A Call of Duty sorozat eddig készült részei – beleértve a kizárólag konzolokon megjelent epizódokat is – egytől egyig második világháborús témákat dolgoztak fel. Az új epizód azonban végre szakít ezzel, az unalomig ismételt kor, a fegyverek és a százezerszer végigjátszott – így egyre inkább unalomba fúló – hadszínterek végre a sutba kerültek. Komolyan mondom, ha még egy normandiai partraszállást meglátok a monitoromon befejezem az ipart. A legújabb Call of Dutyban ilyennel nem találkozhatunk. Csak és kizárólag a modernkori hadviselésé a szerep, ráadásul mindez olyan realisztikus és megdöbbentő formában kerül a képernyőnkre, hogy az már mellbevágó. A haditechnika uralja a képernyőt. Mindvégig éreztetik, érezzük, hogy ezzel az arzenállal szemben ma már senkinek semmi esélye sincs. Ez a borzongás azonban nem lehangolja, hanem lenyűgözi a játékost, aki minden idők legintenzívebb küldetéseiben vesz részt, úgy, ahogy vártuk, elvártuk. Nem kapunk sokkal többet mint eddig, az érzet azonban mégis más, eszünkbe sem jut, hogy a csapat, akiről mindig szuperlatívuszokban beszéltünk egy rókabőrt tett volna le az asztalra.

Minden a régi, de mégis minden más

Ami alapjában véve egyáltalán nem változott, az a játékmenet. Az intenzitás és addiktivitás tökéletes elegye, csakúgy mint az eddigi epizódokban, egy pillanatra sem enged szorításából. A játéktéren mindig történik valami, a golyók pattognak, társaink halál profin nyomulnak előre, az ellenfelek iszonyatos mennyiségű ólmot pumpálva próbálnak meggyőzni bennünket arról, hogy semmi keresnivalónk az adott helyszínen. Mindez azonban csak felbőszíti a játékost, aki taktikusan és okosan őrli fel az ellenfelet. Az alapkoncepció tehát a régi. 

A Modern Warfare az idei év sorozataihoz hasonlóan sokkal, de sokkal tökéletesebb lett. Ebből az aspektusból egy az egyben a Halo 3-ra hasonlít. Semmi forradalom, csak minden kicsit jobb, több, kerekebb és teljesebb. A Call of Duty 4-nek végre elfogadható története van. Az eleinte két, majd egy harmadik szálon bekapcsolódó történet megállja a helyét. Az egymástól elkülönülő, majd egybefolyó történetmesélés rengeteg meglepetéssel szolgál, csakúgy, mint a missziók, amik az eddigiektől eltérően elképesztően változatosra sikeredtek. A prológban végigjátszható ellenséges csatahajón zajlódó küldetés teljesen más stratégiát követel, mint az azt követő pálya ahol először lopakodva, majd teljes erőbedobással és a ravasz folyamatos nyomva tartása mellett kell megsemmisíteni az ellent. Mindezek után az évtized legjobb mesterlövész küldetése következik. A fűben észrevétlenül kúszunk társunkkal, akinek a vezényszavára milliméter pontos találatokkal sorra szedjük le a járőröző alakulatokat. A távcsőbe nézve lélegzet visszafojtva várjuk, a „shoot” parancsot, hogy aztán fedezékről fedezékre haladva megtaláljuk és likvidáljuk a célszemélyt. A portya során egyszer csak egy mezőre érkezünk, ahol moccanni sem merünk, mivel 30-40 katona és két-három páncélos egység fésüli át a terepet. Mindezek után elfoglaljuk a pontos lövés leadására legalkalmasabb pontot egy elhagyott szovjet emeletes ház tetején, ahol a fő gonosz mellett álló autón található zászlót figyelve a széliránnyal kalkulálva kell leadni a halálos lövést. A történések ekkor felgyorsulnak: az ellenséges katonák üldözőbe vesznek, társunk megsérül, így a hátunkra kapva kell elérni a mentőhelikoptert, időnként meg-megállva, likvidálni a hullámokban nyomuló ellent. Természetesen a helikopter késik, így a küldetés végén vissza kell verni a töméntelen számban özönlő katonákat. A fenti példa jól bizonyítja, hogy a CoD 4 egy küldetésen belül is mennyire változatos tud lenni. Ugyanez leképezhető a teljes küldetéssorozatra is, így soha, egyetlen pillanatra sem lesz csömörünk a játéktól. 

