A kérdésre, hogy mégis mi szükség ennyi szuperhősre a DC Univerzumban, meg egyáltalán, hogy honnan szalajtja őket (minket) a program, a döbbenetesen kivitelezett intro videó frappáns választ ad. Lex Luthor a jövőben sikeresen diadalmaskodik a szuperhősök – köztük Superman – felett, ám az utolsó ellenfél legyőzését követően nincs ideje pezsgőt bontani, ugyanis megérkezik Brainiac, és annak rendje és módja szerint fel is perzseli a bolygónkat. Az egyetlen túlélő maga Luthor, aki visszautazik az időben, hogy figyelmeztesse a hősöket a veszélyre, és segítségképpen megosztja Batmanékkel a Brainiactól lopott technológiát, amit a légkörbe juttatva számos hétköznapi embert szuperképességekkel ruház fel – ők lesznek azok, akik segítenek az Igazság Ligájának megállítani Brainiac pusztítását. Természetesen mi is ezen civilek közé tartozunk, és az intro lepergését követően máris a karaktergeneráló képernyőn találjuk magunkat, ahol megalkothatjuk a hősünket/gonoszunkat. A karakterünk alapulhat valamelyik szuperhősön/szuperbűnözőn, de készíthetünk teljesen egyedi virtuális alteregót is. Választhatunk nemet, méretet, eldönthetjük, hogy jók vagy rosszak leszünk, személyiségmintát aggathatunk magunkra, csatlakozhatunk egy mentorhoz (Batman, Superman, Wonder Woman, Joker, Lex Luthor, Circe), majd összeválogathatjuk a szuperképességeinket. Először kiválaszthatjuk, hogy milyen erőnk legyen (tűz, jég, kütyük, varázslat stb.), aztán eldönthetjük, miképp mozogjunk (repülés, akrobatika, szupergyorsaság), végül választhatunk fegyvert (íj, pisztoly, kard, energianyaláb, és még egy tucat másik), és legutolsóként megtervezhetjük a külalakunkat. Ha kellő időt szánunk a karakterünk megalkotására, akkor egy minden elemében sajátos és egyedi szereplőt hozhatunk létre, akivel aztán szépen elmerülhetünk a világmegmentésben avagy pusztításban.
Essünk nekik
A játék kezdetén Brainiac űrhajóján találjuk magunkat (habár arra nem kapunk választ, miért), és az első feladatunk, hogy megpattanjunk innen. Lényegében ez a szakasz a tutorial, ahol megtanulhatjuk és megszokhatjuk az irányítást, és megismerkedhetünk a játék legszűkebb alapjaival, úgymint a mozgás, a harc és a karakterfejlődés. Amiben a DCUO leginkább eltér a legtöbb hagyományos MMO-tól, az a harcrendszer, ami olyan, mintha egy akciójátékból emelték volna át. A gombnyomások azonnali interakciót eredményeznek, hősünk az egérgombok vagy a gyorsbillentyűk lenyomását követően azonnal reagál: üt, csap, körberúg, odapörköl, amit csak akarunk, és ha belemelegedünk egy-egy nagyobb csetepatéba, akkor simán úgy érezhetjük magunkat, mintha egy hack’n’slash akciójátékba keveredtünk volna. Persze az akció nem csak agyatlan hent, már csak azért sem, mert egy idő után, az egyes képességeink és támadásaink segítségével egészen durva kombókat hozhatunk össze – ami egyáltalán nem baj, hiszen ez a megoldás sokkal jobban passzol a szuperhősök világához, mint az átlag MMO-k jóval lassabb megoldásai. A harcrendszer kialakításának persze köze van ahhoz is, hogy a DCUO nemcsak PC-re, de PS3-ra is elkészült, így az irányítást kontrollerrel is élvezhetővé kellett tenni. A „kalibrálás” pedig olyan jól sikerült, hogy – és talán sokak számára ez szentségtörés lesz – akár még a számítógépeken is érdemes egy többgombos kézi kütyüvel irányítani a karakterünket.
