Az amerikai b-irodalom nagyjai
Hiszen összességében Age of Empiresből soha nem kaphat eleget az ember: az első két rész korongját a boldog békeidőkben sokan elfogadták volna bootlemeznek is – és újabban holmi Vista megjelenésével párhuzamosan sokan csak megerősödnek ebbéli hitükben. A harmadik rész helyett Age of Mythology néven érkező rész kisebb hibái dacára is szerethető alkotás volt 2003-ban – hiszen a mitológiai témának köszönhetően könnyebben felül tudott emelkedni az ember a történelmileg kevésbé kategorikus megközelítésen. Mégis, valahogy kesernyés ízt hagyott az egyszeri játékos szájában, ha arra gondolt, hogy a második részben feldolgozott középkor után mennyi izgalmas dolog történt a nagyvilágban – és még milyen messze van onnan a második világháború. A harmadik rész ebből a szempontból kifejezetten 300 millió ember kedvében próbál járni: az amerikai gyarmatosítás korába repít el bennünket, ahol az újvilág romlatlan és háborítatlan romantikája, csúnya-csúnya indiánok, valamint az óvilágban már roppantmód megutált szomszédos népek várnak bennünket.
Ennek megfelelően a fenti 300 millió emberen kívül a játék egyszemélyes kampánya senkinek sem ajánlható a túlburjánzó és – számomra – meglehetősen zavaróan magasztos patrióta hangulat miatt. A sorozat első két részében tapasztalt történelmi hűségnek itt bizony nyoma sem lesz. Mindez már az Age of Mytholgy esetében eltűnt, de ott még minden elbizonytalanodó megnyugtathatta magát a mitológiai hitelesség megroppanása láttán – tulajdonképpen a mitológia alapvetően meseszerű elemekből építkezik. A történelmi hitelesség teljes hiánya itt azonban kifejezetten zavaró. Nyoma sem lesz semmilyen bostoni teadélutánnak, függetlenségi háborúnak, polgárháborúnak. Ugyan találkozni fogunk néhány valós történelmi személyiséggel – pl. George Washington, Simon Bolivar –, de a történet magját mégiscsak a Black család három generációjának történetét is átható, a legendák homályába vesző kút, az ifjúság forrása fogja adni. A szólista módot végigjátszva megtudjuk, hogy az öreg Morgan Black, legyőzve a török seregeket Máltán, az elsők között jutott el az Újvilágba, ahol megakadályozta, hogy a Circle nevezetű titkos társaság rátegye a kezét egy, az örök ifjúságot és jólétet biztosító kútra.
Sajnos a gonosz és mindenütt titkos ügynökökkel rendelkező szervezetet nem sikerül véglegesen eltüntetnie, így azok jó pár év múltán megkeserítik még unokája, John Black életét is, akinek nem elég, hogy jó indián barátait meg kell védenie a barátságtalan amerikai hódítóktól, de még a bimbózó Amerikai Egyesült Államokat is oltalmaznia kell a forrást kereső öröklétre vágyóktól. A harmadik történet – minő meglepetés – az ő unokájának, Amelia Blacknek az életét követi végig, aki vasúttal látja el az Államokat, és végérvényesen pontot tesz a hosszú és unalmas történet végére az Ifjúság Forrásával kapcsolatban. Az egyszemélyes kampány annyira kiábrándító és felesleges, hogy végigjátszása senkinek sem ajánlható bátor szívvel. A történet hiányosságait csak tovább fokozza a mesterséges intelligencia kiirtása is – amerikai testvéreinket nem szabad ugyanis túlzott nehézségek elé állítani. A játék még „normal” nehézségi fokon is ujjgyakorlat az első picit – ismétlem: igen enyhe mértékben – húzósabb pálya után, de a „hard” nehézség sem fog gondot okozni második nekifutásra. Kár érte, hiszen az Age of Empires első két részében minden kampány rendkívül nagy pontossággal összerakott műremek volt, valós történelmi alappal. A negyedik részre mindebből maradt egy fárasztó és műanyag ízű mese. Földet rá!
