Hol is kezdjem? Nagyon szeretem az autós játékokat, a konzolos „simcade” stílus pedig különösen közel áll a szívemhez. Ezért is tetszett annyira a végre PC-re is megjelent Forza 7, és emiatt vártam olyan nagyon régi kedvencem, a Gran Turismo visszatérését. Az ötödik rész okozta csalódás és a hatodik felvonás keserédes szereplése után azt gondoltam, a PS4-re fejlesztett Sport visszahozza a teljes PS3-generáció alatt nyüglődő franchise jóhírét, efelé pedig elég sok jel mutatott, legalábbis a nyár végéig. Aztán jött az augusztus és vele a bejelentés, miszerint az idei GT – ami a fejlesztők szerint nem a hetedik rész, hanem egy mellékszál – nem tartalmaz majd egyszemélyes karriermódot, helyét különböző kihívások és az esport-szekeret megtolni – vagy inkább meglovagolni – vágyó online kupasorozat veszi át. Oké, ez még nem hangzik olyan vészesnek, de mikor a sorozat atyja, az egyébként valóban autóversenyző Jamaucsi Kazunori azt mondta, hogy azért nem lesz karrier a Sportban, mert a játékosok többsége nem ért az autókhoz, avagy húzzanak a sunyiba, ha ennyire hülyék, nos, akkor azt hiszem, minden reményemnek szerte kellett volna foszlania, de valamiért mégsem ez történt. Én, kérem, az utolsó percig bíztam a játék sikerében, hogy aztán olyan erővel essek pofára, mintha 200-zal száguldanék neki egy betonfalnak.
VEGYÉL ÓRÁT!
Ezt nem én mondom, hanem a játék. Nem viccelek, a TAG Heuer nevű svájci óragyártó lesz az első dolog, amivel megismerkedsz a Sport elindítása után. A vállalat mintha kilóra vette volna meg a Polyphony Digitalt: nemcsak az online-mód töltőképernyőjén kell egy új karórájuk vektoros modelljét bámulnunk sokszor siralmasan hosszú időn keresztül, de még az autógyártók között is felsorolásra kerül, sőt az összes versenyen előttünk pörgő stopperen is az ő logójuk díszeleg, nem beszélve néhány kisebb szereplésről a menük között, illetőleg a Sony által biztosított press kit albumának lapjain. Komolyan: még a press kitben is a TAG Heuert nézegettem, ám ahelyett, hogy megjött volna a kedvem egy kétmilliós óra laza megvásárlásához, inkább rátenyereltem a beszédes nevű Career játékmódra, mert bár azt mondta a Polyphony, hogy ilyen nem lesz a Sportban, a menüben csak ott díszeleg.
Mielőtt azonban megörülne a kedves olvasó, letöröm a szarvait: a karriermód a Gran Turismo Sportban csupán egy fárasztó autós iskolát és mindenféle unalmas kihívásokat jelöl, amelyek között egyébként nincs valódi összefüggés. Egymás után nyílnak meg, ez tény, és persze tapasztalati pontot és in-game valutát is biztosítanak, ez is tény – de sajna itt véget is ér az egyjátékos mód egykori gerincét képező Career. Visszatér ugyanakkor a sorozattal egyidős Arcade mód, ami ezúttal teljesíthető versenyeket takar, ezek a játékosprofil szintjének megfelelően nyílnak meg, és akárcsak a kihívások vagy a suli, XP-t és pénzt adnak, ráadásul újra és újra teljesítve is rendre ugyanannyit. Háromféle nehézségi szinten lehet teljesíteni a versenyeket, ezek közül egyedül a nehéz fokozat jelent minimális kihívást a műfaj szerelmeseinek, a többivel foglalkozni is felesleges. Jó hír persze, hogy az így farmolható pénzt újabb és újabb autók megvásárlására lehet elkölteni, na meg hogy sorra nyílnak meg az újabb pályák, de ez egy mindent összefogó, kidolgozott karriermód hiányában hamar unalomba fullad. De sebaj, ha úgy érzed, lassan telik az idő, még mindig elszaladhatsz venni egy TAG Heuer karórát, hogy mérhesd az elcseszett szabadidőd!
