Hétfő, hajnali fél három. Az összes kutyám és persze a kedvesem már órák óta alszik, nekem pedig reggel hétkor kelnem kéne, mert vár két értekezlet és egy rakat elintéznivaló. Valami miatt mégis bevállaltam azt, hogy táskás-véreres szemekkel esemk neki a munkahétnek, és csak azért is játszom még egy kicsit. Mindezt úgy, hogy alapvetően nem a kedvelem a platformjátékokat, mégis sikerült kifognom egyet.
Ezt viszont megszerettem, nagyon is. Amikor jelentkeztem Böjtinél, hogy egye penész, bevállalom, már akkor is a FAR: Changing Tides szépen rajzolt grafikája, búskomor, sötét pasztellszínekben tobzódó látványvilága fogott meg. Aztán amikor felraktam és elkezdtem a kalandot, már éreztem: barátok leszünk. Nagyon jó barátok.
A sztori szerint egy Toe nevű fiú akar túlélni és új otthonra lelni, miután minden, amit eddig ismert, összeomlott. Mindezt egy igen fura disztópiában, ahol mindent elöntött a víz, és egyfajta izgalmas steampunkba oltott 1910-es évek köszön vissza minden sarkon. No meg jó néhány fejtörő, mivel a hullámokon ringatózva finoman adagolt akadályok felé hajózunk Hordócskával, a vitorlás gőzhajóval, ami nem mellesleg tengeralattjáró is egyben. Túlélők nincsenek, társaságunknak legfeljebb a távolban legelésző rénszarvasok, valamint a mellettünk/alattunk úszkáló ráják és medúzák tekinthetők. Szerencsére utóbbiaktól nem kell tartani, karakterünk ugyanis a játékban nem sérül.
Hajónk viszont annál inkább, így a javítócsomagok mindig kapóra jönnek. Az ütközések, a túlhevült kazán vagy a viharban a „turbófokozatra” kifeszített vitorla egyaránt bajt okozhat. Apropó kazán: a motornak bizony üzemanyag is kell, úgyhogy, ami ilyen azték mintás sámándobnak vagy iskolatáskának, netán olajoskannának látszik, azt fel kell szedni, mert ezeket lehet a tűzre dobálni. De a legjobb, ha megtanuljuk az árboc- és vitorlarendszert kezelni, hiszen a szél ingyen van, és messze elröpít, ha ügyesek vagyunk.
A hajó mozgatásában is vannak kihívások – főleg a tengeralattjárós részeknél –, de az igazi fejtörőket inkább a különböző akadályok jelentik. Az esetek döntő többségében karakterünkkel kell mindenféle magasságot és mélységet bejárni, titokzatikus kapcsolókat megfelelő irányba állítani, dolgokat megnyomni, elhúzni, esetleg felemelni vagy leengedni. Sokszor a sorrend sem mindegy, de ez már csak egy ilyen sport. Szerencsére szinte mindig logikus egy-egy helyzet megoldása, de azért előfordult olyan fejtörő is, aminél már finoman csapkodtam az asztalt. Ezek megoldásához a megfelelő ütemérzék és a jól koordinált billenytűhasználat alapkövetelmény, a térlátás előny, no meg a kitartás sem árt, ha netán elakadnánk egy-egy feladványnál.
Imádtam a részleteket kutatni a képernyőn: egy-egy hajóroncsot, félig összedőlt házat, furcsa plakátot vagy falfestményt, elhagyatott táborhelynek látszó helyszínt, vagy épp egy kósza rénszarvast. Mindeközben igyekeztem kibogozni a cselekményt, és rájönni arra, hogy a Felettünk Lakozó pontosan mit is akar tőlem, szegény túlélőtől. Emellett persze új képességgel is bővíthettem az öreg ladikot (lett kazánom, aztán tengeralattjárós hajócsavarfélém, a végén meg misztikus szupererőm is), és úszkálhattam a roncsok között is a Mágikus Búvárruhámban. Persze az is előfordult, hogy csak próbáltam nem lefejelni a sajátosan berendezett járműben a plafonkapcsolót, ami a kazán betáplálását végezte. Platformjátékból a FAR: Changing Tides a valaha volt legjobb, ami nálam járt.
