Bár a japán folklór viszonylag ritkán jelenik meg videójátékokban, most abban a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy rövid időn belül két ilyen program is napvilágot látott. A Ghostwire: Tokyo epikusabb megközelítést használt, ott a gonosz jókaik egész Tokiót bevették. Az Ikai viszont sokkal személyesebb történetet mesél el, és inkább a pszichénkkel próbál meg játszani.
Frusztráció, jó és rossz
Az Ikai középpontjában egy ifjú papnő, Naoko áll, akit azzal bíztak meg, hogy tartsa rendben a szentélyt, amíg a pap távol van. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mint ahogy az elsőre tűnik. A por és a mosatlan ugyanis a legkisebb problémája. Merthogy a söprögetés és a mosás között gonosz jókaik, avagy szellemek szabadulnak el. Ezzel pedig egy hátborzongató kaland veszi kezdetét.
Az Ikaiban nincsenek fegyverek, se varázsképességek, így Naoko nem tudja magát megvédeni a természetfeletti teremtményekkel szemben. Egyetlene esélye, ha lopakodik vagy fut – hogy mikor melyik a célravezető, azt az adott helyzet eléggé egyértelműen a tudtunkra adja. A jókaik persze nem véletlenül szabadulnak el. Ehhez a katasztrófához bizony Naokónak elég sok köze van, szóval a helyzet megoldásához a saját, rejtélyekkel teli múltját is fel kell tárnia.
A játékmenet tehát főleg sétálásból és szaladgálásból áll, de azért ezt nem céltalanul tesszük. Egyrészt, rengeteg gyűjthető dokumentum és tárgy vár felfedezésre, ezek segítenek megismerkedni a japán folklórral, ezáltal megérthetjük a történetet is. Másrészt rengeteg rendkívül ötletes és változatos rejtvény vár megoldásra. Az Ikainak ez a legerősebb oldala a hangulat mellett. A legjobb az egészben, hogy a játék nem rágja a szánkba a megoldást, tényleg meg kell dolgoztatnunk a szürkeállományunkat. De, ha mégis elakadnánk, akkor Naoko finoman rávezet arra, hogy hogyan oldhatjuk meg az utunkat álló rejtvényt.
Hangulatból jeles, kivitelezésből közepes
Mint említettem, az Ikai másik erőssége a hangulat. Az éjszakai erdő, a néma szentély, az alatta húzódó katakombák, mind-mind rendkívül hangulatosak és európai szemmel nézve különleges helyszínek. A fejlesztőket dicséri, hogy bár nem restek bazári ijesztgetést is bevetni, jobban szeretnek az idegeinkkel játszani.
A messzi távolban felharsanó embertelen ordítás, a falakon végigsuhanó kaparászás, a széllel érkező állati vonítások mind azt szolgálják, hogy folyamatosan feszültség alatt tartsanak minket. És aztán a legjobb pillanatban jön az említett ijesztgetés, például a semmiből elénk zuhan egy hatalmas fej, vagy a falakból kezek nyúlnak ki felénk.
Sajnos azonban van pár elem, ami megtöri a hangulatot. Az egyik, hogy a játék néhány helyzetben irritáló precizitást követel. Például még a játék elején van egy tüzes feladvány, ahol, ha csak egy pixelnyivel eltévesztjük a lépést, máris nézhetjük a töltőképernyőt, mert hősnőnk azonnal elhamvad. A másik, ami szinté roppant idegesítő, hogy nagyon sok mondat folyamatosan ismétlődik. Ez főleg Naoko segítségnyújtására jellemző. Ilyenkor ugyanis addig ismételgeti ugyanazt az egy mondatot, amíg meg nem oldjuk a rejtvényt. És ez roppantul idegesítővé válhat.
Mindezeken túl néhány kellemetlen bug is belerondít az összképbe. Sajnos sikeresen belefutottam olyanba, aminek hála az egész játékot elölről kezdhettem. A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy még a történet elején jártam.
Kellemesen borzongató
Minden hibája ellenére azt mondom, hogy a horror műfaj rajongóinak mindenképpen érdemes kipróbálnia az Ikait. Hangulata remek, feszültségkeltésben jeles, és a feudális Japán szellemei kellemes újdonság a vámpírok, trollok, gúlok és zombik után. Nem lesz belőle év játéka, de mindenképpen az év kellemesebb alkotásai közé sorolandó.
