Független fejlesztők szerencsére ritkán szokták újra kiadni a játékaikat, pláne egyetlen évvel az eredeti premier után, a Cliffhanger Productions azonban most mégis beáll a sorba, és habár a lehúzás könnyedén eszünkbe juthat, valójában pont a rajongók kedvére igyekeztek tenni azzal, hogy az Aerena című játékukat megszabadították a free-to-play modelltől, mivel ez volt a leginkább nehezményezett pontja a programnak. Így született meg a Masters Edition, amiben bármiféle korlátozás nélkül szórakozhatunk, a pénzünkért a teljes játékot kapjuk (leszámítva az opcionális skineket), ugyanakkor már nincs meg az a hendikep, amit az ingyenesség jelentett – kifogások nélkül, a maga nemében kell helytállnia. A végeredmény pedig sajnos csalódáskeltőnek bizonyult.
AZ AERÉNA AZ ÉN OTTHONOM
Az Aerena egy izometrikus nézetben elénk táruló, steampunk stílust követő, körökre osztott stratégiai játék, melyben egy négyzetrácsos csatatéren folyik a küzdelem, ahol a harcosainkkal az a célunk, hogy a tábla másik végében pöffeszkedő játékos lebegőhajóját megfúrjuk. Erre a feladatra mind a két oldalon három-három katona áll a rendelkezésre (őket a meccs előtt összeállított csapatból válogathatjuk ki), akiket szigorúan a lerakásuk sorrendje által meghatározott egymásutánban mozgathatunk, illetve maga a játékos a saját, statikus karakterével is beavatkozhat a dolgok menetébe. Körönként összesen két lépést tehetünk a rendelkezésre álló időn belül, ami lehet támadás, mozgás, vagy a körök során halmozódó pontokhoz kötődő különleges képességek egyikének elsütése.
Röviden ezek az alapszabályok, amik egy olyan játékmenetet alkotnak, ami a jó helyezkedésre és a képességek megfelelő ütemben történő használatára helyezi a hangsúlyt, mintsem a nyers erőre. Az egész logikus és viszonylag könnyen követhető felépítést kapott, erős magja a programnak, amit a legelső indításkor egy sor, a mesterséges intelligencia ellen vívott küzdelemmel meg is ismertetnek velünk, majd irány a mélyvíz, ami a multiplayer módot jelenti. Itt jelentkeznek az első problémák, ugyanis újoncként kemény falba ütközik az ember, hiszen a free-to-play időben szerzett eredményeket a fejlesztők nem nullázták, így rendre nálunk sokkal magasabb szintű és tapasztaltabb ellenfelekkel találjuk szemben magunkat. A sikerélmény ezért az elején nagyon nehezen jön, de ha sikerül kifogni egy jó, hasonló szinten mozgó partnert, akkor végig élvezetesek az alig több mint tízperces küzdelmek – ilyen fogás azonban ritka. A tesztelés során egyetlen alkalommal sem találtam harmincnál több játékost, vagyis az Aerena közössége már most vegetál, és várhatóan később sem lesz egészségesebb, ebből pedig az is következik, hogy ha a veteránok társaságában egyről a kettőre akarunk jutni, akkor csak a lélekölő, lassú farmolás marad, hogy legalább hasonló szintre kerüljünk, ez viszont könnyen elveszi a kedvet az egész játéktól. Érthető módon, jegyzem meg.
EZ ELSÜLLYEDT
Az Aerena problémája azonban nemcsak a játékosok számában rejlik, gond az is, hogy nincs elég változatos tartalom, amibe bele tudnánk mélyeszteni a fogunkat. Összesen négy pálya áll a rendelkezésünkre, az új hősök és képességek drágák, így a teljes, egyébként tisztes méretű felhozatalnak csak a töredéke van használatban, ezenfelül pedig csak két játékmód (a másik egy offline hordamód a buta gép ellen) közül választhatunk. Persze ez a tartalomhiány esetleg megbocsátható lenne, hiszen a budget kategóriában indul a játék, de az, hogy egyszerűen nincs kivel játszani, illetve aki van, az ellen kezdetben aránytalanul nehéz a küzdelem, a meglévő kevés vonzerőt is megöli. Egy jó játék vázával állunk szemben, ami alaposabb finomhangolással és változatosabb tartalommal talán népszerűbb lehetett volna, de így még csak lábjegyzet sem lesz.