Fejődni, fejlődni, fejlődni
A legyőzött ellenfelekért és megoldott küldetésekért természetesen XP (és loot) üti a markunkat, ami idővel szintlépést eredményez. Jelen pillanatban harmincas szintig lehet felhúzni a karaktereket, és minden egyes újabb szinten pontokat kapunk, amelyeket felváltva költhetünk el a szupererőkre (powers) és a képességekre (skills). Összesen öt fejlődési fán oszthatjuk majd el a pontokat, ebből három (Powers oldalon az aktív és passzív támadások, illetve a Skills részen a fegyverek) már a korai szinteken is a rendelkezésünkre áll, míg a mozgásunkkal (movement) kapcsolatos extra képességek csak a kilencedik, az ikonikus erők (Iconic Powers) pedig csak a tizedik szinttől érhetők el. Ez utóbbiak valóban ikonikus „kiegészítők”, hiszen választhatjuk a szemünkből kilövellő sugarat, az eldobható Batarangot és még számos olyan extrát, ami – a rajongóknak – ismerős lehet a DC kiadó képregényeiből. Az egyes képességeket és tulajdonságokat pedig érdemes okosan összeválogatni, ugyanis a harc közben igen sokat számít, hogy egyszerre milyen támadásokat, kombókat tudunk összehozni a meglévő repertoráunkból – összesen egyébként hat képesség „tölthető” be a gyorsmenünkbe. Persze akkor sincs baj, ha utólag szeretnénk változtatni az elköltött pontokon, ugyanis némi játékbeli pénzköltéssel feloldhatod a korábban elszórt pontokat, és felhasználhatod őket újabb variációk kipróbálására – erre a hősök esetében a Watchtower, míg a gonoszok esetében a Hall of Doom nevezetű főhadiszálláson van lehetőség. A szupererőink persze nem használhatók a végtelenségig, minden hősnél adott egy kék power bar, ami folyamatosan fogyatkozik, ahogy használjuk a gyorsbillentyűkre kiosztott szuperképességeinket. Az egyes tulajdonságaink (életerő, szupererő „pontok”, védelem stb.) persze nemcsak szintlépéssel növelhetők, hanem az ellenfelek legyűréséből és a küldetések megoldásából szerzett felszerelésekkel is ügyesen turbózhatjuk magunkat.
Ruha teszi az embert
Mint minden más MMO-ban, a DCUO-ban is fontos szerep jut a lootnak, és nemcsak azért, mert általuk egyre keményebb csávók lehetünk, hanem azért is, mert kellő motivációt nyújtanak az újabb és újabb küldetések bevállalásához. A DC Universe Online ezen a téren igencsak elkényezteti a játékosokat, ugyanis a rengeteg felszedhető és eladható kacat mellett bőven kapunk a hősünkre aggatható, mindenféle kellemes bónuszokkal felruházott kiegészítőket. Nem tévedés, összesen tizenötféle extra cuccot aggathatunk magunkra, a sisaktól az álarcon át a egészen a gyűrűkig. A friss lootokat természetesen azonnal összevethetjük a már meglévő tárgyainkkal, és hiába választottunk magunknak köpenyt a játék elején, ennek ellenére a jetpack-szerű kütyüket is a hátunkra helyezhetjük, ha azok éppenséggel jobb értékeket biztosítanak. Ilyenkor, ha nem ragaszkodunk az eredeti külsőnkhöz/felszerelésünkhöz, akkor a kinézetünk a megszerzett kiegészítőnek megfelelően változik, azonban ha mindenképpen az eredeti hacukánkban szeretnénk parádézni, akkor sincs baj, csak el kell látogatnunk a főhadiszállásunkra a stylistokhoz (nem vicc), és ott „lezárni” az adott kiegészítőket, így a cserénél a forma ugyan megmarad, de „felruházhatjuk” a frissen szerzett kiegészítő új tulajdonságaival. Ha pedig már szóba jöttek a stylistok, akkor akárcsak a képességfánk, úgy a kinézetünk is újraértelmezhető, csak meg kell vásárolni a nekünk tetsző kiegészítőket, és kedvünkre váltogathatjuk akár a frizuránkat, akár a csizmánk formáját és színét.
