Mintha tegnap lett volna, hogy a Steamet letarolta a Conan Exiles, pedig idestova már öt éve, hogy a korai hozzáférésben megjelent túlélőprogram elsöprő sikeréről az első hírt adtuk. A sikert persze nem könnyű elengedni, a Petroglyph közreműködésével egy langymeleg, de szerethető stratégiai játékot is kaptunk a Conan Unconquered képében. A Funcom pedig úgy látszik, hogy nem akarja elengedni a morcos harcost, elvégre tavaly szeptemberben, a Cabinet Group felvásárlásával teljeskörű és kizárólagos jogot szerzett Conan a barbár karakterére. És nem is kellett sokat várni a következő játékra, mely újfent másik stílusban és hangnemben igyekszik belopni magát a játékosok szívébe, ezúttal a Mighty Kingdom fejlesztőcsapatának tolmácsolásában.
Nem a fegyver öl, hanem Conan
A sztori szerint Thoth-Amon már megint démont akar idézni, csakhogy annak test is kéne, a sajátját viszont nem adja oda neki, ráadásul egy akármilyen nyámnyila ványadt porhüvely sem felel meg a célra. Úgyhogy a stygiai varázsló ördögi tervet eszel ki: bajnokságot hirdet, ahol a győztes – aki nyilván a legerősebb is – hatalmas és elképzelhetetlenül mérhetetlen jutalomban részesül. Előrelátó módon természetesen nem teszi hozzá a pályázati kiírásban, de még az apróbetűs részben sem, hogy ez a démoni megszállás lenne. Itt jövünk a képbe mi, mint becsvágyó barbár.
Az 1982-es, Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült kult-klasszikus mozifilm egyik első mondata Conan apjának szájából hangzik el, miközben kardját élezi: „Nem bízhatsz sem emberben, sem állatban, sem asszonyban. Csak ebben bízhatsz”. Ezzel szöges ellentétben itt akár három társ oldalán is nekivághatunk az ellenfelek hordáinak. Merthogy a Cyanide and Happiness képi világát idéző, felülnézetes játéknak csapatostul is neki lehet ám esni, ami minden bizonnyal emeli a móka-faktort. De mint tudjuk, az igazi csatatérre odaszült barbárok egyedül vágnak neki a kalandnak, ami szerencsére egyáltalán nem teljesíthetetlen, már ha odafigyelünk. A cuki külső elég álságos, mert az amúgy csapatostul támadó ellenfelek könnyen kicsinálnak, ha alábecsüljük őket.
Mindezt tesszük majd négy világon át, melyek az univerzum ismerőinek, vagy a Conan Exiles játékosainak nem lesznek idegenek, ahogyan a területek végén fellelhető büdös nagy főellenségek sem. Ráadásul nem is kifejezetten hosszú a kaland, kis gyakorlattal nagyjából két, de legfeljebb három óra alatt letudható az egész, bár mire idáig eljutunk, egy-két elhalálozás garantált lesz. Hogy a balszerencsés vég ne fájjon annyira, a receptbe roguelike elemeket is kavartak, az összegyűjtött színes kavicsokkal a városban újabb és erősebb cucokat, és nagyobb kínálatot tehetünk elérhetővé, valamint profilunk fejlesztésével további képességeket nyithatunk meg a négy karakter számára.
Szakbarbár
Őszintén szólva nem tudom, hogy (bárgyú humorát leszámítva) mit lehetne kiemelni a játékból, annyira sablonos és tizenkettő-egy-tucat kategória. Hiába a négy különböző karakter az eltérések nagyjából lényegtelenek, teljesen random a loot és a pályafelépítés, valamint minden pályán ugyanazok az ellenségek, csak más köntösben, kicsit más támadással. Egy darabig el lehet csapkodni a különféle rusnyaságok fejét, de legfeljebb kis adagokban élvezhető, huzamosabb ideig történő nyüstölésre pedig tökéletesen alkalmatlan, hamar unalomba fullad.
Persze csapatban minden jobb, egy laza sörözős-szemétkaja-zabálós összejövetelkor, mondjuk, előkerülhet. Nagyjából ezt a szintet érdemes tőle várni, és akkor nem csalódhat az ember, ami az árcéduláját látva nagyjából stimmel is. Ha többet, barbárosabbat, nehezebbet keresel, akkor várni kell a következő Conan-játékra, ami a Funcom stílusok közötti ugrálását tekintve még akár a gokart is lehet.