SPORTOLNI JÓ
Persze a Polyphony sem ok nélkül száműzte a karriermódot. Azt szerették volna elérni ugyanis, hogy csak a legelhivatottabb rajongók ruházzanak be a Sportba, akik az azonos nevű, FIA által elismert online ligában mérkőznek majd meg a világszintű esportos elismerésért. Mindez szép gondolat, és nem állítom, hogy a dolog nem működik – épp csak azt sem, hogy igen, mert ezt még senki sem tudja megmondani. Az első komolyabb döntők novemberben lesznek, avagy akkor, amikor ezt a magazint a kezetekben tartjátok. Addig csak találgatni lehet, hogy az egyelőre kaotikus és megbízhatatlan online multi mennyire lesz a Sport előnyére. A tesztelés során a meccsekhez való csatlakozás többször volt sikertelen, mint sikeres, ami nem csak azért gáz, mert a matchmaking is időbe telik, hanem mert – akárcsak a valóságban – adott idejű versenyekre lehet kvalifikálni, és ha ezek valamiért nem működnek, akkor hiába ültünk a tévé előtt, egy újabb, sokszor 30-40 perccel később induló versenyre nevezhetünk csak be ismét. De sebaj, ez alatt az idő alatt is nézegethetjük a király TAG Heuer sportórát, amely most csak 1,999,999 forint, ne habozz, irány a bolt!
A Sport módon túl van egyébként sima multi is, itt bárki készíthet saját versenyszobát, avagy dedikált szerverként futtathatja a játékot, hogy megadott kritériumok alapján csatlakozzanak mindazok, akik egy kis online versenyzésre vágynak. Azt nem mondom, hogy a játék ezen oldala hibátlan, mert ugyanúgy errort dobhat, mint az esport-szegmens időhöz kötött megmérettetései, illetve az említett versenyszabályok sem mindig egyértelműek, de a dolog végső soron működik, és egyáltalán nem rosszabb a konkurens megoldásoknál. Sokkal bosszantóbb, hogy a GT Sport állandó internetkapcsolatot igényel, a gépre pedig nem ment semmit, bizony, még szóló módban sem – nem egyszer történt velem olyan, hogy egy jobb verseny eredményeit sajnos kukába kellett dobjam, mert bár a 240-es netem tökéletesen működött, a játék az Istennek sem akart csatlakozni a saját szervereihez. De hát na, mit értek én ehhez, az autókról is csak azt tudom, hogy kerekeken gurulnak, és különben is, nincs TAG Heuer karórám sem.
KANYARBÓL KICSÚSZVA
És akkor most jöhet a szokásos nyáladzás a játék remek vezetési modelljére és grafikájára, amelyek most is nagyszerűek, ez kész tény. Alap a 4K- és a PSVR-támogatás, a 60 fps-es stabil sebesség, a csodaszép autómodellek és pályák – ha nagyon undok lennék, csupán a hangokat marasztalnám el, bár az igazat megvallva azok sem rosszak, inkább csak a látványhoz mérten tűnnek gyengének. Az autós élmény a fő konkurens Forzára is rátesz egy lapáttal, segítségek nélkül pedig közel áll a Project CARS 2 nyújtotta szimulációhoz, mint a sorozat korábbi epizódjaihoz – kormány nélkül nem érdemes a realista beállításokkal próbálkozni.
Minden más azonban kevés. Kevés, hogy nincs karrier, kevés, hogy a kihívások unalmasak, kevés, hogy ha valaki tényleg nagyon-nagyon ügyes, a FIA által kitüntetett első szobapilóta lehet – legalábbis ahhoz mindenképp, hogy teljes áron ajánlani lehessen a programot. Az igazat megvallva szerintem a Gran Turismo Sportot free-to-play címként kellett volna piacra dobni, mindenféle hülye loot boxszal meg egyéb marhasággal, és akkor nem volna ennyire nehéz értékelni. Mert most határozottan bajban vagyok a százalékolást illetően. Az esportos vonalnak még bizonyítania kell, a szervereknek nem árt egy kis további finomhangolás, az egyjátékos módot pedig bár állítólag tervezi bővítgetni a fejlesztőcsapat, ez is csak a jövő zenéje. El tudom képzelni, hogy a Gran Turismo Sport egy év múlva remek autószimulátor lesz, most azonban nem több egy erős techdemónál, amit csak a legelhivatottabb autós szakiknak merek ajánlani – és nekik is csak akkor, ha a már csuklásig emlegetett Project CARS 2-t unalomig hajtották. Na de még ebben az esetben se vegyék meg, előtte tessék beszerezni egy minőségi TAG Heuer karórát, anélkül ugyanis mit sem ér a világkupa!
