Dust: An Elysian Tail teszt

A játéktesztírás egyik nyomasztó aspektusa, hogy a megkritizálandó címet akkor is illik legalább a feléig végigjátszani, ha az gyógyszeres kezelést igénylő dührohamokkal vagy a kontroller négybetörésének folyamatos vágyával jár együtt. Sokszor futottam már bele ebbe (ld. Spelunky, a kár ott két dekorváza és egy tévé volt). Attól féltem a Dust esetében is így járok, mikor az elején kiderült, hogy a főszereplők egy amnéziás, hipszter róka, egy orrhangon vinnyogó, lebegő mókus és egy -- a következő két szó nem az autokorrekt eredménye -- beszélő kard. Igen, alacsony a kerítés Falana világában... Ám az első sokk utáni kellemes csalódás megtanított rá, hogy ne ítéljek a kis szőrös főszereplők alapján.

Egyszemélyes parti

Van egy fontos tény a játékról, ami azonnal felszorozza az értékelhetőségi rátáját, ezért már az elején szeretném megosztani. A Dust teljes egészében egyetlen ember, az animációval és illusztrációval foglalkozó Dean Dodrill munkája, aki egy reggel elhatározta, hogy megtanul programozni, így nekilátott ennek a játéknak. Három hónapos projektnek saccolta, ám végül három és fél éves fejlesztéssé nőtte ki magát, s a szinkronon, illetve a soundtracken kívül (pár dallam a szerkesztőség több tagja szerint is jelentősen emlékeztet a Szomszédok főcímdalára) mindent az égvilágon Dodrill alkotott meg. Szép teljesítmény, mi?

Formailag a Dust egy akció-RPG, platformer elemekkel, és a kiadók által manapság rizikósnak ítélt, klasszikus 2D grafikával. Gyakorlatilag viszont inkább egy egyszemélyes művészi alkotás, ami más játékok által ihletve tud humorosan egyedi lenni, és a múlt stílusához visszanyúlva képes újat teremteni.

Porból teremtett világ

Hogy Dusthoz hasonlóan összezavarja a játékost, a történet azonnal belecsap a falanai lecsóba: kelleténél öt számmal nagyobb kalapot viselő főhősünk nem emlékszik sem nevére, sem múltjára, s egy sötét tisztáson eszmél fel. Itt talál rá Fidget, a minden létező dologtól félő (fegyveres idegeneknek Dust háta mögé bújva mégis bátran beszóló) fura állatka, és persze Ahrah, a kék fényt és füstöt eregető telepatikus kard. Felvértezve a kard mágikus vihart és vágott sebeket keltő erejével, illetve a repkedő Pikachu csípős szarkazmusával, Dust felkerekedik megmenteni a világot és megkeresni önmagát. Az atipikus hőstörténet háttere egy NPC-kkel és szörnyekkel teli világ, ahol semmi sem fekete-fehér: Dust sötét múltja, az ellenségnek kikiáltott szörnyek megismerése és a helyi lakosok morális dilemmái korántsem egy aranyos fantasyt építenek fel.

Elsőre gyermekmesébe illő, bűbájos látványvilágnak tűnik az, amit Dodrill megálmodott, ám könnyedén vált át sötétebb hangulatokba. A műfogsoros békák és antropomorf cicakutyák kidolgozása ugyanolyan tökéletes, mint a komolyabb miliőt képviselő karaktereké, a dohos cseppkőbarlangoktól, felégetett falvaktól kezdve egészen a vibráló, virágos rétekkel teli elvarázsolt erdőkig minden helyszín letisztult, mozgalmas, kerek egészet alkot. Animációk és látvány terén még egy nagy fejlesztőcég is büszke lehetne erre a csodára.

Így gyaktok ti!

A harc során a kombók kapják a főszerepet; az elején Fidget torpedóit tudjuk Ahra szélviharával keverni, később pedig folyamatosan nyílnak meg újabb képességek. Érdemes láncban bevitt ütésekkel gyakni a pufók sárkányok és kőgólemek hordáit, hiszen a szorzók pörögnek, a szintezéshez szükséges XP meg gyorsabban gyűlik, mint azon dolgok száma, amiktől Fidget sikítógörcsöt kap. (Ő néha agitált állapotban megfeledkezik magáról, és felszólít, hogy el ne felejts menteni, vagy tenyerelj már rá a kontrollerre!)

A harc nemcsak gyönyörűen animált, de izgalmas és bizsergetően brutális tud lenni, ha rááll a kezed a világégést indukáló szekvenciákra. Bár a támadások száma még kombókkal együtt sem tűnik soknak, a lassan megnyíló képességek visszacsábítanak a már végigjárt szentélyek, barlangok és erdők zegzugaiba, ahol az új skillek birtokában újabb területekre juthatunk be. De a tartalom mennyisége nemcsak emiatt grandiózus: elképesztő sokaságú küldetés és karakter, több mint háromórányi dialógus, és egy hatalmas, szekciónként bejárható térkép tárul fel a múlt titkaival együtt.

Mindezt az árusoktól megvásárolható felszerelésen túl még a kraftolás lehetősége is feldobja, amihez tervrajzok mellett alapanyagokat is lootolhatsz a legyakott szörnyekből. Ezek felett konkrét RPG elem kevés akad benne, viszont a humor és az elborult hentelés élvezetén ez mit sem csorbít: megunhatatlan, csábító darab a gyakás szerelmeseinek. Végszóként hadd süssem el a szlogent, miszerint a Dust a Darksiders családbarát verziója -- a hagyományosnál kevesebb vért, de 100 %-kal több szőrös kisállatot tartalmaz.