A Counter-Strike rajongóknál megosztottabb tábor kevés van ebben a nem éppen kicsi játékvilágban – ha létezne videojáték ereklye, kegytárgy vagy szentírás, a CS képes lenne mind a három kategóriában érvényesülni. A modern, versenyszerű videojáték-sport létrejöttében kulcsfontosságú szerepet játszó, igazi kultcím már az ezredforduló után nem sokkal igazi vitatéma lett. 1.6 vagy Source? Hova kerüljön a Condition Zero? Ki számít profinak, miből álljon egy verseny, egyáltalán hogyan boldoguljon egy kezdő? A CS-t elkezdeni könnyű, ott ragadni viszont már nem ennyire – a kompetitív tábor hajlamos tűzzel-vassal nekimenni bárkinek, aki a játéktudás terén akár csak minimális hiányosságtól is szenved. Habár az eSport és maga a stílus is jócskán túlnőtt már a CS-n, nyolc évvel a legutóbbi, kifejezetten a multiplayer tábornak szánt rész után már tényleg itt volt az ideje egy alapos nagygenerálnak, hogy ne csak a játék legyen szebb, de a rajongói se legyenek annyira szétszóródva a világban. Vajon képes ezt a feladatot betölteni a Global Offensive?

CSATÁBA!

A rövid és egyszerű válasz: igen, képes rá! Pedig minden a Counter-Strike ellen szól – a rettentő archaikussága, a változásra szinte teljesen képtelen hozzáállása, a több mint egy évtizedes elemekhez foggal-körömmel való ragaszkodása. Mert hiába a teljesen új külső, a részletgazdagabb megjelenés, a jelentősen modernizált máz, a Global Offensive ízig-vérig Counter-Strike, annak minden pozitívumával és ezernyi negatívumával. A GO éppen ezért nem is nevezhető teljes egészében új résznek, főleg, mert építőkockáit az 1.6-ból és a Source-ból kapja, tehát a játékmódokat és magukat a pályákat is. Előbbiből, utóbbiból is akad bőven, a GO nagykanállal pakolja egyetlen tálba a teljes CS-élményt, kezdve az eSport-képes szabályokkal, a kiváló modokon át egészen a kezdőknek szánt újításokig, ráadásul mindezt döbbenetesen barátságos, 11 eurós áron, folyamatosan frissítve, toldozva-foltozva.

Természetesen a gerincet ezúttal is a Bomb Defusal adja, ahol a két csapat (a terroristák és az anti-terroristák) egy bomba hatástalanítását, illetve élesítését végzi. Ez két szabályrendszerben is elérhető: a vadonatúj, casual mód egyértelműen a kezdőket, illetve a pörgős, gyors, nem annyira versenyszerű tempót keresőket szólítja meg. Ezek a meccsek csak tíz körig zajlanak, az egyes killek után járó pénz mennyisége ötven százalékkal nagyobb, mint amúgy, ráadásul csapatsebzés sincs. A hardcore változat értelemszerűen ezekkel a könnyítéssekkel már nem rendelkezik, ott minden golyó kiolthat egy életet, legyen az ellenfél vagy társ. Azt, hogy az egyik tábor ne rontsa el a másik élményét -- vagyis hogy a ténylegesen zöldfülűek, vagy a felfoghatatlanul jól játszó veteránok ne keveredjenek egy „akolba” --, egy automatizált rendszer segíti, a szerverkeresőn túl ugyanis már egy matchmaking rendszer is várja a játékosokat. Ez nemcsak a térképek és az aktív meccsek automatikus felderítésében segít, de az egyes résztvevők szintjét is figyeli, így elvileg olyan küzdelembe dob be, ahol van esély az érvényesülésre. Az ELO néven futó szűrő a lejátszott meccsek alapján készít statisztikát, és a beérkezett adatok függvényében osztja ki az egyes rangokat.

Ahogy mindig, úgy itt is a Dust, illetve a Dust2 a legnépszerűbb, legaktívabban játszott térkép -- a szerepük annyira kiemelt, hogy még külön playlisttel is rendelkeznek, ahol kizárólag ez a két terep váltogatja egymást. Természetesen a Defusal-esernyő alá a többi klasszikus is befért, így a Train, a Nuke, az Inferno is rettentő dögös külsővel, de szinte teljesen változatlan felépítéssel várja a játékosokat. A legnagyobb átépítést a Dust kapta, ahol egy eddig sosem látott folyosórendszer nyújt új, alternatív útvonalat a résztvevőknek, ám általánosságban elmondható, hogy minden trükk, minden betanult taktika, ami működött tíz éve, az itt is tökéletesen megállja a helyét.

