A japán játékoknak van egy közös nagy rákfenéje: az esetek jelentős százalékában készítőik arra mennek rá, hogy a rajongói igényeket kiszolgálják, és a forrásul szolgáló képregényt vagy animét a lehető legnagyobb hűséggel hozzák át videojátékos formátumba. Ehhez képest a játékélmény sokszor másodlagos. Van olyan persze, amikor sikerül valami izgalmas végeredményt összehozni, de ezek a produktumok leginkább az iparosmunka-színvonal valamelyik stádiumában ragadnak.
A Black Clover ebben az esetben a két kategória furcsa keveréke, hiszen vannak benne jópofa ötletek, de a többi elemét egy sovány futószalagról emelték le. A népszerű rajzfilmsorozat univerzumába röpítő kaland a zsánerét tekintve is igen különös jószág: a szokásos konvenciókat egy 4 vs 4 felállású mágiacsata rendszerével próbálja megtörni, és az egészhez hozzácsap egy mesélős történeti szálat is, amivel a fanok sztoriéhségét próbálja csillapítani.
Ilyen a mágia!
Képzeljétek el, hogy a Dissidia Final Fantasy stílusára rálocsoljuk a japánból származó, tipikus akció-RPG megoldásokat. A harc egyszerre ötvözi a közeli csapkodást és a távoli mágiát, mindezt természetesen karaktertől függően. A mechanikába bekerültek olyan ötletek is, minthogy a valós időben mellettünk harcoló csapattársakat a szokásos RPG-parti felosztásban kezeli a játék. Van távoli támadó, healer, harcos és support – ezzel extra stratégiai mélységet kap a csihipuhi. A 4v4 felállás amúgy nem (feltétlen) csak egymás bedarálásából áll, elvégre három különböző harci szabály szerint vághatunk neki az esetleges bunyóknak (kincsvadászat, helyfoglalás, kristálymenekítés), feltéve, hogy van elég játékos. PC-n elég nehéz csapatokat találni, PS4-en feltételezhetően kicsit jobb a helyzet.
Az alapok elsajátításához, a kombózáshoz, a tárgyhasználat megtanulásához amúgy tökéletesen elegendő végigtekerni a szűk kétórás (!) sztorimódon, amely Asta történetének egy mellékágát viszi végig, a kánon komolyan vétele nélkül. Érdemes ezután is bennmaradni, ugyanis Yamival is végigmehetünk pár fejezeten, ráadásul kihívásokra is vadászhatunk, ha épp egyedül maradtunk a WTF-O-Mutatót sokszor erőteljesen kiakasztó, kaotikussá fajuló vagdalkozásban.
Háromlevelű lóhere
Vizualitását tekintve viszonylag szerethető a játék, de ez is leginkább a forrás hű leképzése miatt van így. A PC-s változat opciói között turkálva (és próbálgatva a grafikai beállításokat) kiderül, hogy a látvány alapvetően szimpla modulokból van összelapátolva, a port viszont olyan szempontból jól sikerült, hogy a beállításokkal komolyan testre szabhatjuk a dolgokat, és még erős vas sem igazán szükséges a bunyóhoz. A tűzijátékban azonban tényleg könnyű elveszni, ráadásul a kamerakezelés sem mindig optimális. A tesztelt verzió japán szinkronnal, angol felirattal pörgött – ha valaki allergiás a visongó és dörmögő anime-sztenderdekre, az inkább tekerje fel a zenét, a Black Clover ugyanis kifejezetten ütős témákkal kényezteti hallójáratainkat.
Kár, hogy ennyire sovány, és multis közönsége szempontjából impotens lett a Quartet Knights. A játékban jóval több van, mint amit a karcsú tartalom és a kihalt multi alapján kap az ember. Az igazi tragédia, hogy a mélységeinek kibontására tényleg kevesen fognak vállalkozni, a kampány és a felsorakoztatott pályakészlet pedig túlontúl rövid a program vaskos árát tekintve. Kérjük a következőt!