Amcsi játszható a játékban…
Az egyjátékos módban ugyan több különböző nép élére is állhatunk, de azokat egyrészt mindig a gép szabja meg, és nem dönthetünk szabadon, másrészt sokszor kapunk olyan népeket, amelyek valójában csak egy másik nép alteregói. Így például az amerikai nép, mint olyan, nem szerepel a játszható népek között, de ez a hazafias fejlesztőket legkevésbé sem zavarta, hiszen a csillagos-sávos zászló alatt legfeljebb vezetünk német vagy angol egységeket a történetben.
A többszemélyes módban sokkal letisztultabb a kép: ugyan csak nyolc nép maradt a korábbi epizódok kínálatából (holland, angol, török, portugál, német, orosz, francia, spanyol), ám ők eltérő erőségekkel és gyengeségekkel rendelkeznek, és viszonylag jól kiegyensúlyozottak is. A fejlesztők sikeresen elkerülték azt a hibát, amely pl. az egyébként igen közkedvelt AoE2 multiját gyakorlatilag teljesen tönkrevágta - történetesen, hogy egyes népek olyannyira hihetetlenül elmaradott és használhatatlan egységekkel rendelkeztek, hogy esélyük sem volt a puskaporral és nehéztüzérséggel rendelkező nemzetekkel szemben. Annak idején az angoloknak és a törököknek egyszerűen nem voltak ellenfeleik (legfeljebb a tengeri pályákon a spanyolok), így a többjátékos módnak túlzottan sok értelme a patchek után sem volt. A harmadik részben hasonló erőkülönbségekre nem kell számítanunk, bár sokak szerint az oroszok egy kicsit erősebbek a játék első harmadában az opricsnyikaiknak és a sterletseiknek hála.
Ajánlatos minden néppel játszani pár fordulót, hogy kiderüljön, melyik is felel meg leginkább elképzeléseinknek. A játékban legalább harmincfajta harcászati egységet építhetünk, bár kevés közülük az univerzálisan jól használható, hiszen legtöbbjük csak valamilyen más egység ellen jó. Sebzésükről, más egységtípusokkal szembeni bónuszaikról az egység mellett választható kis panel alapján szerezhetünk információt; érdemes áttanulmányozni minden egység adatlapját, hiszen a megfelelően összeválogatott bandériummal még a komolyabb scirmisher és uhlan rohamok is megfékezhetőek lesznek. Természetesen minden népnek megvannak a maguk speciális egységei – így az angoloknál maradtak a longbowmanek, a németeknél ott vannak az übertápos harci szekerek (war wagon), míg a törökök előszeretettel operálnak a janicsárjaikkal. Szerencsére jelentős erőfölényre egyik speciális egységgel sem lehet szert tenni, így a játék meglehetősen sokáig játszható marad, főleg nagyobb pályákon.
Annál is inkább igazak a fentiek, mivel az épületek ellen igazán csak a Fortress Age-ben elérhető howitzerek lesznek majd hatásosak, és tekintettel arra, hogy a városközpontok előszeretettel lövöldöznek az arra tévedő ellenséges katonákra, gyorsan csak a játék második felében lehet gyalulni az ellent. Ezzel kapcsolatban nekem különösen hiányoztak a játékbóla jól használható várak és erődítmények – igaz, a XVI-XVII. századra ezek kevésbé is voltak jellemzők. Várat egyébként sem építhetünk telepeseinkkel kényünk-kedvünk szerint, hiszen csak a városunkból kaphatjuk azt meg szállítmány útján, vagy a korlépéskor lehet egy darab ajándékunk – ilyen esetekben kifejezetten mókásnak hat, ahogy kapunk egy szekeret, amelyet a térképen szabadon kommandírozhatunk, és ha úgy tartja kedvünk, néhány másodperc alatt várrá alakíthatjuk át. Nagyobb számban kénytelenek leszünk beérni a felfejlesztett tornyainkkal, amelyek ugyan egy idő múlva már képesek ágyúval is oszlatni a jónépet, de addig csak elvétve adnak le egy-egy lövést az ellenségre. A jó helyre telepített helyőrségekre már csak annál is inkább szükség lesz, mivel a falak talán most mintha kevésbé nyújtanának masszív védelmet, mint a korábbi részekben.