Világmentés és rombolás
Brainiac hajójáról megszökve, azaz az alapok betanulása után nyílik meg előttünk a DCUO valódi világa. Attól függően, hogy kit választottunk mentornak, Gothamben vagy Metropolisban kötünk ki, ahol mind bűnözőként, mind szuperhősként rengeteg küldetés vár ránk. A két terület egyébként hatalmas (egyenként akkorák, mint egy város a GTA-ban), kerületekre oszlanak, és tökéletes ellentétei egymásnak. Gothamben mindig éjszaka van, az egész hely „bűzlik” és sötét, míg Metropolis a napfény és a színek városa. A küldetések technikailag nem nagyon térnek el egymástól a jó és a rossz oldalon, a különbség csupán annyi, hogy a jók oldalán a szuperhősök osztják a feladatokat, és a városok védelme a cél, míg a gonoszoknál értelemszerűen az ismert rosszarcúak ugráltatnak minket, és a feladatunk a rombolás, nemegyszer az ártatlan életek kioltása. A nagyobb küldetések általában két-három mellékszállból állnak: verj le ennyi figurát, gyűjts össze adott számú tárgyat, segíts a baráti karaktereknek, mozgass meg néhány tárgyat, majd végül megnyílik egy instance, ahol újabb mellékfeladatok leküzdését követően le kell verni valamelyik ismert hőst vagy gonoszt. A DCUO világának egyik hibája a küldetések egysíkúsága, és az ebből fakadó monotonitás, az viszont tény, hogy a játékot nagyon megdobja, mikor egy-egy instance végén valamelyik ismert karakter (Éjszárny, Robin, Supergirl vagy éppen Superman, a másik oldalon Joker, Bane vagy Macskanő) segít legyőzni ellenfeleinket. Az egysíkú küldetések mellett viszont nagy pozitívum, hogy elvégzendő feladatokban egyáltalán nincs hiány, és nem nekünk kell kajtatnunk egy-egy újabb megoldandó ügy után, a küldetések csak úgy záporoznak ránk mindkét városban (az átjárás természetesen biztosított), és nemcsak a minibázisként funkcionáló rendőrségeken és bűnbarlangokban vehetünk fel új feladatokat, hanem a várost átszelve is találhatunk NPC-ket, akik ilyen-olyan, kissebb-nagyobb feladatokat sóznak ránk.
Ahogy neked tetszik
A DCUO egy másik nagy előnye, hogy többféle igényt kielégít: ha magányos farkasok vagyunk, akkor is megtalálhatjuk a számításainkat, de akkor sincs gond, ha sokkal szociálisabban, bandázva szeretünk MMO-zni. Beléphetünk ligákba (a guildek itteni megfelelője), alakíthatunk csapatot a barátokkal, és vérmérséklettől függően játszhatunk PvE vagy épp PvP szervereken. Kikapcsolódásképpen lehet arénázni (a küzdelemre alkalmas helyeket folyamatosan ajánlja fel nekünk a program), sőt, az egyes játékmódokban nemcsak a saját karakterünkkel, de olykor valamelyik legendás szereplővel is harcba szállhatunk. Ezeket a többnyire csapatalapú harcokat persze szokni kell, ugyanis a harcrendszernek köszönhetően könnyen kattintgatós káoszba csaphat át a megmérettetés, arról nem is beszélve, hogy ha szűk területen kell helytállnunk (mint pl. az Arkham Asylum), akkor bizony a kamera is okozhat nekünk néhány kellemetlen percet. Azoknak, akik a nyitott világnál jobban szeretik a különböző instance-okat, jó hír, hogy lehetőség van egy nagyobb csapattal részt venni az alert nevezetű játékmódban, ahol a többiekkel vállvetve kell átverekedni magunkat a sima küldetéseknél jóval nagyobb és hosszabb játékidőt biztosító pályákon.
