Azt mondják, mindezt a globális éghajlatváltozás okozza.
De lehet más is.
Például egyes tudósok azt állítják, hogy a Nap ahogy a tejútrendszer közepe körül kering a többi csillaggal, közben oszcilláló mozgást is végez.
Kiszámították, állítólag a naprendszer 32 millió évente kerül aszteroidákkal sűrűn borított övezetbe. Ezek közül sokat befog a Jupiter, de amit nem tud, az szabadon Földközelbe kerülhet. A legtöbb meteorbecsapódás 32, illetve 64 millió évvel ezelőtt történt.
Egy ilyen írtotta ki a dinoszauruszokat is.
Elképzelhetőnek tartják, hogy a naprendszer megint valami hasonló barátságtalan helyre sodródott a tejútrendszerben, és emiatt vannak ezek a jelenségek.
Szerintem az emberiség történelmében mindig voltak ilyenek, csak akkor még nem nagyon foglalkoztak ezzel.
De az is lehet, hogy emberi tevékenység okozza, ezt még a tudósok sem tudják.
Azért dühít, hogy az állomás személyzetét nem is vizsgálják, mert minden autóvezetővel megtanítják KRESZ-oktatáson, hogy mit kell tenni, ha a sínen romlik el az autó és nem tudja elvontatni onnét.
Előírás, hogy azonnal el kell indulni, lehetőleg mind a két irányba és jelezni kell az esetleg közeledő vonat mozdonyvezetőjének, hogy álljon meg. Ha csak egyedül van az ember, akkor arra kell menni, amerről hamarabb várható a vonat érkezése.
Ezt csak a vasutasok nem tudják? Akik azért kapják a fizetésüket, hogy azokkal a baromi nagy, és nagyon nehezen megállítható mozdonyokkal-vonatokkal dolgozzanak nap mint nap?
Csak annyit olvastam, hogy ha jól emlékszem 103 km/h-ás sebességgel érkezett a személyvonat és az ütközés pillanatában (fékezés közben) 78 km/h-ás sebességgel csapódott az InterCitybe.
De még mindig nem tudom, hogy hová tűnt a mozdony a személyvonat elejéről.
És sosem fogom megérteni, hogy akik tudtak a berendezés meghibásodásáról, azok miért nem tettek semmit.
Mert nem teljesen váratlan hiba volt, hiszen az InterCity azért állt meg, mert valaki tudatta a vezetőjével, hogy hibás a szemafor!
Hurrá-hurrá-hurrá! A mozdonyvezető az egyedüli hibás! Az elromlott berendezések kezelőit, a karbantartást és a vészjelzések kirakásának elmulasztóit fel lehet menteni és minden mehet ugyanúgy tovább, mint korábban.
Bocsánat a hozzászólás stílusáért!
De felundorít, hogy gyorsan keresnek egy felelőst, és az összes többi, súlyos mulasztást ezzel a szőnyeg alá söprik!
Pedig akármilyen gyorsan ment a személyvonat, vélhetően meg tudott volna állni, ha valaki felhívja a mozdonyvezető figyelmét, hogy azok a berendezések, amelyekben ő bízott, nem működnek.
Ezzel nem a mozdonyvezetőt akarom felmenteni, mert ő is súlyos hibát követett el. De nem ő hibázott egyedül.
Mondjuk éppen ennek a két embernek volt közvetlenül a legkevesebb köze a balesethez.
Én sokkal inkább a karbantartókat és a helyi állomás vezetőjét számoltatnám el, hogy mikor, hogyan szemlélték meg utoljára a berendezést, és ha meghibásodott, akkor miért nem gondoskodtak a hiba elhárításáról? Vagy miért nem tettek ki azonnal figyelmeztető táblákat a forgalmas vágányszakasz mellé?
Hát majd a fekete doboz remélhetőleg "megmondja".....Nameg igen a berendezések,ez azért nagyon durva hiba volt a forgalmo irányitó emberke(vagy nem tudom hogy hivják) részéről....
Mondjuk éppen ennek a két embernek volt közvetlenül a legkevesebb köze a balesethez.
Én sokkal inkább a karbantartókat és a helyi állomás vezetőjét számoltatnám el, hogy mikor, hogyan szemlélték meg utoljára a berendezést, és ha meghibásodott, akkor miért nem gondoskodtak a hiba elhárításáról? Vagy miért nem tettek ki azonnal figyelmeztető táblákat a forgalmas vágányszakasz mellé?
Mondjuk ez már nem kicsit OFF!, de ahhoz, hogy az EU ezt finanszírozza, ahhoz kellenének azok a pályaszakaszok is, amelyek ma megközelíthetetlenek. Például hiányzik hozzájuk a vasúti híd, mint Szegednél a Románia felé vezető vonalnak!
De sok esetben annyira elhanyagoltak is ezek a szakaszok, hogy szinte teljesen új pályát kellene építeni helyettük.
És ami a legfontosabb! A MÁV vezetői helyett az EU-s pénzekből tényleg az építkezéseket kellene fizetni!
Arra lenne szükség, de szerinted hány milliárdba kerül ez az országnak?
Ismerve a MÁV rendszerét (állam az államban) legalább kétszer annyiba, mint amennyibe pl. Franciaországban kerülne ugyanennyi pálya lecserélése.