Mindenképpen meg kell említenem két, számomra hagy hatással bíró missziót is. Az egyikben egy hatalmas repülőgépről kell megtisztítani az utat a földi alakulatok előtt. Ebben a küldetésben a CNN-en látott módon csak a szálkeresztet és a földi egységek hő képét látjuk. Mi csak a lövegek méretét szabályozhatjuk. Elképesztő milyen pusztítást végez egy negyven, vagy kétszáz milliméteres töltet. Az emberek rohannak, de esélyük sincs, nincs, ami megvédje őket. A másik küldetés játéktörténeti momentum. Az atombomba felrobbanása után az egyik történetvonal főhőse lezuhan a helikopterrel. A nukleáris detonáció közelében mindenki meghalt, az épületek romokban, a hinták meggörbülve. Sehol egy lélek csak mi… halljuk a szívünk dobbanását, sebesülten kikászálódunk a roncsok közül. Annyi időnk még van, hogy talpra állva, sántítva megtegyünk néhány lépést, aztán a földre zuhanva megszűnünk létezni. A nukleáris katasztrófa és hősünk haláltusája döbbenetes, hangulatos, feledhetetlen. Egy pálya emberek és egyetlen töltény kilövése nélkül. Sosem fogom elfelejteni!

Képek és hangok

A Call of Duty 4 félelmetesen jól néz ki. A képi világnak életet adó motor semmi extrát nem tud. A képességei meg sem közelítik az Unreal Tournament 3 vagy a Crysis mozgatórugójának tudását. Itt szinte minden statikus, mégis zseniális. A karakterek mozgása még sosem volt ilyen emberi. A játék során mindvégig úgy érezzük, mintha mi is ott lennénk, egy profi alakulat tagjaként. Az animációk minden képzeletünket felülmúlva keltik életre a játékot. Komolyan mondom, a látott mozgások alapján simán le tudunk vizsgázni a militarys alapokból, a szituációk kezeléséből, az összehangolt mozgásból. Félelmetes. Mindezek mellett a környezet néha elnagyolt, néha mindent üt, ám sosem érezzük azt, hogy rosszul néz ki. Mindez persze nem a motornak, hanem a pályatervezőknek és a grafikusoknak köszönhető, akiknek a stílusa elfedi a grafikus engine hiányosságait. A CoD 4 képi világába így nincs értelme belekötni. Ugyanez a helyzet a hangokkal és a zenékkel is. A profi mozgások mellé zseniális és hiteles szinkronhangok társulnak, ha értékelni kéne, akkor a képi világ négyes fölé a hangok és zenék pedig csillagos ötöst érdemelnek! 

Mesterséges értelem

Az első netes tesztek és az olvasók fórumhozzászólásai alapján okkal hittük, hogy a játék rövid. A pletykák 5-6 óra játékidőről szóltak. Ez elvileg így is van… DE mindez csak a normál nehézségi szintre vonatkozik, ezen a szinten a Cod4 nem jó, sőt maximum egy közepes FPS. A mesterséges intelligencia lebutul, az ellenfelek egy kisebb szellőtől is holtan esnek össze. Kérek mindenkit, hogy Hardened fokozaton játsszon – tudom, hogy néha szitkozódni fogtok és a pokolba kívántok mindent, de a pályák teljesítése után mindenki úgy érzi majd: IGEN, MEGCSINÁLTAM! Ezen a fokozaton a játékidő több mint 8 óra. Az AI zseniálisan működik. A társaink okosan küzdenek, tényleg hasznos tagjai a csapatnak. Meg merem kockáztatni, hogy ilyen jól asszisztáló mesterséges intelligenciával még nem találkoztam. Igen, még a Halo 3-ban sem ennyire jó a mellettünk harcoló AI. Sajnos az ellenfelek AI-ja semmi különöset nem mutat fel: küzdős, de nem zseniális, de sokkal jobb, mint az átlag, ergo, különlegességek nélkül is nagyszerű kihívást biztosít.

A küldetés teljesítve

A Call of Duty 4 zseniális lett. A Halo 3-mat és a Crysist többre értékelem, ettől függetlenül úgy jó, ahogy van. Igazából talán nem is érdemes összehasonlítani ezeket a programokat, hiszen mindegyik más hangulattal, játékmenettel van megáldva és igazából csak műfajukban egyeznek meg egymással. A COD4 mindenki számára kötelező darab. Megvételre érdemes, hiszen az egyjátékos mód mellett olyan multival van megáldva, amivel egy év múlva is játszani fogunk. Vannak persze apróbb hibái, amikre nem tértem ki, pont azért, mert eltörpül mindazon erények mellett, amit felmutat. Az Infinity Ward tehát ismét bizonyított. Jöttek, láttak és győztek! Mission accomplished!