A barátság szerintem nem több egy emberi érzésnél. Egy emberi érzelem ami nem más mint egy bizonyos kötődés. Bizalom egy másik ember iránt, ami nem csak abból áll hogy elhívod sörözni meg hogy elmész vele bulizni hanem valamilyen szinten megérti a problémádat és eggüttt érez veled.

A barátság szerintem nem több egy emberi érzésnél. Egy emberi érzelem ami nem más mint egy bizonyos kötődés. Bizalom egy másik ember iránt, ami nem csak abból áll hogy elhívod sörözni meg hogy elmész vele bulizni hanem valamilyen szinten megérti a problémádat és eggüttt érez veled.

A barátság szerintem nem több egy emberi érzésnél. Egy emberi érzelem ami nem más mint egy bizonyos kötődés. Bizalom egy másik ember iránt, ami nem csak abból áll hogy elhívod sörözni meg hogy elmész vele bulizni hanem valamilyen szinten megérti a problémádat és eggüttt érez veled.

Azt hallottam sokaknak egy tárgy a legjobb barátjuk. Például egy baseball sapka. A tiédben van co-op mód is ha jól tudom.

Azt hallottam sokaknak egy tárgy a legjobb barátjuk. Például egy baseball sapka. A tiédben van co-op mód is ha jól tudom.

Ezért mondtam barátot és nem havert. Barát nagyon kevés van, akivel tényleg mindent megbeszélsz vagy legalábbis majdnem mindent. És ebbe szvsz benne vannak a komolyabb kapcsolatok megtárgyalása is (nem csak a melyik bula volt meg a tegnapi buliban)

Tudja fene, mennyire bensőséges a barátság ezen része. Nekem is van olyan barátom, akivel nem beszélek ilyesmiről. (Faszom, bár lenne könnyebb leírni a neved. ) De ha ennyire passzív a barátságotokat illetően, honnan tudod, hogy még barátok vagytok... ? Oké, ez hülye kérdés, az ilyesmit érzi az ember, de tény és való, hogy a barátság fiatal korban még nem más, mint egy szociális fejlődési igény kielégítése. Olyan emberek lesznek a barátaid, akikre szükséged van ahhoz, hogy egészségesnek érezd magad. Van, hogy egy-egy ilyen barátság életre szól, de van sajnos, hogy idővel elmúlik.

Tudja fene, mennyire bensőséges a barátság ezen része. Nekem is van olyan barátom, akivel nem beszélek ilyesmiről. (Faszom, bár lenne könnyebb leírni a neved. ) De ha ennyire passzív a barátságotokat illetően, honnan tudod, hogy még barátok vagytok... ? Oké, ez hülye kérdés, az ilyesmit érzi az ember, de tény és való, hogy a barátság fiatal korban még nem más, mint egy szociális fejlődési igény kielégítése. Olyan emberek lesznek a barátaid, akikre szükséged van ahhoz, hogy egészségesnek érezd magad. Van, hogy egy-egy ilyen barátság életre szól, de van sajnos, hogy idővel elmúlik.

Igazából itt mindenkinek igaza van. Igaz, hogy az őszinteség a legjobb, de az is, hogy ki kell puhatolózni, na meg tudni, hogy mikor akar beszélni róla. Ez így könnyű, csak élőben soha nem így szokott működni, mert az emberek ennél bonyolultabbak. Mint a mellékelt példa mutatja még ennyi idő után sem mondhatjuk biztosra, hogy ismerünk valakit. Chocho: ez igaz, de az én értelmezésemben pont ekkor kell a barátokhoz fordulni. (amúgy meg mi az a párkapcsolat? ) fyktyvf: nem, akkor ez nem ő lesz

Szerintem is az őszinteség, egyenes beszéd a megoldás. Én is leültem pár éve haverommal, mert nem tetszett a viselkedése. Nyugiban megbeszéltük a dolgot, és azóta is jóban vagyunk. Persze ez nem biztos, hogy mindenkinél beválik.

Szerintem ez a történet több sebből vérzik. Először is azt mondod, hogy ugye vele laktok az egyetemen, míg otthon barátnője van. Akkor mégis miért akarna még hétvégéken, illetve szünetekben is veletek lógni? A másik, hogy mondod, hogy csóró, aztán meglepődsz, hogy amikor mégis ráveszitek, hogy menjen veletek, nem fizet semmit. Szerintem annyi van, hogy elmegy a pénze a sok utazásra, és ezért sem szívesen megy veletek sehová.

