezt a kőegyszerű játékmenetet művészet is lett volna elrontani). Az IS Defense-ben ugyanis minden benne van, ami egy napi félórás gőzlevezetéshez kell: rengeteg ellenfél, látványos gyakás, egész pofás grafika, és egy, a műfaji monotonitást elégséges mértékben megtörő fejlődési-jutalmazási szisztéma. Bár akciójátékból láttam már idén jobbat, hét euróért a DC anti-dzsihád fricskája még hiányosságai ellenére is megéri az árát – bátran ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan imádta a Beach Head 2000-et!