Hát irdatlan sok tisztában vagyok vele, de van egy olyan gyanúm h ezt is az EU-tól pályáznák ki mint mindent.
Arra lenne szükség, de szerinted hány milliárdba kerül ez az országnak?
Ismerve a MÁV rendszerét (állam az államban) legalább kétszer annyiba, mint amennyibe pl. Franciaországban kerülne ugyanennyi pálya lecserélése.
Le lehet egyébként Km/m-ben is írni a sebességet, csak úgy nem hat olyan veszélyesnek! 100 km/h nagyjából megfelel 1,67 km/m-nek!
Csak ebben az esetben a második "m" az a perc rövidítése.
Na persze!
Modern vonatok, az istentudja hány évtizede karbantartás nélkül rozsdásodó sínekre! Abból lehetne aztán még egy pár szép, szaftos baleset!
Valakinek észre kellene venni, hogy kishazánkban a vasúti közlekedés lassan a tetsz-halál állapotában van! Jó esetben elindítanak egy-egy vonatot két-három kocsival, amikben összesen van harminc utas?
Miből akarják kigazdálkodni a fejlesztéseket?
Szerintem azért, mert a magyar vonatokon azt az automata micsodát még mozdonyvezetőnek hívják.
Ugyanis roppantul "viccesnek" tartom, hogy a vasút évről évre hatalmas támogatásokat kap, hogy egyáltalán működni tudjon, de korszerűsítésre, fejlesztésre gyakorlatilag semmi sem nagyon marad belőle!
Nah az kéne fejlesztés, de én azt hallottam 2020 tól állnának át a modern vonatokhoz mint ami megy Franciaországban a TGV.
Szerintem azért, mert a magyar vonatokon azt az automata micsodát még mozdonyvezetőnek hívják.
Ugyanis roppantul "viccesnek" tartom, hogy a vasút évről évre hatalmas támogatásokat kap, hogy egyáltalán működni tudjon, de korszerűsítésre, fejlesztésre gyakorlatilag semmi sem nagyon marad belőle!
De ha megnézed a képeken, hogy milyen hosszan egymásba nyomódott a két kocsi, akkor az a kérdés is felvetődik, hogy mennyivel ment a személyvonat?
Mert amikor autók ütköznek, akkor nem nagyon szokott két kocsi több méter hosszan egymásba ékelődni!
hát ahogy a 3D s micsodán mutatták elég gyorsan mehetett, csak azt nem értem mé nem állitotta le az az automata micsoda.
De ha megnézed a képeken, hogy milyen hosszan egymásba nyomódott a két kocsi, akkor az a kérdés is felvetődik, hogy mennyivel ment a személyvonat?
Mert amikor autók ütköznek, akkor nem nagyon szokott két kocsi több méter hosszan egymásba ékelődni!
Ennél a magyar vonat-szerencsétlenségnél a mai napig nem értek valamit.
A személyvonatot tolta maga előtt a mozdony? Mert ha úgy húzta, akkor hová lett a mozdony? Miért nem az szaladt bele az InterCitybe az ütközéskor?
Egy ilyen vihar az embert el is sodorhatja, de a fulladását is okozhatja.
Egyrészt bizonyos szélsebesség felett nehéz levegőt venni, másrészt az ilyen viharok rengeteg párát, apró vízcseppet sodornak magukkal, ha van honnét.
Engem is megdöbbentett, mikor először hallottam, hogy viharos szélben a Balatonba a legjobb úszó is belefullad! Még akkor is, ha mentőmellény van rajta!
Az erős szél a hullámokról rengeteg apró vízcseppet porlaszt a levegőbe és közel egy méteres magasságig olyan sok a víz a levegőben viharos szél idején, hogy gyakorlatilag nem lehet benne elegendő oxigénhez jutni. Vagyis hiába van a víz felett az úszó feje, ott sem kap levegőt és megfullad.
A haladási sebessége az nem túl sok. Autóval simán ki lehet térni előle a szárazföldön.
De magának a szélörvénynek a forgási sebessége az bizony jóval túl van a 100 km/h-án.
És nem is csak azzal pusztít, hogy belekap tárgyakba. Ha egy zárt épület felett elfúj a nagy sebességű szél, akkor egy kifelé ható erőt hoz létre, ami szinte feldobja a vihar útjűba kerülő tetőket. Ezt a hatást úgy érzékelheted leginkább, ha két szívószálat egymás mellé fogsz 90 fokos szögben. A függőleges szálat beledugod egy pohár vízbe, a vízszintesbe pedig belefújsz.
Ha eltalálod az egymáshoz viszonyított helyzetüket, egyszercsak a kialakuló légritka tér felszívja a vizat és finom cseppek formájában a vizszintes cső elé teríti. ilyen "szerkezetet" használtak valaha virágok leveleinek nedvesítésére, vagy hajlakk fúvására is.
A karib-tengeri Haiti szigete fölött átvonuló Hanna hurrikán is hatalmas pusztítást végzett. Hivatalos adatok szerint legkevesebb 136 halálos áldozata van.
Gonaives városát napok óta a vihar által a partra nyomott víz borítja. Így még a mentő alakulatok és a segélyszállítmányok sem jutnak el a rászorulókhoz.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.