Minden jó, ha vége?
A DCUO egyik legnagyobb hibája, hogy az elsőre belőtt 30-as szintlimit nagyon kevés, gyakorlott játékosoknak mindössze 2-3 nap a karakter kimaxolása, de abszolút kezdőknek sem tarthat tovább egy hétnél, s ha ez megvan, akkor nincs több XP, és nincs több új képesség sem. Öröm az ürömben, hogy a 30. szinten megnyílnak korábban elérhetetlen tartalmak, úgymint nagyobb raid területek, négyfős instance-ok, és a Duo névre hallgató kétfős dungeonok is. Ezeken a területeken a kihívás is sokkal komolyabb, mint korábban, itt már bizony tervezni kell a harcokat, oda kell figyelni a csapatban betöltött szerepekre (tank, healer stb.), és összehangoltan kell játszani, azonban hiába erősödik úgymond a játékélmény, a fejlődés hiányában még sincs meg az a kraft, mint mikor még vártuk az újabb elosztható pontokat és a friss képességeket. Persze lehet indítani új karaktert, végig lehet játszani a másik oldalt, de a már megszerzett tapasztalatok birtokában ez is csak maximum 3-4 nap plusz játékidőt biztosít, ami egy MMO esetében azért nem egy nagy truváj. Éppen ezért valószínű, hogy a veterán MMO-játékosok már nem is fizetnek elő a második hónapra, akkorra ugyanis már tényleg nehezen találni valódi szórakozást a programban – hacsak nem okoz örömöt szimplán az, hogy szuperhősként tevékenykedhetsz a kedvenc univerzumodban. Éppen ezért a DC Universe Online főleg azoknak lehet kiváló választás, akik csak most ismerkednek ezzel a műfajjal, nekik ugyanis sokkal tovább nyújt élvezetet a szuperhősös kalandozás, és könnyebb is beletanulni ebbe a programba, mint mondjuk a körökkel összetettebb World of Warcraftba. Mellettük még a képregénymániások találhatják meg a számításaikat, hiszen ez a játék számukra a földi paradicsom lehet.
Azért jár a taps!
Habár a DCUO korántsem tökéletes, azért mindenképpen jár az elismerés a fejlesztőknek, ugyanis az elmúlt időszak hatalmas bukásai (APB, Final Fantasy XIV Online) után egy olyan játékot tettek le az asztalra, amely mind PC-n, mind PS3-on megállja a helyét. Hiába szaladgál egyszerre több tucat hős és bűnöző a képernyőn, a rendszer ennek ellenére működik és élvezhető, a tálalás a maga nemében csillagos ötös, hiszen a városok szépek és hatalmasok, tele vannak olyan apróságokkal, amelyek megdobogtatják egy vérbeli képregényes szívét (pl. a Bat-signal Gotham egén), de emellett a játék nem csak az ő igényeiket szolgálja ki. Az összképen csak a menük puritánsága és a néhol amatőr szinkron ront egy kicsit, de más technikai részletbe komolyabban nemigen lehet belekötni – legalábbis PC-n, ugyanis a PS3-on olykor előfordulnak komoly akadások, fagyások, és a töltési idő sem olyan baráti, mint a kedvenc számítógépeinken. Az egyetlen gond a 30. szint után kissé kiüresedő játék, ami sokak kedvét elveszi majd a folytatástól. Azonban nekik sem kell csüggedni, ugyanis a fejlesztők ígérete szerint a tartalom folyamatosan (és ingyenesen) bővülni fog, és ha mindenzt még megfejelik egy komolyabb szintkitolással is, akkor biztos, hogy mi is visszatérünk még a DCUO világába.
