Őszintén kegyetlen vagyok, ha azt mondom, hogy a tower defense egy faék egyszerűségű műfaj, amivel az átlagember javarészt csak casual játékok formájában találkozik, és ezen nem is lepődünk meg: meglehetősen kevés olyan kidolgozott darab van, ami akár komplett stratégiai játéknak is beillene, és mélyebb tartalommal tudja lekötni a játékost. Még kevesebb az olyan, amelyik egyszerre tudja kiszolgálni az alkalmi és tapasztaltabb játékosokat is, megfelelő ritmusú tanulási görbével, és persze elegendő kihívással. A 2008-as Defense Grid: The Awakening ezen kevés játék közé tartozott, és már az első rész is a műfaj egyik legjobbjaként tartható számon.
A sikeren felbuzdulva a Hidden Path úgy gondolta, hogy igazán elférne egy kiegészítő is az alapjáték mellé, ezért indie csapatként nem meglepő módon Kickstarter-kampányt indítottak. A kitűzött cél szerény 250 ezer dollár volt, ám magasabb összegek esetén tervbe vették még a multiplayert, egy vadiúj grafikusmotort, pályaszerkesztőt és mindent, mi szem-szájnak ingere – a bűvös egymillió zöldhasú átlépésével még egy teljes értékű folytatás mézesmadzagját is elhúzták a játékosok orra előtt. Végeredményben 271 000 dollár gyűlt össze a kampány végére, és több se kellett egy titokzatos adakozónak, hogy ezt az összeget kipótolja annyival, hogy elkészülhessen a Defense Grid 2, ami még tökéletesebb, mint elődje. A végeredményt látva ezért pedig nem győzünk hálálkodni.
EGY MESSZI, MESSZI GALAXISBAN…
A DG2 története szerint a távoli jövőben az emberiség hadban áll az idegenekkel (mint majdnem mindig), mi pedig pályánként egy ostrom alatt álló bázist istápolunk. Fő feladatunk minden esetben az erőművünket tápláló core-ok megmentése, amik amolyan energiagömböcök, és összesen 24 darab van belőlük. Az idegenek célja elcsenni ezeket, és ha a pályáról kijutva mindet széthordják, akkor a mesének vége.
Kapitányként a bolygó védőhálóját (ez a defense grid) aktiválva annak négyzeteire kell felépítenünk a tornyokból álló tűzerőt, és rafinált módon kialakítani bázisunkat. Bár a műfajban jellemzően elenyésző szerep jut a sztorinak, itt mégis belekevertek a palacsintába némi érzelmet és történetet a fejlesztők, melyek leginkább a csaták alatti beszélgetésekben és a töltőképernyőkön nyilvánulnak meg. A szinkron és az elhangzó sok poén némileg meg is szeretteti velünk a karaktereket – kifejezetten frissítő élmény, hogy az egyes történéseket reakció is kíséri. Az MI-generálisokból idővel egyre többet választhatunk, és mindegyikük rendelkezik egy speckó tulajdonsággal is. Cai tábornok különleges képessége például a már az első részből is jól ismert orbitális lézer használata, míg a többiek a tornyok sebzésével vagy az erőforrásokkal bűvészkednek remekül. Bár nem bontakozik ki hősi eposz, a hangulat sokkalta barátságosabb így.
CSILLAGKÖZI TORONYŐR
Az űrlények hullámokban özönlenek (ezek száma jellemzően 25-30), és összesen húszfajta idegen lapul a játék repertoárjában. Némelyiküket pajzs védi, mások láthatatlanok, megtermettebbek, lomhák vagy kifejezetten gyorsak, és mindegyiküknek van core-kapacitása, azaz adott számú energiamagot tudnak egyszerre elvinni. Ezért hát nem árt figyelni különösen azokra, akik fürgék, és még sokat is tudnak markolni.
Tornyokból tíz típus van, ami lényegesen több, mint az átlagos tower defense játékok kínálata. Ezeket különböző hatótávolság, sebzés és tüzelési gyorsaság jellemzi, épp ezért mindegyik másféle ellenfél ellen a leghatásosabb. A nagy tömegek oszlatására jó ötlet a pokoli tüzet előidéző Inferno bevetése, a lézer a fürge ellenfeleket is elkapja és jól megpörköli, a Canon pedig bár lassú tűzerő, remekül szuperál a pajzs ellen, és tekintélyeset sebez; a Temporal torony pulzáló energiával lassítja le az ellenfelet, míg a Concussion robbanógránátokat szór minden irányba. A tornyok számának természetesen (az üres helyeken túl) erőforrásaink szabnak korlátot, melyekből jutalomként egyre többet kapunk egy-egy hullám elpucolása után, illetve az idő múlásával is szépen lassan csordogálnak az űrraktárba.
