Hosszasan vitatkozhatnánk arról, még vajon hány rókabőrt lehet lenyúzni a Souls-szériáról, a körülötte kialakult rajongói táborról és az ezzel felbukkant új érdeklődési hullámról a nehezebb játékok, a komolyabb kihívás iránt. Egyre több és több próbálkozásnak lehettünk tanúi, amelyek vagy minimális változtatással próbáltak maguknak lecsípni egy kis darabkát a sikerből (Lords of the Fallen), vagy azt legalább valamilyen egyedi elemmel, mechanikával feldobni (Immortal: Unchained). A két irányzat közös nevezője, hogy sajnos kitermeltek már néhány elég kiforratlan, gyenge alkotást is, amik pont a Souls-játékok lényegét, a lecsiszolt játékmenetet, a jól átgondolt, kiforrott kihívást nem sajátították el. Éppen ezért indítottam el némi fenntartással az Ashent, amit megjelenése előtt a kiadott előzetesek alapján legegyszerűbben kooperatív Indie Soulsként lehetett jellemezni.
Szállj fel magasra
A játék világát a címszereplő hatalmas madár, az Ashen teremtette, aki végül lezuhant a világfa, az Yggdrasil gyökereihez, és ott három utolsó lélegzetéből született a világ három aranykora, melyek közül az utolsó volt az emberi faj ideje. A madár halálával beköszöntött a sötétség, a hatalmas városok romba dőltek, az árnyak teremtményei elszabadultak, ám a játék meglepő módon nem ekkor, hanem az új korszak hajnalán indul, melyet az Ashen feltámadásának kezdete jelképez. Avatárunk feladata, hogy társaival megvédje a még gyenge, éledező Ashent, és visszaverje az ősi gonosz erőit, melyek az örök sötétség állapotában akarják tartani a világot.
Ez persze közel sem egyszerű feladat, végrehajtásához pedig minden segítségre szükségünk van. A játék központi helyszíne a Vagrant’s Rest nevű hegyi menedék, melyet első feladatunkként kell visszafoglalnunk a hegyi banditáktól, a továbbiakban pedig főhadiszállásunkként szolgál. Többnyire itt vehetjük fel és adhatjuk le küldetéseinket, a különböző crafting állomásoknál itt fejleszthetjük felszereléseinket, és itt gyülekeznek a kalandjaink során összegyűjtött túlélők is, akik segíthetnek minket az Ashen felé vezető úton. Vagrant’s Rest emellett a játékbéli haladásunk indikátora, ugyanis minél több küldetést oldunk meg sikeresen, minél több túlélőt gyűjtünk, annál jobban kiépül, és egy omladozó, csontvázakkal borított hegyi romból szép lassan átalakul egy apró, barátságos, élettel teli faluvá.
Küldetés pedig akad bőven, az Ashen megmentésére irányuló fő feladataink mellett érdemes időt szakítanunk a mellékküldetésekre is. Az Ashenben ugyanis adott egy lélekhez hasonló valuta, a Scoria, mely itt kizárólag a pénz szerepét tölti be, nem tapasztalati pontokét, és hagyományos értelemben vett szintlépés nincs. Életerőnk és kitartásunk a küldetések végrehajtásáért cserébe automatikusan növekedik, előbbit ezenfelül még úgy is bővíthetjük, ha összegyűjtjük a pálya eldugott szegleteiben elrejtett Ashen-tollakat. Sebzésünket és védekezőképességünket kizárólag az általunk használt páncél és fegyver határozza meg, ezek megválasztását azonban semmiféle előzetes feltétel nem korlátozza, bármikor átválthatunk egy gyors, pajzzsal és lándzsával operáló felszerelésről egy kétkezes fegyvert hordozó, nyakig bepáncélozott tankra. Tulajdonságaink mindössze egyetlen minimális mértékig módosulhatnak talizmánunk révén, melynek egyes részeit Scoriáért cserébe craftolhatjuk, cserélgethetjük, és lényegében perkökként képesek olyan bónuszokat adni, mint például az, hogy minél messzebbre jutunk Vagrant’s Resttől, annál nagyobb életerőtöbbletet vagy gyorsabb kitartás-regenerációt kapunk, ha nem használunk pajzsot.
