A NIS America jóvoltából egy újabb gyöngyszem érhető el (egyelőre csak) PS4-en és PS Vitán, méghozzá a Monochrome csapatának hála. És bár a játék a történet szempontjából nem túl erős, minden más területen nagyszerűen teljesít. Mert ugyan van némi keret az akcióhoz, miszerint a nagy birodalom széthullott, így pedig beköszöntött a pénzért bármire hajlandó katonák kora, illetve folyamatosan párbeszédek szakítják meg a csatákat, ezek annyira triviálisak, hogy szót sem érdemelnek. Minden másról azonban szívesen értekezünk.
Lépésenként
Az indítás kicsit kaotikusnak tűnik, elég fura a játékmenet felépítése. Egy kisebb térképen meghatározott számú lépésünk van a cél eléréséig, közben pedig csapdák és ellenfelek kerülnek elénk, sőt utóbbiak meg is lephetik kis figuránkat, ami alapvetően akár egy szimpla asztali társasjáték része is lehetne. De ezt képzeljük el pont úgy, ahogy le van írva: a talpazattal rendelkező alakzat az általunk meghatározott úton lépdel előre, megy le a számláló, ami a mozgásunkat ellenőrzi, ha pedig összeakadunk egy ellenséges figurával, mehet az összecsapás. Ha csapdába futunk, akkor választhatunk az óvatos átkecmergés (mínusz x lépés), illetve a veszélyforrás eltávolítása között, sőt kincsesládákra is rábukkanhatunk, amiket kinyitva loot üti a markunkat.
De mint minden hasonló videojátékban, valójában a harc a lényeg, szóval térjünk ki inkább arra. Párfős csapatunkat összeválogatva, a térképen az ellenséggel összefutva képernyőváltás következik, majd jöhet a békés teázgatás helyetti oda-vissza csapkodás és varázslás, lövöldözés. Kasztból van bőven, a közel húszfajta karakter között a normál harcostól és íjásztól kezdve a varázslóig, gyógyítóig mindent megtalálhatunk, plusz olyan, a műfajban ritka madarak is felbukkannak, mint mondjuk a sárkányon lovagoló mágus (vigyázat, két helyet foglal!), valamint a régies pisztolyt forgató lövész. Maga az akció egyébként három függőleges csíkban zajlik, a karakterekkel le és föl is mozoghatunk az oldalirányok mellett, ha pedig elhasználtuk az összes akciópontunkat, egy szimpla törléssel újrakezdhetjük a támadásunkat, ezzel egyszerűen megoldva az elhibázott lépések problémáját. Támadásból több fajta is létezik, az íjász például síkban is kilőhet egy erősebb sebzéssel, de a képernyő másik végében álló delikvenst is megsorozhatja. Utóbbi (ahogyan egy-egy mágikus vagy lőfegyveres akció is) úgy zajlik, hogy az ellenfél kijelölése után egy ikon fut végig többször is a rendelkezésre álló pár kockányi területen, és ha a ritmikus gombnyomkodással, jó reflexszel mindegyik alkalommal elkapjuk az ellent, az megkapja a maximális sebzést. Ha mellé célzunk, akkor meg természetesen elbénázzuk a lövést, elbúcsúzhatunk a sebzéspontoktól, na meg az opponens kivégzésétől.
További érdekességek is vannak. A „friendly fire” például létező fogalom a Grand Kingdomban, tehát közel- és távolsági harcban egyaránt megsorozhatjuk a baráti erőket. Persze azt gondolhatnánk, hogy „hülye vagy fiam, ha elbénázod”, de nem minden esetben egyértelmű az adott csapás megvalósítása. Van olyan harcos például, aki több irányba is sebez, ez már veszélyes, de emellett a távolsági támadásnál a megcélzott ellenfél neki is repülhet a közelben álló szövetségesnek, aki így is veszíthet az életerejéből. Nem beszélve a kellemetlen helyzetről, ami a gyógyítónál lehetséges: karakterünk egy üvegcsét dob el a heal és a mérgezés esetében is, ami pedig adott területen belül fejti ki hatását. Ezzel barátainkat is megszívathatjuk, de olyan is előfordulhat, hogy az életerő pótlására használatos fiola bevetése az ellenségre is hat, emiatt pedig az éppen csak élő opponens hirtelen erőre kap.
Mindkét oldalon van vezér, akit érdemes minél előbb elintézni, valamint a morál is létező fogalom. A sikeres lépések esetén begyűjtött pontok ezen kívül arra is jók, hogy kettő esetén, ha elveszítjük egy csapattagunkat, azt van esélyünk feléleszteni, noha csak minimális életerővel tér vissza a karakter. Noha van még bőven mélység és meglepetés a harcrendszerben, annyit még érdemes megemlíteni, hogy a térképen lévő harci szerkezetek (katapultok, ágyúk) a hatótávolságon belül hatással vannak a küzdelmekre is. A csata elején jelzés mutatja, hova fog becsapódni a következő körben az ágyúgolyó, vagy a ballisztikus lőszer, tehát némi időnk van arra, hogy eltűnjünk az adott helyszínről, így ne pusztuljunk meg egyből, de akár az ellenfeleket is elcsalogathatjuk a kijelölt kockákba.
Nagyon tartalmas, nagyon élvezetes
És ez még csak az alap kampány, a normál játékmód. Emellett opcionális mellékküldetéseket is bevállalhatunk, sőt a nemzetek háborújába is beszállhatunk egy szerződés megkötésével, ami adott időtartamra szól, és egyben ez jelenti a multiplayert is, ami ráadásként keresztplatformos, tehát a Vitás és a PS4-es tulajok egyaránt sikerre vihetik a saját frakciójukat a másikéval szemben. Nem utolsó sorban arról is érdemes szót ejteni, hogy a kampányt teljesítve rájöhetünk, hogy sok-sok óránk csak a bemelegítés volt, elvégre ott van még a további nemzetek történeti szála is, avagy a Grand Kindgomról ekkor derül ki, hogy könnyednek egyébként sem nevezhető stratégiai RPG helyett egy igazi időtemetőt kaptunk, többször tíz órás játékidővel.
Sok rosszat nem tudunk elmondani a játékról. Ahogyan az már említésre került, a sztori nem nagy szám, ahogy a párbeszédek sem túl erősek, ezen kívül pedig nagyjából annyi, hogy idővel kicsit repetitívvé válik a móka, miközben a látvány sem annyira acélos. Utóbbi mondjuk nagyon stílusos, a szemnek szép, a dizájn pedig teljesen rendben van, szóval annyira emiatt sem panaszkodhatunk. Mindezeken felül viszont egy rendkívül összetett, eszméletlenül tartalmas programot kapunk a pénzünkért, ha pedig valaki szereti a szöszölős, nagyobb odafigyelést igénylő, nem valós időben zajló csatározásokat, az nagyszerű alanyra lelhet a NIS America új produkciójának személyében.