VIP

A Defusal terén tapasztalt bőség mellett viszont szinte érthetetlen, hogy a Hostage Rescue-ra, vagyis a túszmentésre miért csak kettő darab térkép jutott. Na, jó, legalább a legjobb kettő (Italy és Office), de ez még mindig rettentően sovány, a GO talán legnagyobb hiányossága ez, amit remélhetőleg a közeljövő frissítései, na meg a kreatív, élelmes rajongók is pótolni fognak.

Kárpótlást az új, Demolition néven futó játékmód adhat, amely a Gungame, illetve a Defusal legjobb elemeit ötvözi. A két csapat tevékenysége itt is a bombák körül forog, csakhogy fegyvervásárlásra nincs lehetőség, azokat a killek adják, egy fixen rögzített, lineáris táblázatból adagolva a pisztolyokat, puskákat, gépfegyvereket. Nagyon gyorsan folyó, visszafogott taktikázást megkövetelő móka, elképesztően sok térképpel, ráadásul ez utóbbiak közül mindegyik teljesen új, régebbi Counter-Strike-okban egyáltalán nem szerepeltek. A változatosság egyértelműen itt jön ki a legjobban: egyszer tóparti ház, máskor egy bank vagy épp egy kikötő stégje ad helyet a tűzpárbajoknak, fél távnál megcserélve a szerepeket.

MODERN HADVISELÉS

A Global Offensive nemcsak tartalmas, de kifejezetten tetszetős is – hiába, sok év az sok év, a Source teljes sivársága, spártai egyszerűsége helyére díszesen felépített, néha kifejezetten gyönyörű térképek költöztek. Az animációk ugyan most is egyszerűek, a pályák maguk pedig rettenetesen szögletesek, dinamikus vagy szétrombolható elemből pedig szinte egy sincs, de ezek talán pont a maximális koncentrációt, a teljes odafigyelést megkövetelő tűzharcokat zavarták volna meg. Maga a játékmenet viszont meglehetősen keveset változott. Igaz ugyan, hogy a kínálatba most már beférkőzött a molotov koktél, a térképen hamis tűzharcot mutató decoy-gránát, vagy az egy hatalmas energialöketet kiadó Zeus-pisztoly, ráadásul kisebbek lettek a karaktermodellek és vele együtt a hitboxok is, valamint teljesen megváltozott a fegyvervásárlás felülete, de ez a Counter-Strike továbbra is ugyanaz, mint eddig. Nincs benne ironsight, nem lehet módosítani a fegyvereket, ráadásul azoknak sincs dinamikája, mindegyik úgy is néz ki és úgy is viselkedik, mint egy bot, pont úgy, ahogy az összes Source motorral meghajtott játékban. Mégis működik: a Global Offensive tökéletes példája annak, hogy miként néz ki egy időtálló, minden korban, minden időben szórakoztató, végtelenül jól finomhangolt játék, ahol nincs szükség mesterségesen adagolt adrenalin-löketekre, szerepjáték-elemekre, ultra reális eszközökre és körülményekre. Elég csak két csapat, egy jól körülhatárolt cél, na meg a felejthetetlen parancs: GO, GO, GO!

A Valve már a Team Fortress 2-nél is bebizonyította, hogy ha egy játék kiadás utáni támogatásáról van szó, akkor nem egyszerűen verhetetlenek, de olyan intenzitással, kiapadhatatlan energiával ontják magukból a tartalmat, amit mások számozott folytatásokba szoktak ölni. Nincs ez másként a Counter-Strike: Global Offensive esetében sem -- a teszt megjelenése óta hét hónap telt el, és a GO mára az a játék lett, amit mindig is szerettünk volna, de sem a Condition Zero, sem a Source sem volt képes elhozni. Kevés pályáról már egyáltalán nem beszélhetünk, a hivatalos lista is több taggal bővült, év elején pedig megjelent az a modkészlet, aminek hála mára szó szerint több ezer új térkép vár mindenkit! 1.6-os klasszikusok, Source-os kedvencek, vadonatúj kreálmányok, az arzenál mindent tartalmaz, amire csak egy CS-rajongó vágyhat, így most már tényleg kijelenthető, hogy a GO személyében a CS méltó utódot talált magának. Viszlát, 1.6, helló, GO!