A japán játékfejlesztést sokan ekézték az elmúlt évtizedben, de a kombózós, technikás beat ’em up játékaik általában nagy sikereket értek el. A NIS és a Wazen párosa épp egy ilyen stílusú címet hozott tető alá, az Early Accessből kilépő Assault Spy pedig jól kombinálja a kiadó jellegzetességeit a műfaj sajátosságaival.
„Ki az a korporésön?”
Bugsy barátunk nagy kérdésére a válasz a megakorporáció, a gigantikus cég, ami az Assault Spy középpontjában áll. Balga hősünk a Negabot vállalat ügyes-bajos dolgaiba csöppen bele, majd nemcsak cégek között nindzsázó kémként próbálkozik helytállni, de ha arról van szó, aktatáskájával és esernyőjével alaposan pofán is ver mindenkit, aki az útjába áll. A Negabot óriási székházát egy különös támadó szállja meg, hősünknek pedig a szokásos anime kliséken, valamint sok-sok roboton kell átverekednie magát, ha fel akarja göngyölíteni az elé tornyosuló kérdőjeleket. Az Assault Spy egyik legnagyobb erénye, hogy mindeközben játszi könnyedséggel parodizálja a tech-vállalatok világát, de sajna csak felszínesen. A visual novel jellegű átvezetők során egy eléggé gyerekes manga sztori bontakozik ki, vérbeli blődségekkel, előre kiszámítható fordulatokkal.
Ezzel szemben a játékmenet próbál komolyabb lábakon megállni. Hőseink pofonfája fokozatosan borul virágba. A program megfelelő tempóban adagolja a kombók bővítésének lehetőségeit, valamint a speciális eszközeink készletének kiszélesedését. A jó kombókért persze több elkölthető kredit üti markunkat, amivel tovább variálhatjuk a közeli-távoli csapásaink jellegét és irányát. A gyors elszökkenés intézménye fontos része a cséphadarásnak – így ezzel kapcsolatban is érdemes megfelelő ritmust kialakítani. Két főhőst kapunk egy játék áráért, de érdemes tudni, hogy a japán konzolos játékokhoz hasonlóan a dupla kampány nagyon sok helyen használja újra ugyanazon megoldásokat.
Savas kémhatás
Hogy miért marad meg a másodvonal mentén az Assault Spy? Gyakorlatilag azért, mert a jó ötleteit nem tudja kellő mélységben és precizitással megvalósítani. A harcok egy részénél mintha szétesnének a karakterek közötti pozíciók, ami nagyon fontos lehet egy precíz kombózást igénylő akciójátéknál. Emellett az animációk sem túl acélosak, ráadásul bugok is tépázzák a kém mundérjának becsületét. Simán belefuthatunk beakadó főellenfelekbe, meg nem szólítható (amúgy bónusszal kecsegetető) NPC karakterekbe, de olykor a magassági (azaz a vertikális) pozíciókat kihasználó ellenfelek becserkészése is komoly gondokat okozhat.
Sajna a játék látványa is felemás – meglehetősen lapos, szürke hátterek előtt folyik a bunyó, de az effektek és maga a művészeti dizájn egységes, ami jót tesz a vizualitásnak. A grafikai glitch hibákkal és raszter-effektekkel tarkított bunyó jópofa módon erősíti az atmoszférát, a zenei háttér azonban eléggé középszerű, a japán szinkron pedig a szokásos túljátszott animés stílust követi.
A negatívumok ellenére az Assault Spy mégis kedvelhető és megtekintésre érdemes darab – legalábbis akkor, ha az ember fogékony az ilyesfajta mókázásra. A játékmenet stílusától és a vizualitástól idegenkedők viszont nemigen fognak kapaszkodót lelni a játékban. Ez kérem, egy tipikus NIS-játék, amely a PS2 korában is a harsány, de a közönsége számára kedvelhető B vonalat képviselte volna. Van egy olyan gyanúnk, hogy a Sony játékos platformjainak vagy épp a Nintendo Switchnek sokkal jobban állna az öltönyös-vagdalkozós kémkalamajka…
