Evil Genius

Az EG a Molyneux-féle Dungen Keeper szellemi öröke, az X-COM játékmechanizmusával, az Austin Powers-filmek és az ebből leszármaztatható No One Lives Forever köntösében, megfűszerezve a már Hassabis-védjegynek számító Risk-féle táblajáték-réteggel. A lényeg: kiépíteni egy bűnbandát, egy főgonosz vezetésével a világot uralmad alá hajtani egy rettentő gépezet megépítése után, és mindenkit, aki ez ellen tenni akar, lelőni, felnégyelni, megsütni, ledarálni – nagyjából ebben a sorrendben…

A játék alapja a bázisépítés és mikromenedzselés – egy hegy gyomrába kell robbantani a különféle helyiségeket, ezeket berendezni, majd nekiállni munkást termelni, fejleszteni, és így tovább. Az első probléma itt jön be. Elég nehézkes a termek megépítése és berendezése – maga a tervezés, csakúgy, mint a játék kezelése egyszerű és frappáns, ám a folyamat körülményes és lassú, főleg, ha kevés embered van. Ezt pár nehezen érthető megoldás tovább keseríti, például nem értettem, hogy ha kifejlesztek egy jobb cuccot, a régit miért nem lehet simán felturbózni, miért kell kidobni (semmit nem lehet eladni, az egyetlen módszer a kuka!), és a helyébe megvenni az újat. Ezen nehézségek miatt töménytelen mennyiségű pénzre van szükséged, és ez a másik baj.

A második réteg, mint említettem, egy táblajáték. A Világuralmi Térkép egy másik képernyőn terül el, rajta eltérő színekkel jelölve az öt nagyhatalom territóriumai. Itt kell különféle akciókat végrehajtani: lopás, felderítés, illetve bizonyos feladatok végrehajtása. A dolog úgy néz ki, hogy kijelölsz egy területet, az elérhető embereidet tartalmazó gyűjtőből kiválasztasz pár figurát (pl. 2 munkás, 1 tudós), bejelölöd a végrehajtandó melót, ekkor kis idő múlva (ami 1-2 perc is lehet!) egy helikopter ledobja a csapatot, és megy a móka. Az elorzott összeg nagysága attól függ, mennyi embered van az adott területen, és ennek mennyi a szorzója, ám mindezeket csak akkor tudod biztosan, ha van elég számítógéped (és kezelőd), mely feldolgozza a beérkező adatokat. Időnként felbukkannak a rendfenntartó erők figurái is, ilyenkor le kell csapni az „elbújás” akcióra, különben elveszíted embereidet. Ez szinte tuti, ugyanis ha épp bázist építesz, az ellenség felbukkanására csak a bal alsó sarokban a földgömb villogása figyelmeztet, mire odaérsz (ha észreveszed egyáltalán), lőttek a teamnek. Új melóst képezni egy „játékfigura-gyártó gépben” lehet – ha nincs pénzed, percenként egy ember születik, ha van, 1000 dolláronként 20mp-et faraghatsz ezen. Szakember esetében még az is feltétel, hogy legyen a bázison egy megfelelő tréningeszköz, és hozzá egy másik ugyanolyan szaki, aki átképzi az újoncot. Ilyen mesterembereket a világból szedhetsz össze, ezekhez csakúgy, mint új bérgyilkosok felfogadásához, extra szajré lopásához, diverzáns akciókhoz a térképen minijáték tartozik. Ebben meg van szabva, milyen és mennyi emberre van szükség a küldetéshez, mekkora a rizikó, és mennyi a kivitelezési idő. Illik ezt túlbiztosítani – ha 5 munkás, 2 technikus, 3 őr az alapcsapat, mindegyikre érdemes még párat dobni, főleg, ha nagyon kockázatos a buli. (Ha egy szakembert elkapsz, a bázison meg kell kínozni, ha ez sikeres, a „hóhér” átalakul a szakivá.)