A második rész legérdekesebb újítása azonban a Boost Tower. Ezt az építményt az űrlények nem tudják odébb mozdítani, ezért rákényszerülnek útvonaluk megváltoztatására, így kis tervezéssel végzetes ösvényekbe terelhetjük őket kényünk-kedvünk szerint. Az ilyen típusú tornyok tetejére ráadásul másikat is építhetünk, amit továbbfejleszthetünk úgy, hogy az észlelje a rejtőző ellenfeleket, vagy sokkal jobban tüzeljen, kihasználva a magasság jótékony előnyeit.
AZ A JÓ MELEG ŰR
Halálbázisunkat természetesen felülnézetből menedzseljük, a cél pedig ebben a zsánerben mindig inkább az átláthatóság, mintsem a csili-vili textúrák. A grafika az első rész markáns jegyeit megőrizte, és bár nem egy hatalmas vizuális orgazmus, sokkal kifinomultabb és látványosabb effektek terén. Igencsak változatos és jól kinéző helyszíneket vonultat fel a játék: városi betondzsungelekben, zöldellő planéták harapnivaló zöldjében, vagy épp vízzel borított bolygókon vívjuk meg harcainkat, jól eltalált futurisztikus hangulatban, amihez jó kamerakontrollt is kapunk. A kampánymód 21 pályája mind más felépítésű, ezért minden alkalommal izgalmas feladat szemlére venni az új terepet, és gonosz terveket szőve kicsit átalakítani az idegenek menetirányát. Később a helyzet bonyolódik azzal, hogy nemcsak egy, de több irányból várható az alien-csapat, és még jobban észnél kell lennünk. Szerencsére ehhez kapunk számos gyorsbillentyűt is, amivel hatásosan és pillanatok alatt reagálhatunk a történésekre.
Az időt az F gomb lenyomásával gyorsíthatjuk fel, és a backspace-szel lehetőségünk van korrigálni az utolsó hullámot is, ha nem tetszett a végeredmény. A játék nagy előnye, hogy könnyen kitanulható, hiszen a jól átgondolt jelzéseknek köszönhetően minden követhető, kitapasztalható, visszafordítható. Kezdő vagy alkalmi játékosoknak a könnyű fokozatot ajánljuk, a kihívásokra éhesebb, szakavatottabb kattintóknak pedig a normál móddal érdemes kezdeniük. A remek kiegyensúlyozottság miatt több módon is teljesíthető minden szint, ráadásul nyolc mód közül választhatunk a pálya elindítása előtt; ezek közt van 100 hullámos és grinder-verzió is. A különféle achievementek szintén más stratégiára buzdítanak: én például sikeresen abszolváltam egy a szintet csak Gun vagy csak Canon típusú toronnyal, és ezért büszkén zsebeltem be a jutalmat.
VISZLÁT, ÉS KÖSZ A…
Az ígéreteket beváltva a DF2 kamatostul orvosolja az első rész azon hiányosságát, hogy nem volt multiplayer. A rövidke kampánymód 21 pályája körülbelül 4-5 óra alatt végigjátszható, főleg hogy a fejezeteken belül elég az utolsó pályát teljesíteni ahhoz, hogy továbbléphessünk a másikba, így a köztes szintek kihagyhatók.
Ezután azonban még számtalan lehetőség van a további szórakozásra, akár barátokkal vagy ismeretlen játékos társakkal. Alapvetően három multis mód közül választhatunk: kétszemélyes online vagy helyi kooperatív, valamint kétszemélyes kompetitív játék. Sajnos online meccs esetében egyelőre nem tolonganak a játékosok, ezért jelentős időt várni kell az opponens megérkezésére. Külön jó hír a PC-tulajdonosok számára, hogy Steamen keresztül letölthető egy pályaszerkesztő is, amivel remek helyszíneket farigcsálhatunk, hogy azt majd mások letölthessék és élvezhessék, ezért a játék szavatosságán a közösség is jócskán fog javítani.
A Defense Grid 2 tehát remekül emeli az előző rész dicsfényét, és nemcsak az év egyik legjobb bázisvédős játéka, hanem az elmúlt időszak kiemelkedő darabja is, amit minden tower defense- és sci-fi rajongónak meleg szívvel ajánlunk.
