Barátkozásom ezzel a programmal nem indult zökkenőmentesen. Még a bétateszt alatt estem neki legalább háromszor, de akkor annyi bug nehezítette az előrehaladást, hogy azok miatt mindig összeomlott a történetmesélés, karakterem pedig beragadt a múlt, jelen és jövő valamelyik síkjába, hogy némi morgolódás után ismét nekiüljek kalandjának. Nos, a végleges változat megjelenését elindítva szerencsére ilyen problémák már nem léteznek, a sztori megállíthatatlanul halad előre, ami pedig megmaradt a játékélményt romboló hibák közül, az mind az elhibázott ötleteknek köszönhető.
Sötétből a valóságba
Fekete-fehér képek és egy fiú, akit mi irányítunk. A sötétben előrehaladva, az irányítási metodikát megismerve szépen lassan átérünk a „valóságba”, avagy a családi házba. A kézzel festett, látványos és színes hátterek hatására egy darabig csak nézelődünk, majd a szobát feltérképezve szellemre és egy NES-re bukkanunk. A gép magába szívja hősünket, az így kapott retró platformerrel végezve (vagy mellette elvérezve) pedig a tévé és a konzol egy hatalmas pók külsejét magára öltve távozik a gyerekszobából. Anyuék reggelihez hívogatják hősünket, a házimacska óriásira nőve képes felfalni bárkit, a fészerben álló fűnyíró pedig igazi gyilkológéppé változik.
Van tehát szürrealitás is a színes, szagos, első pillanattól megigéző látvány mellé. A családi fészek további titkokat és misztikumot rejt, majd ha azt megtisztogattuk, egy játéktermi automata segítségével változhatunk dicső lovaggá egy fantasy univerzumban. Ezután a suli nehézségeit kell leküzdenünk: a menő srácok szívatásait, a tanulás problémáit, a folyosókon járőröző felügyelőket – hogy végül egy apartmanban kössünk ki.
Megkérdőjelezhető okok
Félre ne értsük egymást, a Between Me and The Night sajátos hangulatú, egyfelől piszkosul látványos és sokszor nagyon hangulatos kalandjáték. Méghozzá a klasszikus, oldalnézetes point & clickek stílusában, megfűszerezve az alapokat némi platformeres és kaszabolós kikacsintgatással. Emellett a teljesség kedvéért apróságokat gyűjtögethetünk (játék katonákat, matricákat), a feladatok általában logikusak, a megoldásra mindig rájöhetünk magunktól, ha minden szobát és tárgyat megnézünk.
Azonban vannak hiányosságok is. A mentési rendszer rendkívül barátságtalan a felhasználókkal szemben: minden egyes fejezetnek újra nekiállhatunk, ha esetlegesen félbehagynánk… emellett kicsit fura a tárgyhasználat is. A legfontosabb azonban: érteni a traumát, a negatív érzéseket, de hogy végül ebből mit is szerettek volna kihozni az alkotók, az tulajdonképpen a legvégső pillanatig rejtve marad, kicsit érdektelenné téve az élményt.
Vannak tehát pozitívumaink és negatívumaink egyaránt, a kérdés már csak az, hogy merre billen a mérleg nyelve. Szerencsére inkább a pozitív irányba, ami a hangulatnak és a nagyon stílusos képi világnak köszönhető. A játékidő ugyan csak pár óra, ez is lényegében a logikánkon múlik, így ha nehezebben jövünk rá a megoldásokra, akkor némileg elhúzódhat, de a Between Me and The Night így sem nyújt többet négy-öt óránál. Az értékelés tulajdonképpen ennek, a megkérdőjelezhető alaptörténetnek, valamint a barátságtalan mentési rendszernek hála nem lett jobb, pedig a koncepció egyébiránt kifejezetten dicséretes.
