Tavaly decemberben jelent meg az indie fejlesztésű Hello Neighbor. A Dynamic Pixels programja egy szürreális képi világú, lopakodós horror játék volt, amelyben ki kellett derítenünk, miféle sötét titkokat őriz nem túl bizalomgerjesztő szomszédunk a háza zugaiban. A játék igencsak komor hangulatú és depresszív lett, a cselekedeteinkre reagáló MI és az ötletes feladványok pedig kellemes szórakozást nyújtottak. Nos, jelen cikkünk témája, a Hello Neighbor: Hide and Seek ennek a játéknak az előzményeit meséli el, vagyis azt, miért is lettek sötét titkai a kedves szomszédnak.
Horrorisztikus kaland helyett vidám bújócska
A játék sok tekintetben más, mint elődje, hiszen kivették a horror elemeket és többé-kevésbé a lopakodást is. Feladatunk a játék nagyobb hányadában a két főszereplő gyerek fantáziájának hála alaposan átrajzolt, ennél fogva újfent szürreális házban annyi, hogy összegyűjtsünk néhány dolgot. Plüssállatokat, pénzes zsákokat, tűzvészből kimentett szerencsétleneket – minden a fantázia műve, hiszen a játék arról szól, hogy a testvérpár a kis fantáziavilágában bújócskázik.
Ennél fogva az is célunk, hogy míg gyűjtögetjük a gyűjtögetnivalót és elvisszük azokat a kijelölt helyre, elkerüljük a bátyánkat. Ez amúgy nem nehéz dolog, a bátyus könnyen lesprintelhető, elbújni sem nehéz előle, ráadásul velünk ellentétben vertikálisan nem tud helyzetet változtatni – értsd: minket kilőhet egy gejzír, őt nem.
A játékban az igazi kihívást a gyűjtögetnivaló megszerzése jelenti, merthogy a pályák több szintesek, így tárgyakat nem csak a felszínen, de elérhetetlen magasságokban is találni. A feladatunk természetesen az, hogy kitaláljuk, hogyan jutunk fel oda. Ehhez a térképen mindenféle dolog a segítségünkre lehet, a száguldó rendőrautótól az említett gejzírig.
Antidepresszáns kötelező
Akik játszottak a Hello Neighborral, azok előre sejthetik, hogy a történet nem ér vidám véget, amit a játék már a második pálya magasságában sugallni kezd, a harmadiktól pedig jobb, ha elteszünk minden éles eszközt a közelünkből, mert a történet végére az embert garantáltan elkapja a depresszió.
Mert, ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy válik a dolog egyre komolyabbá és komorabbá. A pályák nyomottabb hangulatot kezdenek árasztani, a vidám színeket sötétek veszik át, a ház furfangos kifordultságát bizarr díszletek váltják le, például egy temető – és ne feledjük, amit látunk, az a gyerekek képzelete! A feladatok is módosulnak annyiban, hogy már nem szőrös állatokat, hanem bizarr dolgokat kell gyűjtögetnünk, míg a vége… Nos, azt inkább már nem árulom el.
Éppen ez a Hello Neighbor: Hide and Seek erénye. A játék gyönyörűen mutatja be az előző játékhoz vezető tragikus eseményeket két ártatlan gyermek szemén át, és helyezi azt új megvilágításba, mert ha végigjátsszuk a Hide and Seeket, utána már biztos nehezünkre fog esni gonosznak látni a szomszédot a Hello Neighborban.
Zárásul hozzátenném, hogy nagyon nehezen barátkoztak meg a játékkal, mert sajátságos képi világa elsőre húzós, de ha az ember rákap az ízére, akkor bizony nem ereszti, és a végén bár tényleg nagyon nyomasztóvá válik a játék, ha igazán beleéled magad, meg sem állsz a végéig. Ami alapvetően nincs messze, a program akár egy óra alatt is kijátszható, persze csak akkor, ha már tudod, mi hol van. Így viszont 4-5, tartalmas órát is elvihet, ami még mindig kevésnek tűnhet, de hidd el, éppen elég.
