Még ha túlzás is, de talán témába vág azt mondani: most már jó pár éve a hátunk mögött tudhatjuk a sötét konzolos stratégiai középkort. Az időszakot, melynek során szinte csak a csodájára járhattunk annak, ha egy-egy PC-s stratégia konzolra is megjelent, hol több, hol kevesebb sikerrel. A műfaj és a kontroller centrikus irányítás “párharca” ugyanis több évtizedes múlttal rendelkezik. Könnyű példát találni a SNES-generációból (SimCity), mérföldkövet a Nintendo 64-érából (StarCraft 64), és palotaforradalmat az Xbox 360 regnálása alatt, amikor a PC-re emlékeztető architektúra, az újragondolt kontrolleres irányítás, és az erőteljesen nyugati célközönség szentháromsága valóságos aranykorszakot hozott el. A körökre osztott stratégiák terén a Civilization Revolution hagyott maradandó nyomot; az RTS-ek csapásirányában a remekbeszabott LOTR: The Battle for Middle Earth, valamint a dedikáltan a kontroller köré felépített Halo Wars-sorozat. Meg sem lepődhetünk tehát azon, hogy mostanra már az eddigi legnagyobb űrt is sikerült betömnie a Paradoxnak, a grand strategy-k mesterének, amely a Stellaris kiadásával bebizonyította, hogy nincs lehetetlen, így csak idő kérdése volt, mikor érkezik meg a középkori dinasztia-építéssel maga köré kultuszt teremtő Crusader Kings-széria.
KIRÁLY-SÁG
A Crusader Kings 3 PS5-re, Xbox Series X/S-re átfaragott verziója ráadásul ezt meglehetősen gyorsan letudta, hiszen az alapjáték 2020 nyarának végén jelent meg, az alapoktól modernizálva a patinás széria elemeit. Ez mondjuk, rá is fért, a konzolos verzió pedig pontosan erre építkezik, ugyanazt a játékot kínálva, amiért már az eredeti kiadásakor is lelkesedtünk. Egy olyan középkori dinasztia-szimulátort, ahol megkapjuk az akkor ismert teljes világtérképet (ez Európát, Észak-Afrikát és Ázsiát jelenti), és itt kisebb megkötésekkel ugyan, de gyakorlatilag bármely uralkodó szerepébe belebújhatunk, hogy megpróbáljunk szó szerint évszázadokon át talpon maradni a történelem viharaival, és persze a riválisokkal szemben.
Ez nem csupán költői hasonlat vagy túlzás: a Crusader Kings 3 i.sz. 867-től egészen 1453-ig tart, és a valós történelmi alapok okán bőven 100 fölötti az irányítható királyságok mennyisége. Ráadásul a nagyágyúktól kezdve, mint Bohémia, Anglia, Olaszország, az olyan ínyencségekig, mint a Kipcsakok, Ü-Tsang, vagy épp a Kárpátokat meghódító magyarok. Ezen birodalmak mérete is drasztikusan eltér egymástól, az egy-két megyéből, grófságból álló kiskirályságok mellett a kontinens negyedét is birtokló figurákat is alakíthatunk, vagy ha elég ügyesek vagyunk, akkor hódítás útján is elérhetjük ugyanezen eredményt.
A hangsúly ugyanis alapvetően azon van, hogy az évszázadok során miként boldogulunk a rendelkezésre álló eszközökkel. Ezen eszközök száma pedig legalább annyira bőséges, mint az irányítható nemzetek mennyisége, hiszen a lehető legalaposabban megtervezhetjük és befolyásolhatjuk birodalmunkat, az uralkodói címek kiosztásától kezdve a házasságokon, utódlásokon, oktatáson át egészen az ármánykodásig.
POLIPLECKE
A nagy kérdés tehát az volt, hogy miként lehet egy alapvetően menük tucatjaiból álló játékot úgy átültetni konzolra, hogy az egyrészt átlátható legyen, másrészt irányítható olyan kontrollerekkel, melyeken nem nagyon van több egy tucat gombnál. A válasz: alapos tervezéssel, és néhány újradizájnolással. A legfontosabb funkciók – kultúra, dinasztia, vallás – menedzselése egy körmenün át hívható elő bármikor, míg a térképek szűrése ugyanígy érhető el. Nincsenek munka nélkül az analóg karok sem, azokat lenyomva is további menük tűnnek fel, ahogy a ravaszok használatával is, tempósan beterítve a képernyőt. A végeredmény egyáltalán nem kaotikus, sőt a teljes képernyőfelület kihasználása okán alapvetően még a betűméretekkel sincs probléma (kivéve egy-két elemet, és sajnos ez nem állítható). A leghasznosabb funkciónak mégis a tooltipek elérése bizonyult: a bal analóg kart lenyomva szinte minden elemről bővebb információ kérhető, részletes magyarázatot adva a legfőbb kifejezésekre, szakszavakra, melyek megtanulása létfontosságú.
Az átláthatóságot és a folyamatos támogatást leginkább mégsem ez, hanem például a képernyő alsó részén szinte folyamatosan jelenlevő kisebb menüablak hivatott biztosítani, amely a háborúzás, az építkezés, az ármánykodás állapotát tartja állandóan szem előtt. Emellett az egy kattintással elérhető tanácsadói ablak is remekül támogat abban, hogy mikor milyen lehetőségek érhetők el a birodalomban, vagy az azzal szomszédos területeken. A legdrasztikusabb újítás mégis a háborúk automatizálásának lehetősége, mely során a seregek irányítását a mesterséges intelligencia veszi át, így a csaták mikromenedzselése helyett több időt és figyelmet lehet szentelni például a kiemelt fontosságú karaktereknek, vagy épp a velük szembeni tervek kivitelezésének.
Ráadásként meglepő módon a konzolosítás a teljesítményre is hatással van: a töltési idő meghökkentően rövid, mind az első bootolás során, mind játék közben, és nem a látványvilág kárára. Keseregni alapvetően nem emiatt, hanem a tartalom miatt lehet, egész pontosan a PC-s kiadással gyakorlatilag megegyező tutorial okán. Ez ugyanis bár továbbra is remek bevezetőként funkcionál az alapokba (és sokkal gazdagabb, mint bármelyik Crusader Kings 2-epizódban), azonban nem elégséges egy kampány lebonyolításához. PC-n lényegesen egyszerűbb útmutatókat keresni és játék közben bújni azokat, így egy bővített oktatómód, esetleg egy kisebb minikampány (mint legutóbb PC-n, a Total War: Warhammer 3 esetében) talán csökkentett volna azon a nyomáson, amit a Crusader Kings 3 a játékosra helyez. Ezt leszámítva azonban a konzolos változat gyakorlatilag kifogástalan. Minden idők egyik leghangulatosabb, legaddiktívabb sorozatának pazar belépője egy olyan közösségbe, amely a műfajról eddig maximum csak a messzi távolból álmodozhatott, most pedig végre páros lábbal ugorhat bele. Azért persze csak óvatosan, az ambíciókat az ellenfelek hajlamosak letörni, a család haragjától és vágyaitól pedig semmi sem védhet meg.
