A Child of Light ízig-vérig gyerekmese, méghozzá abból a fajtából, ami történetével egyszerre képes melengetni és fájdítani az ember szívét. Első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy egy indie csapat művészi platformjátéka, ám valójában a Ubisoft francia divíziója áll mögötte, akik valószínűleg az elvetemült Far Cry 3 után könnyedebb projektre vágytak. Mindig jó látni, amikor egy nagyobb kiadó kreatívabb ötleteket is bevállal, és a legfurcsább az egészben az, hogy a Child of Light igazából egy szerepjáték, méghozzá nem is akármilyen. A vezető ötletgazda, Patrick Plourde a régi japán RPG-k mechanikájára húzta rá a bűbájos köntöst, inspiráló példaként említve a Grandia 2-t. Ez heves szívdobogást válthat ki a műfaj rajongóiból, mert mindez a köralapú harcok, a fejleszthető karakterek és más szeretett játékelemek újjáéledését jelenti, azonban a hardcore szerepjátékosok elvárásait még így sem elégítheti ki a program. Ezt viszont nem is lehet rajta szigorúan számon kérni, hiszen Patrickék célja egy teljesen egyedi és lebilincselő játék létrehozása volt, többféle elem összegyúrásából.
Lemuria, te csodás
A Child of Light egész egyszerűen lélegzetelállítóan szép. A vízfestékes, akvarelles azúr árnyalatok, az élénk narancssárgák, rózsaszínek és zöldek találkozása a papírtextúrákkal egy mesekönyv lapjait idézik. Olyan mesekönyvét, aminek részletein órákig lehet mélázni, és amivel a szem egyszerűen nem tud betelni. A grafika alatt a Rayman Originshez fejlesztett UbiArt Framework bújik meg, ami most is remekül teljesít. A sprite-okat 3D effektekkel vegyítő motornak köszönhetően az oldalnézetben mozgó Aurora valóban egy törékeny kislány érzetét kelti: haja futás közben lobog, esetlen lépései visszhangzanak. A látvány teljes élménnyé a zenével egybeolvadva válik, ami nagyon megkapó atmoszférát kölcsönöz az egész játéknak.
Mindezt a tervezők az európai folklór gyerekmeséinek motívumaival szőtték át, a történet ráadásul az 1800-as évek Ausztriájában játszódik. A súlyos kór áldozatává vált Aurora napokig fekszik eszméletlenül ágyában, miközben édesapját felemészti a bánat, mit sem sejtve arról, hogy kislánya mindeközben Lemuria földjén küzd mindkettejük életéért, ráadásul az egész világ megmentése is rá vár.
Rímrendes bagázs
A Rayman Legendshez hasonlóan utazásunk kezdetén egy támogató karaktert kapunk útitársul, az Igniculusnak nevezett fénygömböcskét. Igniculus eleinte csak az utat mutatja, később viszont a csatából is alaposan kiveszi a részét. Egyedül játszva az egérrel irányíthatjuk őt, kooperatív módban viszont egy játékostársunk terelgetheti partnerünket. A kedves kis lénnyel összeszedhetjük a virágokba ragadt kívánsággömböket, megvilágíthatunk tükröket, gyógyíthatunk harc közben, de a leghasznosabb tulajdonsága mégis az, hogy vakító fényével lassítja az ellenfeleket.
Később több figura is csatlakozik Aurorához, akik kizárólag rímekben beszélnek, mivel az egész forgatókönyv egy bámulatos versben lett megírva. Olyan mesebeli alakokról van szó, mint Rubelia, a cirkuszi bohóc, vagy Finn, a félős törpe. Egyszerre legfeljebb két karakterrel lehetünk jelen a harcmezőn, de a cimboráinkat csata közben szabadon cserélgethetjük. Az összecsapások során célszerű a klasszikus szerepeknek megfelelően terelgetni őket, így jól jön egy gyógyító, egy közelharcos vagy mágus karakter többféle varázslattal, mivel az ellenfelek eltérő támadásokra és elemekre immúnisak. Rubelia alapból képes feltámasztani és gyógyítani, ezért jó támogató, míg a rengeteg varázslatot tudó Finn értelemszerűen a fő mágusunk lesz. Útközben belebotlunk pár logikai feladványba is, amik nem lesznek túlságosan nehezek, csupán érdekesebbé teszik a játékmenetet. A platformer-jelleg gyakorlatilag kimerül az oldalnézetben, és mivel a felfedezéshez szárnyakat is kapunk, lényegében egyáltalán nem lesz szükség az „ügyességünkre”.
