Ebben a játékban te vagy a történetbeli Isten, csakhogy lingvisztikai problémák okozása helyett tűzgolyókat és sziklákat dobálsz lefelé, vagy simán csak vízbe fojtod a rakoncátlan kis humánokat. Sokkal érettebb és izgalmasabb kezelése ez a problémának, nem igaz?
Bábeli zűrzavar multiban
Első és egyetlen képviselője a Babel Rising, a Szentírásra lazán épülő tower defense játék műfajának. Esztétikai megoldásában kifejezetten hasonlít Bruegel híres Bábel tornya festményére, és ha az ember nem ragaszkodik a keresztény istenképhez, a játékmenet is rettentő ígéretes. A pályákat egy elnagyoltan felhúzott épületvázzal kezdjük, erre tekintünk Istenként a magasból, várva az építkező embercsapatok érkezését. Minden szinten előre meghatározott az épp teljesítendő cél, mint például 40 darab pap likvidálása, vagy az építkezés 9 percen át tartó sikeres akadályozása. A munkások hamarosan nekilendülnek, újabb és újabb szakaszait húzva fel a spirálisan épülő objektumnak – persze csak akkor, ha sikerül élve odajutniuk az épület megfelelő pontjához! Istenként mi a természet minden elemével akadályozhatjuk őket: feladatunk villámokkal megcsapatni, hirtelen jégesőben megfagyasztani, tűzviharban megsütni és óriási sziklákkal kilapítani minden reménybeli kőművest.
A négy elemnek (vagy helytállóbban: csapásnak) van egy sima, célozható, és egy nagyobb területre kiterjedő támadása, ami lassabban töltődik vissza. A használatukhoz szükséges mana folyamatosan generálódik, illetve a csapások használata feltölti a hozzájuk kapcsolódó Ultimate Powert, ami egy globális, nagyon hatásos és tömeggyilkos megnyilvánulása az adott őserőnek (mondjuk vízözön vagy elektromos vihar). Szóval a lényeg az isteni pozíció minél további megóvása, és az emberkék változatos módon való szétcsapása, a minél ügyesebb kombókat ugyanis bónuszokkal díjazza a játék. Kifejezetten mókás, ahogy szállnak a vidám "Armageddon!", "Kataklizma!" és "Büntetés!" feliratok az elért szorzók után, ahogy Istenként osztod az ítéletet a túlbuzgó emberiség felett. Ja, ez mókás... Egy ideig. De mint a legtöbb történet, sokadszorra már ez sem olyan izgalmas.
Haragos Isten... izé, gamer vagyok
Nem tudnám megfogalmazni, milyen tulajdonság tesz egy tower defense címet hosszan játszhatóvá, de biztos, hogy a Babel Rising nem rendelkezik vele. A cel-shaded grafika közepesen szép, de nincs kifejezett esztétikai különbség nemhogy két pálya, még a különböző megnyitható tornyok közt sem. A végítélethez illő teátrális zene például adná magát, ehelyett kifejezetten monoton alapzajokat kapunk, amibe néhány aranyoskodó hangeffekt vegyül a halomra pusztuló emberkék felől. Hangulatra tehát eklektikus, a feladatok pedig különösebb változást nem hoznak a játékmenetben, hiába kell 9 helyett 14 percig kitartani, vagy néha tűzgolyókkal megcsáklyázni pár kikötni próbáló építész hajót. Vannak papok is az emberiség soraiban, őket mágikus burok védi (a színéből látni, hogy melyik elemtől) így csak egy eltérő elem támadásával küldhetjük (nos, Istenként inkább hívhatjuk) őket a másvilágra. Igen, a pályákon kétféle őselemet variálva szórjuk a kénköves poklot – ezt a kettőt értelmetlen módon mindig manuálisan vesszük fel, bár választani a kampányban nem is tudnánk másikat.
Más a helyzet a Survival módban, ahol például van értelme kedvencet választani a pusztító elemek közül, ugyanis az összesből csemegézve indulhatunk neki a tornyunknak. Itt az egyetlen cél addig kitartani Isteni magányunkban, míg csak lehet! Kis rutinnal akár órákon át rombolhatjuk az emberiség szánalmas építményeit, már ha van affinitásunk ehhez az első percek után...
Multiplayerben egymás ellen (vajon melyikünk akadályozza sikeresen hosszabb ideig a szánalmas tornyocska építését), illetve együtt (az őserőket egymás közt elosztva, humanoid teremtményeket kooperatívan pusztítva) is játszhatunk, ha akad egy hasonlóan tower defense mániás és vallásilag pártatlan barátunk, aki nem kiált blaszfémiát már a töltőképernyő láttán.
Kinect nélküli kinect arcade
Rengeteg játékot találunk az XBLA-n Kinect támogatás nélkül, és a Babel csak annyiban különbözik tőlük, hogy a fejlesztők szerint az ő játékuknak van mozgásérzékelős része. Aki próbálta a kritikusok közül, mind azt mondta, hogy Kinecttel játszani a Babel Risingot olyan élmény volt, mint életlen műanyagkéssel fát vágni – frusztráló, röhejes és teljesen eredménytelen. Mire én eljutottam a játékig, a Kinect már be se kapcsolt alatta (könnyen lehet fejlesztői döntés mögötte) úgyhogy legalább ezúttal megkímélt az ég a tesztelés közbeni dührohamoktól. Szóval, ha a Kinect vagy az ígéretesen csengő alapsztori miatt vennéd meg a játékot, akkor eltanácsollak. Viszont ha tower defense rajongó vagy és jól tűröd a monotonitást, akkor isteni áldásom rá!