Ha már... Van egy barátom, akit cirka 5 éve ismertem meg, ami azért 19 évesen még hosszú időnek számít, és rövid idő alatt az egyik legjobb barátommá vált. Két éve megvan a barátnője, aki ugyan nem fogja vissza, azonban ő mégis ritkábban kezdett el eljárni velünk bulizni. Az egyetem beköszöntével (lakótársam lett többek között, mivel más városban tanulunk, mint a lakóhelyünk) azonban még jobban megváltozott: csak nagyon ritkán megy el otthonról bulizni, hiába nyaggatom, hogy jöjjön el velem valamerre - ráadásul 5 napra 3000 forinttal utazik fel az albérletünkbe, amiből fele a buszjegy, a maradék meg elmegy pótolni az otthonról hozott kaját, így esélytelen vagyok, hogy rábeszéljem valami bulizásra. Ha otthon vagyunk pedig egyszerűen nem veszi fel a telefont, ha mégis, akkor meg azt hazudja, hogy a barátnőjénél van (vagy otthon kell segítenie a szüleinek, stb.), így nem tud sehova se kijönni, még egy fél órás beszélgetésre se mondjuk egy kávé mellé. Ha pedig mégis (havonta egyszer) sikerül kicsábítani otthonról valamerre, akkor is fix, hogy eljátssza, hogy nincs pénze, mindenkit lehúz, meghívatja magát mindenre, de maga nem fizet szinte semmiért. (Mindezt csak azért teheti meg, mert gimiben az egyik legjobb arc volt, és sokan a baráti körünkből még mindig értékelik.) Ezen kívül pedig sokszor "emozik", befordul, nem lehet hozzászólni, megsértődik (tehát néha beüt nála a fürdőssusulyka-effektus). Ti mit tennétek, ha ilyesmi a ti környezetetekben történne? (Egyelőre csak azért nem vagyok hajlandó lemondani róla, mert tényleg az egyik legjobb barátom)

Szerintem ez a történet több sebből vérzik. Először is azt mondod, hogy ugye vele laktok az egyetemen, míg otthon barátnője van. Akkor mégis miért akarna még hétvégéken, illetve szünetekben is veletek lógni? A másik, hogy mondod, hogy csóró, aztán meglepődsz, hogy amikor mégis ráveszitek, hogy menjen veletek, nem fizet semmit. Szerintem annyi van, hogy elmegy a pénze a sok utazásra, és ezért sem szívesen megy veletek sehová.

Ha már... Van egy barátom, akit cirka 5 éve ismertem meg, ami azért 19 évesen még hosszú időnek számít, és rövid idő alatt az egyik legjobb barátommá vált. Két éve megvan a barátnője, aki ugyan nem fogja vissza, azonban ő mégis ritkábban kezdett el eljárni velünk bulizni. Az egyetem beköszöntével (lakótársam lett többek között, mivel más városban tanulunk, mint a lakóhelyünk) azonban még jobban megváltozott: csak nagyon ritkán megy el otthonról bulizni, hiába nyaggatom, hogy jöjjön el velem valamerre - ráadásul 5 napra 3000 forinttal utazik fel az albérletünkbe, amiből fele a buszjegy, a maradék meg elmegy pótolni az otthonról hozott kaját, így esélytelen vagyok, hogy rábeszéljem valami bulizásra. Ha otthon vagyunk pedig egyszerűen nem veszi fel a telefont, ha mégis, akkor meg azt hazudja, hogy a barátnőjénél van (vagy otthon kell segítenie a szüleinek, stb.), így nem tud sehova se kijönni, még egy fél órás beszélgetésre se mondjuk egy kávé mellé. Ha pedig mégis (havonta egyszer) sikerül kicsábítani otthonról valamerre, akkor is fix, hogy eljátssza, hogy nincs pénze, mindenkit lehúz, meghívatja magát mindenre, de maga nem fizet szinte semmiért. (Mindezt csak azért teheti meg, mert gimiben az egyik legjobb arc volt, és sokan a baráti körünkből még mindig értékelik.) Ezen kívül pedig sokszor "emozik", befordul, nem lehet hozzászólni, megsértődik (tehát néha beüt nála a fürdőssusulyka-effektus). Ti mit tennétek, ha ilyesmi a ti környezetetekben történne? (Egyelőre csak azért nem vagyok hajlandó lemondani róla, mert tényleg az egyik legjobb barátom)