Körtáncot jár
A JRPG műfajhoz hűen a legnagyobb hangsúlyt a harc kapja. A kicsavart erdők, városok, falvak és ősi romok számtalan veszélyt rejtenek, leginkább ősi és mitikus lények vagy erdei fenevadak formájában. Amint odaérünk egy rosszarcúhoz, hőseink máris a porondon találják magukat, ahol a Grandia-rajongók régi ismerősként üdvözölhetik a jellegzetes idővonalat. Ez az újoncok számára elsőre bonyolultnak tűnhet, mivel oktatómód híján maguktól kell beletanulni az egészbe. Az említett sáv az idő múlását szemlélteti, amin a mozgó harcosok avatárjai jelzik az éppen soros küzdőt. Amint valaki elérkezik az akciószakaszhoz, kiválaszthatja következő támadását, ám ez csak a sáv végére érve aktiválódik. Amennyiben egy időigényesebb varázslatot választunk, hősünk értelemszerűen lassabban halad a csíkon, ezért az időzítés mindennél fontosabb taktikai tényező. Ha az ellenfelet még támadása előtt sikerül félbeszakítani, az visszaugrik a vonal elejére, ezzel jelentős hátrányban kerülve. Részben ez adja a stratégia magját, és a harc 4-5 résztvevő esetén válik kimondottan izgalmassá. Aurora varázslónővére többek között ezért is lesz értékes karakter, mert egyaránt képes lassító és gyorsító mágiák elsütésére.
A különféle begyűjtött italokkal nem kell túlságosan spórolni (és nem is lesz rájuk nagy szükség), hiszen pont eleget fogunk összeszedni belőlük. A zsákmányok a témához illően tündérporok, manák és más varázslatosan bájos dolgok. Normál szinten játszva a harc kifejezetten kellemes nehézségű, ezért ezt a totálisan kezdőknek ajánljuk, viszont a keményvonalas JRPG rajongóknak inkább a Hard fokozaton érdemes kihívásokat keresni. Bár a harc összességében élvezetes, a rendszer összetettségben nem közelíti a műfaj klasszikusait, inkább csak kamaszként másolja a felnőtteket. Ez főleg akkor válik nyilvánvalóvá, mikor alaposabban szemügyre vesszük a fejlődési rendszert is.
Kislányból királylány
A győztes csaták után természetesen tapasztalati pontok járnak, így a harcban edződve szinteket lépünk, eleinte szinte minden összecsapás után. A szintlépéssel járó pontok a gyorsaság miatt dögivel jönnek, és egy nagy fa három elágazásán válthatjuk be őket képességekre. Ezek egyrészt aktív, de javarészt passzív tulajdonságok, amik plusz HP-t, védelmet vagy manát adnak hősünknek. A statpontokat automatikusan osztja le a játék, ezért a mi lehetőségeink eléggé szűkre szabottak. Ezt orvosolják némileg az úgynevezett oculi ékkövecskék, melyeket összesen három foglalatba (ruhába, fegyverbe és kiegészítőbe) bújtathatunk be, más-más előnyökkel felruházva az adott darabot. Van, amelyik elementált ad a felszerelésnek, plusz HP-t a karakternek, vagy a sebzést növeli. Tárgykészítéssel a nyersebb darabokból erősebb tulajdonságú köveket lehet létrehozni, viszont nem túl sok választási lehetőséggel, szóval ez is sovány vigasz.
Fuss el véle
A Child of Light tehát egyáltalán nem izzasztó és keményvonalas RPG, de mindez mégis jól van így, mert a formula az egyszerűség ellenére is remekül működik. A történet fürdik a fantáziában, és Aurorával nagyon sok érdekes helyzetbe keveredünk. Megesik, hogy kútba kell ugranunk, vagy egy varjakká változott falu lakóit kell megmentenünk, háromfejű sárkányokat és vízköpőket döntünk le, de mindez csak pár kiragadott példa a mesés világból. Körülbelül 10-15 óránkba telhet, mire legyűrjük Lemuria minden kihívását, attól függően persze, hogy mennyire merülünk bele a felfedezésbe. A Child of Light egy érdekes stíluskavalkád, egészen újszerű élmény, elbűvölő történetszövéssel és szerethető figurákkal. Az i-re már csak a csodálatos zene és a festményszerű álomvilág teszi fel a pontot, így a Ubisoft Montreal csapata most is bebizonyította, hogy tényleg értik a dolgukat.
