A To the Moon fejlesztője, Kan Gao hét évvel ezelőtt bebizonyította, hogy egy olyan „egyszerű” játékkészítő programmal, mint amilyen az RPG Maker XP is lehet igazi kritikai sikercímet fejleszteni. A To the Moon hihetetlenül érzelemdús történetével, mély mondanivalójával sokak azonnali kedvence lett, ráadásul az alkotó több díjat és jelölést is kapott. Az igazi elismerést azonban a játékosok adták meg neki: bár a program játékmenete egyszerű lett, mint egy faék, a sztorija miatt több mint 28 ezer „rendkívül pozitív” értékelést szedett össze a Steamen. Ezek után nem volt kérdéses, hogy Dr. Rosalene és Dr. Watts visszatér, hogy ismét teljesítse egy haldokló ember utolsó kívánságát. A nagy kérdés az, hogy a Finding Paradise képes-e megismételni a sikert, azaz úgy könnyekre fakasztani a játékost, ahogy azt a To the Moon tette 2011 végén.
Utazás az emlékek között
A Finding Paradise a To the Moon folytatása, ugyanakkor Kan Gao már a megjelenés előtt hangsúlyozta, hogy az új epizód élvezetéhez nem szükséges ismerni az előzményt, és ez valóban így van, története a friss játékosoknak is teljesen érthető lesz. A két főszereplőnek, Dr. Rosalene-nek és Dr. Wattsnak különleges munkája van: a Sigmund Corp. alkalmazottjaiként haldokló emberek agyába, emlékeibe hatolnak be, hogy teljesítsék azok legfőbb vágyát. De mi van akkor, ha maga a páciens sem tudja, hogy mit szeretne? Az egyik legszebb kívánság, amit ember embernek adhat, hogy minden álma váljon valóra. Igen ám, de mikor az ember öregedni kezd, életére visszatekintve számbaveszi cselekedeteit: mi volt az, amit helyesen tett meg, és mi volt, az, amit megbánt? A Finding Paradise páciensének elméjében utazva a két orvos felfedezi, hogy ügyfelük boldog családi életének ellenére olyan dolgok vannak eltemetve a mélyben, amelyek miatt nem érezte teljesnek a létét. A két orvosnak pedig úgy kell teljesítenie az utolsó kívánságot, hogy az emlékekben tett utazás ne változtassa meg a beteg családjához fűződő emlékeit.
Egyszerű, de mély
Az új felvonás megtartotta a To the Moon minden elemét, és bár némely összetevőjében fejlődött, gyakorlatilag ugyanazt a játékélményt nyújtja, mint a 2011-es epizód: tennivalóink most is kimerülnek az emlékfoszlányok keresésében és azok előhívásában. Utóbbi gyakorlatát mondjuk egy kicsit megbolondították az első rész óta: a célunk még mindig az emlékek 100 százalékos teljesítése, a „mozgatásukat” viszont el lehet téríteni különböző irányokba, illetve blokkolók is akadályozhatják a helyes irányba való terelésüket. Bár a játékmenetet feláldozták a narratíva oltárán, a párbeszédek, a grafika és a zene ezúttal is egy olyan egységes egésszé állnak össze, amiért csak tisztelni lehet a Freebird Games csapatát. Igen, mondhatnánk, hogy az RPG Maker által kínált grafika ma már inkább számít régiesnek, mint szépnek, ez a művészi tervezési irány viszont tökéletesen illik ehhez a vizuális novellához. A To the Moon és a Finding Paradise is sokkal inkább művészeti alkotások, mint játékok: az elmúlt években már többször megközelítette egymást a két kifejezési mód, de csak néhány alkotás volt képes arra, hogy egyesítse a kettőt.
Különös munka, egyedi nézőpontok
A Finding Paradise nemcsak élvezeti értéke miatt különleges, de abban is, hogy bemutatja, hogyan viszonyulhat két ember ugyanahhoz a munkához. A beteg, Colin Reed emlékei nem az előre elrendelt sorrendben tűnnek fel, ez pedig összezavarja a két doktort, ahogy a játékost is. Ez a megoldás már a Beyond: Two Soulsban is remek tervezői döntés volt, és itt is az. A végső felismerés gondolkodásra készteti a játékost, és nem engedi el napokig. A Finding Paradise-ra hét évet kellett várni, ugyanakkor az utolsó képsorok azt sejtetik, hogy valamikor a jövőben érkezik egy újabb rész. Kan Gao zsenialitását ismerve valószínűleg ismét egy kiemelkedő címet fogunk kapni, csak ne kelljen rá 2024-ig várni. Addig is érdemes megvenni a Finding Paradise-t, 10 euró nem sok ezért a fantasztikus történetért, még akkor sem, ha csak négy órán keresztült tart. Élményt ad, és ez a lényeg.