Minden akció a világban azt jelenti, hogy felhívod magadra az adott területet ellenőrző hatalom figyelmét – ezt a játék „Heat”-pontokban számolja. Ez minél magasabb, annál több ügynök és katona érkezik a bázisodat rejtő szigetre. Ez a harmadik probléma. Akárhogy is véded búvóhelyed, előbb-utóbb bejutnak oda a szabotőrök, kémek és tolvajok, és elkezdenek dúlni, lopni, fotózgatni. Sajnos ebben semmi nem gátolja meg őket, embereid (akiket közvetlenül nem irányíthatsz) ugyanis három esetben vesznek csak tudomást a bázisban őrjöngő ellenségről:

• ha ezeket megjelölöd egy célkereszttel (öld meg), vagy bilinccsel (ejtsd foglyul) – ehhez rá kell klikkelni a figurára, majd a megfelelő ikonra, már ha sikerül rohanásában elkapni és a tömegből kimazsolázni őt;

• ha az illető lövöldözni kezd (ritka);

• ha megnyomod a vörös riadó gombját, ekkor a közeli embereid csépelni kezdik a betolakodót, a többiek fegyvert vételezni sietnek (épp ezért célszerű folyamatosan a sárga alarmot fenntartani, ekkor mindenki puskával-pisztollyal flangál, már ha van elég arzenál a vackodban- ennek feltétele, hogy ne őrülj bele a folyamatos, szaggatott tutulásba).

Bár vannak csapdák is, ám ezek az esetek jó részében saját alattvalóidat is lepucolják, úgyhogy óvatosan kell bánni velük. Mindez azt jelenti, hogy folyamatosan ember- és pénzhiányban fogsz szenvedni, ami előbb-utóbb kilátástalan kapkodáshoz vezet. És akkor még nem is említettem a szigetre tévedő turistákat, akik szintén bebóklásznak hozzád, és sikítva rohangálnak a folyosókon és odakint, felhívva a figyelmet tevékenységedre. Nekik elméletileg lehet hotel építeni, úgy 1-2 millió elég is erre, ám aki ezt eléri, annak külön gratulálok.

A fentiekkel egyébként csak a felszínt karcolgattam, a játék ennél jóval bonyolultabb. Vannak például bérgyilkosaid is, akik speciális emberkék és terelgetheted is őket, sőt van két különleges tulajdonságuk is, amit XP-gyűjtéssel szerezhetsz meg. Ők jó katonák, ám vannak szuperügynökök, akik még jobbak… de ebbe most ne menjük bele. A főgonoszod szintén irányítható, ám sok funkciója nincs, mint ahogy az se sokat számít, kit választasz a játék elején felkínált három karakterből – a feladatok ugyanazok. Ja, majd elfelejtettem a habot a tortára: van ám munkásaidnak ötféle attribútuma is, amit figyelni illik és ápolni kell, ötféle szobában, pártucatnyi tárgy segítségével, különben elájulnak, meghalnak, dezertálnak és világvége.

A körítésről viszont rosszat nem igen mondhatok, egyszerűen szuper! Karikírozott, sztereotip, a stílushoz illő grafika, fantasztikus animációval, nagyszerű hangokkal, zenével, ínyenceknek való humorral, mondom, tiszta Austin+NOLF. Ezzel semmi baj nem lenne, sajnos én is sokszor belemerültem a részletekbe, eközben elfogyott a pénzem és emberem. Emiatt mindenképp érdemes megnézni az EG-t, ám külön szólok, hogy nagy bázisnál, száz fős siserahaddal erős gépben tessék gondolkodni, sok-sok memóriával…

Zárásul csak magamat tudom ismételni: épp úgy, mint a Republic esetében a játék magán viseli egy kivételes tehetségű játéktervező keze nyomát és egészen kiváló csapata tehetségét. Nagyon jó játék az EG, de sokakat el fog riasztani. Vagy túl bonyolultnak találják, vagy beleunnak, aki viszont ezeken túl tud lendülni, garantáltan jól szórakozik majd. De az a lendület, az nagy kell, hogy legyen…