A játékmódok között csak a jól megszokott darabok maradtak meg (LAN és ES Online), ami talán fájó, az a TCP/IP játék lehetőségének hiánya.
„The handsome american”
A megjelenítésre azonban nem lehet egy rossz szavunk sem: a hihetetlenül részletesen kidolgozott grafika alapjai az Age of Mytholgyból már ismerősek lehetnek. A valós fizikai hatásokat megjelenítő motornak köszönhetően az ágyúgolyók rendet vágnak a hadseregben, az épületek egy komolyabb támadás után nemcsak kigyulladnak, hanem kisebb-nagyobb faldarabok és cserepek hullnak róluk; a sérüléseket egyébként nem tudjuk a telepesekkel kijavítani, azonban ha nincsen ellenséges egység a környezetében, a sérült egységekre kattintva az alsó panelban látható kalapács ikonnal maguktól megjavíthatóak. A zenék rendben vannak, az embereink saját népük nyelvén adják tudomásunkra, hogy vették parancsainkat. A menüben hallható pergődobokra és dinamikus dallamokra hosszú távon ne számítson senki, de háttérnek tökéletesen elmennek.
Elérkeztem arra a pontra, hogy komolyan gondolkodnom kell, miről is írjak még, és ez egy komoly kaliberűnek készült játék esetében súlyos probléma lehet. Mert hát ugye nem esett még szó a méltánytalanul mellőzött indián törzsekről, amelyek túlzottan nem lesznek reprezentatívak a játékban, hiszen csupán néhány parányi falujukkal találkozhatunk a pályákon. Igaz építhetünk melléjük kereskedelmi helyőrséget, és így kiképezhetünk oldalunkon harcoló bátor indián harcosokat, de egyrészt értük is kemény pénzeket kell fizetnünk, másrészt ők inkább csak bátor, mintsem használható egységeink lesznek. Ez pedig tulajdonképpen elég halovány, még akkor is, ha figyelembe vesszük azt is, hogy több törzsük is megjelenik a játékban, és hogy igen könnyen eltakarították őket a szabadság fiai őseik földjéről. Némileg hangsúlyosabb szerepet kapnak ugyanakkor a játék első kiegészítőjében, a Warchiefsben, de még ott is meglehetősen gyengus népnek számítanak a többi néppel szemben. Vannak aztán még kereskedelmi útvonalak is, amelyek ellenőrző pontjaira is építhetünk hasonló kereskedelmi pontokat, amelyekhez megérkezve a karavánok (kezdetben dél-amerikai őslakos lámát vezetgetve, majd az utat felfejlesztve eljuthatunk a postakocsiig, sőt a gőzmozdonyok húzta vonatokhoz is) egy általunk meghatározott nyersanyagból, vagy éppen tapasztalati pontból hoznak nekünk bizonyos mennyiséget.
De hogy ezek elegendőek-e az üdvösséghez, azt mindenki döntse el magában, akár az előző részek ismeretében is, főleg, hogy a játék még mindig meglehetősen borsos áron kínálja magát a boltok polcain, és a kiegészítők hivatalosan meg sem jelentek kishazánkban – ennek megfelelő áron szerezhetők be néhány kiválasztott bolt polcairól. Az egyszemélyes játék gagyi, és van egy multija – de mintha már más játéknak is lett volna korábban. A cucc ugyan jól kezelhető, a többszemélyes mód jó, de nem kiemelkedő… ennél több nem igazán mondható el róla. Ennek ellenére Amerikában kisebb-nagyobb rendszerességgel visszatér a Top10 fogyó játékok közé. Lehet, hogy az egyik legjobb stratégiai sorozat feláldozását megérte egy amerikai hazafias RTS? Jó európaihoz és intellektuelhez méltón, inkább egy kis Warhammer 40k-t ajánlok az amerikai műanyagkultúrával szemben. És ajánlottam volna 2005-ben is…