Egy csodaszép világ felfedezése
Az Ashen egy menüből elérhető térképpel is rendelkezik, mely ráadásul amint ellátogatunk az adott helyszínekre, részletesen megjeleníti a terepeket, az egyes küldetések célállomásait, sőt néhány óra játék után a fast-travel rendszere is megnyílik, melynek révén szabadon közlekedhetünk a checkpointként működő rituális sziklák között. A felfedezés kulcsfontosságú, mivel bár semmi sem korlátozza felszereléseink használatát, a fegyvereket és páncélokat kizárólag lootként gyűjthetjük be, olyan helyzet pedig előfordulhat, hogy alulöltözünk egy adott helyszínhez, és az utunkba kerülő első ellenfél két-három csapással küld vissza minket a legutóbbi kőhöz. Ha úgy tűnik, hogy irreálisan nehéz egy pályarész, minden irányban halálos ellenfelek seregei várnak, nem a karakter fejlesztése lett végérvényesen elrontva – pusztán ott maradt valahol egy kulcsfontosságú páncél, esetleg ideje visszatérni Vagrant’s Restbe, hogy erősebbre kovácsoljuk a fegyverzetet.
A felfedezésre pedig más is motivál – a minimalista tálalás ellenére az Ashen világa egyszerűen döbbenetesen gyönyörű, az apró részletek kidolgozásának hiányát és a minimalista látványvilágot vastagon ellensúlyozzák a hatalmas, szemet gyönyörködtető, hamuval borított helyszínek, melyeknek a küldetésektől függetlenül élmény bejárni minden szegletét, felfedezni minden titkát. Az, hogy a játék zenei albuma és hanganyaga mindehhez tökéletesen illik, és még tovább növeli az élményt, már csak hab a tortán.
Mindig van egy jó barát
Az Ashen világában ráadásul soha nem kalandozunk egyedül, a játékmenetét ugyanis kifejezetten úgy tervezték, hogy karakterünket mindig kísérje egy társ is. Ha multiplayer terén nincs szerencsénk, akkor sincs gond, ugyanis ebben az esetben Vagrant’s Rest egyik lakója, általában a küldetést ránk bízó NPC társul hozzánk. A társ jelenléte pedig hatalmas segítség, és nem csak nagyobb mennyiségű ellenség és az időről időre felbukkanó főellenfelek miatt, hanem azért, mert még ha le is faragták életerőnket, az elhalálozás előtt van egy kellemesen bő időintervallum, ameddig társunk felkarolhat, majd visszarázhat minket az élők sorába. Mindez azt eredményezi, hogy az Ashen nemcsak a legpozitívabb hangvételű Souls-típusú játék, de a leginkább kezdőbarát is. Nem nevetségesen könnyű, sőt kifejezetten szeret emlékeztetni arra, honnan is merítette az inspirációt – például akkor, mikor egy sötét barlangban ugrik a plafonról a nyakunkba egy ellenfél, majd két gyors csapással ki is végez. Azonban nincs hasonló játék, amelyben ennyire egyszerű újra lábra állni, újratervezni a stratégiánkat, majd már akár második nekifutásra sikeresen teljesíteni a legyűrendő akadályt.
Problémába mindössze két dologból fakadóan futottam. Az egyik a fent említett felfedezés hátulütője – ha valahol ottfelejtünk egy fontos páncélt vagy fegyvert, akár fél/egy órás keresgélésre is számíthatunk, mielőtt továbbhaladhatnánk a küldetésekkel. A másik pedig sajnos maga a társ-rendszer. Gép irányította pajtijaink eleve képesek néha látványos ostobaságokat elkövetni, de olyan esettel is találkoztam, amikor hű társam egyszerűen minden előzmény nélkül eltűnt, és egyedül hagyott. A multiplayer pedig erős kívánnivalót hagy maga után, a tesztelés során egyetlen alkalommal sem futottam össze más játékossal, a fórumokat keresgélve pedig több olyan elégedetlenkedőre akadtam, aki hiába követte a fejlesztők utasításait, adott be azonos szűrőkódot, hogy összetársítsa őket a játék, többszöri próbálkozás után sem sikerült a mutatvány.
Ettől függetlenül az Ashen kiváló, lenyűgöző játék, az egyik legjobb Souls-széria által ihletett próbálkozás, amit eddig szerencsém volt kipróbálni, és még akkor is bátran ajánlom, ha eddig esetleg a nehézségi szint elriasztott titeket a műfajtól.
