A spanyol Tequila Works olyan videojátékokról ismert, mint a Deadlight, a The Sexy Brutale vagy épp a Rime, azonban a 2019-ben megjelent Gylt valahogy sokak mellett elment. Ennek legfőbb oka, hogy a Tim Burton vagy a Laika Studio animációs filmjeit idéző túlélőhorror kizárólag egyetlen platformon látott napvilágot: Google Stadián. Az azóta bebukott Stadia mögött álló Google kizárólagos exkluzivitást szerzett meg a Gylt-re, így lényegében négy évet kellett várnunk arra, hogy a játék – köszönhetően épp a Stadia bukásának – más platformokra is eljusson. De megérte rá várni?
Felvonó egy másik világba
Sally egy olyan kisvárosban (Bethelwood) él, amelyben megállt az élet. Az utcákat alig járják az emberek, a legtöbb háznál a függöny állandóan be van húzva és mindenhol eltűnt gyerekek képeivel díszített MISSING-plakátokat visz a szél. Sally unokatestvére, Emily is eltűnt. Senki sem tudja, hogy mi történt vele, merre lehet… a bizonytalanság pedig borzalmas. Sally a várost járja és kiragasztja mindenhová a saját plakátjait, bízva abban, hogy valaki nyomra vezeti. Mikor néhány helyi suttyó elől menekül, balesetet szenved a biciklijével és egy erdőben köt ki – de valami megváltozott. Mintha Bethelwood kifordított változatába került volna, ahol szörnyek járják az utcákat. Olyan az egész, mintha Tim Burton megelevenedett rémálmába került volna át, azonban hirtelen meglátja Emily-t a meglehetősen ijesztő iskola ablakában és innentől a cél adott: megmenteni a kislányt, majd együtt hazajutni, méghozzá bármi áron.
Ehhez a Gylt lopakodós mechanikákat kínál fel, azaz végig kell lopóznunk a különféle (merthogy lesz több is) rémség között. Ám még mielőtt valaki Amnesia-szerű játékmenetet vizionálna, gyorsan el kell mondanom, hogy adott a lehetőség a harcra is. Sally talál egy spéci zseblámpát, amivel rá lehet világítani a szörnyekre – igen, egyfajta Alan Wake módon – és a gyenge-pontjaikat sebezni. Azonban sokkal hatásosabb, ha szépen óvatosan ellopakodunk mögöttük, vagy hátulról csapunk le rájuk – ilyenkor egyetlen gomb lenyomásával insta-kill az eredmény. Feladatunk, hogy bejárjuk a kisvárost Emily után kutatva, viszont sajnos a Gylt rettenetesen kötött, sztorivezérelt úton terel minket. Ez azt jelenti, hogy hiába adott egy nagyon creepy helyszín, nem járhatjuk be szabadon. Hasznosabb lett volna, ha a fejlesztők a The Evil Within 2 játékmenetét veszik át, ahol szabadon közlekedhettünk erre-arra, és kedvünkre térhettünk be házakba. Sajnos a Gylt nem ad ekkora szabadságot, pedig a lehetősége megvolt rá. Kötött útvonalakon, fontosabb épületek meglátogatásával halad előre a történet, a teljes (borzongató) kaland pedig alig 6-7 óra alatt végigvihető.
Ellie helyett Sally
Életet tölteni inhalálókkal tudunk, de a lámpánkhoz is lehet gyűjteni akksit. Maga a játékmenet elég fapados: lopakodunk, dobozos üdítőket dobálva tereljük el az ellenfelek figyelmét és kulcsokat begyűjtve igyekszünk új helyekre eljutni. A térkép könnyen kezelhető, az irányítás korrekt. Kicsit olyan érzésem volt a végigjátszás alatt, mintha a The Last of Us-t (Sally hasonlít is egy kicsit Ellie-re) és a Concrete Genie-t gyúrták volna egybe, leöntve a Laika Studio (Coraline és a Titkos ajtó, ParaNorman, Doboztrollok) animációs filmjeinek stílusával. A hangulat nagyon épít erre a családbarát túlélőhorror megjelenésre: groteszk lények (főként a főellenfelek igen rusnyák!) kerülnek elénk, miközben a helyszínek is simán elmennének akármelyik Little Nightmares-játékba. Minimális logikai feladványok is bekerültek, de ezek annyira egyszerűek lettek, hogy magam sem hittem el. Mikor konkrétan 20 másodpercet töltöttem el egy puzzle megoldásával, rögtön eszembe jutott a kérdés, hogy ki lehet a célcsoport a Gylt esetében? Mert a megvalósítás adná, hogy elsősorban a fiatalabb korosztálynak készült a játék, azonban olyan pillanatok akadnak benne (az iskolai bántalmazás témája is megjelenik), amik miatt 15-16 évnél fiatalabbaknak lelkileg megterhelő lehet. Ehhez vegyünk még hozzá, hogy alapvetően ez egy túlélő-HORROR, így több jumpscare és ijesztő jelenet is bekerült.
A zene pedig nagyon jól illeszkedik a látványvilághoz: simán hozza a Tim Burton + Danny Elfman közös munkák meseszerű, ám mégis hátborzongató dallamait – Cris Velasco-nak jár érte a kalapemelés! A Gylt egy rövidke, ám annál kellemesebb, családbarát horror-játék lett. Nem kívánja újra feltalálni a műfajt, de amit szállít, azt korrekt módon prezentálja. PS5-ön teszteltem és egészen meglepődtem az olyan apróságokon, mint például a hóesés. A hópelyhek ugyanis megmaradtak Sally haján és ruháján, majd fél perc múlva egy házikóba betérve szép lassan elolvadtak. Ezek tényleg apróságok, viszont nagyon tudok örülni, mikor egy fejlesztőcsapat ilyesmikre is odafigyel. A Gylt legnagyobb hibája, hogy bőven több volt benne. A várost sokkal jobban ki lehetett volna nyitni, mondjuk a lehetőséggel, hogy betérjünk akármelyik házba és ott dokumentumokat olvasgassunk (akad ilyesmi is, de elég kevés) vagy mellékküldetéseket csináljunk – sajnos semmi ilyesmi nincs a játékban. A túlzott linearitás számomra elvett az értékéből, de az open-world-öt kerülőknek akár csalogató is lehet. A Gylt egy kellemes, korrekt lopakodós horror-játék lett – Tim Burton-rajongóknak még inkább ajánlott!
