A St. Dinfna Hotel egyértelműen kísértetjárta hely. Több eltűnést és paranormális jelenségeket is feljegyeztek itt az évek során, a Treze Trilhas belvárosában álló szálloda pedig számos újságírót vonzott, hogy járjanak utána a különös eseményeknek – többségükről sosem hallottak többé. Roberto Leite Lopes szerepében érkezünk meg, aki szintén oknyomozó újságíró, és teljesen megszállottjává vált a hotelnek, legfőképp egy kislány különös halálának, aki a jelentések szerint gázmérgezésben halt meg nem messze. A paranormális jelenségek ezután kezdődtek a falak között. Roberto szerepében nekünk kell kinyomoznunk az igazságot, ám amint a bejelentkezés után nem sokkal kitesszük a lábunkat a szobánkból, rájövünk, hogy a hotel bizony megváltozott: kiüresedett, romos állapotba került, és szörnyek lepték el. Túl kell hát élnünk, mialatt válaszokat keresünk, és úgy tűnik, a check out itt egyenlő a halállal.
A játékmenet egészséges arányban keveri a logikai feladványokat az ijesztgetésekkel, a nyomasztó hangulat pedig egészen rátelepszik az emberre, amint a leromlott állapotú, dohos szobákban járkálunk. Temérdek gyűjtögetnivaló akad, de ezek egy részére majd később kitérek. A történet morzsáit dokumentumok, levelek és különféle iratok formájában szedegethetjük össze, és mind nagyon szépen színesíti a sztorit, illetve egyre több kapaszkodót adnak a nagyobb összkép megértéséhez. Aztán amikor már gézt, meg alkoholt találtam majd’ minden második fiókban, elkezdtem gyanakodni, hogy a Fobia talán mégsem a Visage-hoz fog közelebb állni, hanem sokkal inkább a Resident Evil Village-hez – és így legyen ötösöm a lottón!
Rémek szállodája
A Fobia nagykanállal merít a Capcom sikerszériájából: az intentory, az életerőnket jelző csík, sőt, még a feladványok is erősen hajaznak a Resident Evil-játékokra. Eleinte csak össze-vissza bolyongunk az épületben, próbálunk egyik emeletről a másikra jutni, és rácsodálkozunk a tényre, hogy egy fényképezőgépbe belenézve a falon lógó naptár 2009 helyett már 1960-at mutat, de aztán találunk egy felvehető pisztolyt, és onnantól az egész cucc átcsap akció-horrorba. Én a Village esetében is kifogásoltam, hogy a Capcom végleg eltávolodott túlélőhorror gyökereitől, és bevallom, itt is jobban örültem volna, ha végig megmarad a tenyérizzasztó para-hangulat, de ehelyett már az első óra után a Resident Evil 7: Biohazardban látott ocsmányságokhoz hasonló kreatúrákat pumpáltam tele ólommal, majd egy Mr. X-re hajazó jókora, legyőzhetetlennek tűnő monstrum is megjelent, csak hogy még inkább Raccoon Cityben érezhessem magam.
A játékmenet tehát egyértelműen a Resi-részekre épít, a fegyverhasználat (ezeket fejleszteni is lehet!) meg egy az egyben Village, de a több idősíknak, a megelevenedő rémálmoknak és groteszk rémségeknek köszönhetően a The Evil Within is megidéződik – azt inkább csak mellékesen jegyzem meg, hogy a kamera speciális, zöld lencséje (amivel nemcsak a múltba, de a jövőbe is beleshetünk) meg tiszta Outlast! Jótól lopni persze nem bűn, csak épp így pont a Fobia egyedisége veszett oda. Tisztességesen felmondja a leckét, és láthatóan a műfaj nagy öregjeitől leste el a fő aspektusait, de semmi olyasmit nem nyújt, amit ne láttunk volna már ezerszer. A látványvilág persze pazar: az utolsó szakaszt leszámítva a hotel minden egyes területe aprólékosan lett kidolgozva, rengeteg látnivalóval. A szinkron is nagyon korrekt, az irányítás pedig hozza a kötelezőt (bár néha a fejmozgásunk elég fura szögeket ír le). Azok, akik imádják a túlélőhorror – és legfőképp a Resident Evil – legemlékezetesebb címeit, nem nyúlhatnak mellé a Fobia-val, hiszen úgy idézi meg a múltat, hogy a modern részek mechanikáit tárja elénk. De attól még, hogy jelesre felelt, nem lesz osztályelső.
