Egészen furcsa és egyben mégis teljesen logikus az, hogy a modern IT terén több fronton is úttörő Microsoft nem csupán azt érte el, hogy emberek milliárdjai azonosítják a nevüket a számítástechnikával és annak számtalan ágával, de azt is, hogy erejüket, befolyásukat és egészen páratlan hatalmukat néha hajlandóak a kreativitás oltárán is beáldozni. Ezáltal történelmet írva olyan iparágakban is, melyek akkor és ott teljesen eltörpültek a fő bevételi forrást jelentő operációs rendszerek és üzleti célú szoftverek, hardverek mellett. Minden idők egyik legrégebb óta futó sorozatát ugyan nem a Microsoft keltette életre, de közreműködésének hála tudott maradandót alkotni az a Microsoft Flight Simulator, amely idén teljesen új életet lehelt egy addig a radar alatt repülő, csak egy szűk közönségnek szóló műfajba.
Valami hasonló ment végbe 1997-ben, az Age of Empires megszületésekor is, amely a második aranykorát élő, teljesen modernizált formát elérő valós idejű stratégiai játékok közé csapódott be, a történelmet, egy rendkívül tehetséges csapatot, és pár nagyon innovatív ötletet hívva segítségül. És bár az AoE nevét jobbára inkább a sokkal kidolgozottabb, tartalmasabb, finomhangolt folytatással szokás azonosítani, a franchise története azért jóval gazdagabb ennél, amit elsősorban egy teljesen önálló sorozat – az Age of Mythology – szegélyez az egyik oldalról, a másikról pedig egy olyan harmadik rész, amely az RTS-ek aranykorának végén érkezett, és amit a család fekete bárányaként szokás emlegetni.
Egy új korszak hajnala
Pedig a 2005-ös Age of Empires 3 alapvetően egy logikus folytatás, amely ugyan előrébb tolja az idő kerekét, de elődjéhez képest egy lényegesen kisebb korszakot mutat be, elsősorban azon kampány formájában, amely három külön részre oszlik. Az első fejezet a kései 16. században játszódik, főszereplője pedig Morgan Black, egy skót származású, a máltai rendhez tartozó katona, aki rövid időn belül eljut az Újvilágba, és belekeveredik egy olyan konfliktusba, amely egy legendás, állítólag örök fiatalságot biztosító forrás körül bonyolódik.
Ezen meglehetősen rövid történeti szálnak Morgan búcsújával sincs vége, a második fejezet leszármazottját követi a 18. század közepén, immáron az Amerikáért folyó háborúban, melyben több európai frakció is feltűnik. Mindezt egy utolsó, harmadik felvonás zárja le, melyben ismét egy Black-sarjnak jut főszerep, és az 1817-ben induló kacskaringós sztori végigvezet az amerikai kontinensen.
Az Age of Empires 3 definitív változata ezen így nem változtat, ez a hozzávetőlegesen 15 órás történet így olyan, mint 2005-ben: hangulatos, jól kidolgozott, látványos, ámbátor a történelmet a saját kénye-kedve szerint alakító fikció, azaz korának szülötte, hiszen akkoriban még javában dúlt az a pszeudo-történelmi misztikum iránti láz, amit leginkább Dan Brown munkássága éltetett.
Ugyanakkor a definitív kiadás szerencsére tartalmazza a később megjelent két kiegészítőt is, és ezek közül toronymagasan kiemelkedik a The Asian Dynasties. Nem csak azért, mert annak hála három teljesen új ázsiai civilizáció csatlakozott az AoE 3 világához, hanem azért is, mert ezek önálló kampányt kaptak, melyek már lényegesen hagyományosabb, az AoE-univerzumba sokkal jobban passzoló, történelem hűbb történettel rendelkeznek, és kielégítőbb élményt nyújtanak, mint az alapjáték kalandfilmszerű hullámvasútja.
Friss ecsetvonások
A kampány ugyanakkor az Age of Empires 3, és különösen a Definitive Edition egy egészen apró szeletét adja, legyen szó egyszemélyes vagy többszemélyes tartalomról, hiszen a dugig tömött főmenü számos egyéb játéklehetőséget rejt. A teljesen hagyományos, elsősorban a nemzetek kiismerését szolgáló Skirmisht alapvetően két újítás hivatott kiegészíteni. A The Art of War az AoE 2 DE-ből lehet ismerős: ez lényegében egy fejezetekre osztott extra oktatómód, amely tényleges feladatok formájában a játékmenet sarokköveit hivatott bemutatni. Ilyen a kincskeresés, a nemzet fővárosából kérvényezhető rakományrendszer, vagy az egyes egységkategóriák (mint a gyalogság, a hajók, vagy a lövegek) kiismerése. Ennél viszont sokkal hangsúlyosabb és izgalmasabb a Historical Battles opció, melyben történelmi csaták elevenednek meg, ami annak fényében is egy kiváló bővítmény, hogy az AoE 3 egyszerűen dúskál a nemzetekben, az egységekben, és így a lehetőségekben.
A DE-re ez már csak azért is igaz, mert két új nációval gazdagítja a kínálatot: a svédek és az inkák kampánnyal ugyan nem rendelkeznek, de saját, fejleszthető fővárossal, egyedi egységekkel és ebből fakadóan egyedi stratégiákkal igen. Ezek természetesen az est sztárjában, a játék jövőjét biztosító multiplayerben mutatkoznak meg igazán, és elsősorban itt bukik ki az is, hogy a DE miben más mint az alapjáték. A válasz: sok mindenben igen, és sok mindenben nem. A problémák egy jelentős része sajnos maradt, a mesterséges intelligencia még mindig gyatra, az útvonalkeresés hajlamos teljesen megbolondulni (ez főleg a hajókra igaz), emellett egyáltalán nem sikerült búcsút inteni a bugoknak sem. És valamiért az újrakiadás hajlamos súlyosan belassulni, függetlenül attól, hogy a képernyőn esetlegesen épp egységek tucatjai csatáznak-e vagy sem.
Ez már csak azért is furcsa, mert korából eredődően a grafikus rész megközelítőleg sem fejlődött annyit, mint az első kettő AoE 2 újragondolása esetében. Bár tény, hogy minden modell – elsősorban az állatoké és a főbb egységeké – sokkal kidolgozottabb és részletgazdagabb, mint valaha, a térképbe pedig olyan élet költözött az új textúráknak, tereptárgyaknak és egyéb díszeknek hála, amely révén sokkal életszerűbb és hangulatosabb a világ, de az is igaz, hogy ezen a téren azért már hajlamos meglátszani rajta a kor. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a felszín egy ennél lényegesen fontosabb része, a kezelőfelület már haladt a korral. Olyannyira, hogy három variáció is elérhető belőle, és ezek közül egyik sem foglalja el a képernyő negyedét annyira, mint tette azt az alapjáték. Sőt, még az olyan kényelmi funkciók is jelen vannak, mint az egységek kijelölésénél a telepesek ignorálása (ha nem specifikusan róluk van szó), a feladattal nem rendelkező egységek azonnali kiemelésének lehetősége, vagy ezek egyszerű kategóriába rendezése. Az AoE 3 ennek hála teljesen modernnek hat, működés közben egyáltalán nem érezni rajta, hogy még egy másik korszakhoz és évtizedhez tartozik. Ez pedig tökéletesen elég ahhoz, hogy létrejötte indokolt legyen: nem csupán kifejezetten baráti árazása okán, de azért is, mert így ér a végéhez az a felújítás-kampány, melynek hála minden AoE-epizód modernizált formában érhető el, megágyazva a most már tényleg évtizedek óta várt negyedik résznek.
