Ha már...
Van egy barátom, akit cirka 5 éve ismertem meg, ami azért 19 évesen még hosszú időnek számít, és rövid idő alatt az egyik legjobb barátommá vált. Két éve megvan a barátnője, aki ugyan nem fogja vissza, azonban ő mégis ritkábban kezdett el eljárni velünk bulizni. Az egyetem beköszöntével (lakótársam lett többek között, mivel más városban tanulunk, mint a lakóhelyünk) azonban még jobban megváltozott: csak nagyon ritkán megy el otthonról bulizni, hiába nyaggatom, hogy jöjjön el velem valamerre - ráadásul 5 napra 3000 forinttal utazik fel az albérletünkbe, amiből fele a buszjegy, a maradék meg elmegy pótolni az otthonról hozott kaját, így esélytelen vagyok, hogy rábeszéljem valami bulizásra. Ha otthon vagyunk pedig egyszerűen nem veszi fel a telefont, ha mégis, akkor meg azt hazudja, hogy a barátnőjénél van (vagy otthon kell segítenie a szüleinek, stb.), így nem tud sehova se kijönni, még egy fél órás beszélgetésre se mondjuk egy kávé mellé.
Ha pedig mégis (havonta egyszer) sikerül kicsábítani otthonról valamerre, akkor is fix, hogy eljátssza, hogy nincs pénze, mindenkit lehúz, meghívatja magát mindenre, de maga nem fizet szinte semmiért. (Mindezt csak azért teheti meg, mert gimiben az egyik legjobb arc volt, és sokan a baráti körünkből még mindig értékelik.)
Ezen kívül pedig sokszor "emozik", befordul, nem lehet hozzászólni, megsértődik (tehát néha beüt nála a fürdőssusulyka-effektus).
Ti mit tennétek, ha ilyesmi a ti környezetetekben történne? (Egyelőre csak azért nem vagyok hajlandó lemondani róla, mert tényleg az egyik legjobb barátom)
fyktyvf írta:
Ha már...
Van egy barátom, akit cirka 5 éve ismertem meg, ami azért 19 évesen még hosszú időnek számít, és rövid idő alatt az egyik legjobb barátommá vált. Két éve megvan a barátnője, aki ugyan nem fogja vissza, azonban ő mégis ritkábban kezdett el eljárni velünk bulizni. Az egyetem beköszöntével (lakótársam lett többek között, mivel más városban tanulunk, mint a lakóhelyünk) azonban még jobban megváltozott: csak nagyon ritkán megy el otthonról bulizni, hiába nyaggatom, hogy jöjjön el velem valamerre - ráadásul 5 napra 3000 forinttal utazik fel az albérletünkbe, amiből fele a buszjegy, a maradék meg elmegy pótolni az otthonról hozott kaját, így esélytelen vagyok, hogy rábeszéljem valami bulizásra. Ha otthon vagyunk pedig egyszerűen nem veszi fel a telefont, ha mégis, akkor meg azt hazudja, hogy a barátnőjénél van (vagy otthon kell segítenie a szüleinek, stb.), így nem tud sehova se kijönni, még egy fél órás beszélgetésre se mondjuk egy kávé mellé.
Ha pedig mégis (havonta egyszer) sikerül kicsábítani otthonról valamerre, akkor is fix, hogy eljátssza, hogy nincs pénze, mindenkit lehúz, meghívatja magát mindenre, de maga nem fizet szinte semmiért. (Mindezt csak azért teheti meg, mert gimiben az egyik legjobb arc volt, és sokan a baráti körünkből még mindig értékelik.)
Ezen kívül pedig sokszor "emozik", befordul, nem lehet hozzászólni, megsértődik (tehát néha beüt nála a fürdőssusulyka-effektus).
Ti mit tennétek, ha ilyesmi a ti környezetetekben történne? (Egyelőre csak azért nem vagyok hajlandó lemondani róla, mert tényleg az egyik legjobb barátom)
Sztem a Janitól kéne megkérdezned...
Komolyra fordítva a szót, a legjobb barátom (vagyis a korábbi) nagyon hasonló "tüneteket" produkált (bár ő sosem volt százas teljesen), és én sem tudtam, hogy miért is csinálja ezeket, akárhogy próbáltam nem tudtam változtatni rajta (mivel ahhoz ő is kellene). Úgyhogy azóta, nagyjából másfél éve kb a teljes kapcsolatot megszakította és annyi lett a dolognak (7 és fél év barátság után!). Igazából, ami telik tőled megteszed, többet nem tudsz, de készülj fel rá, hogy lehet, hogy annak a dolognak annyi. Vannak ilyen emberek.
Ha már...
Van egy barátom, akit cirka 5 éve ismertem meg, ami azért 19 évesen még hosszú időnek számít, és rövid idő alatt az egyik legjobb barátommá vált. Két éve megvan a barátnője, aki ugyan nem fogja vissza, azonban ő mégis ritkábban kezdett el eljárni velünk bulizni. Az egyetem beköszöntével (lakótársam lett többek között, mivel más városban tanulunk, mint a lakóhelyünk) azonban még jobban megváltozott: csak nagyon ritkán megy el otthonról bulizni, hiába nyaggatom, hogy jöjjön el velem valamerre - ráadásul 5 napra 3000 forinttal utazik fel az albérletünkbe, amiből fele a buszjegy, a maradék meg elmegy pótolni az otthonról hozott kaját, így esélytelen vagyok, hogy rábeszéljem valami bulizásra. Ha otthon vagyunk pedig egyszerűen nem veszi fel a telefont, ha mégis, akkor meg azt hazudja, hogy a barátnőjénél van (vagy otthon kell segítenie a szüleinek, stb.), így nem tud sehova se kijönni, még egy fél órás beszélgetésre se mondjuk egy kávé mellé.
Ha pedig mégis (havonta egyszer) sikerül kicsábítani otthonról valamerre, akkor is fix, hogy eljátssza, hogy nincs pénze, mindenkit lehúz, meghívatja magát mindenre, de maga nem fizet szinte semmiért. (Mindezt csak azért teheti meg, mert gimiben az egyik legjobb arc volt, és sokan a baráti körünkből még mindig értékelik.)
Ezen kívül pedig sokszor "emozik", befordul, nem lehet hozzászólni, megsértődik (tehát néha beüt nála a fürdőssusulyka-effektus).
Ti mit tennétek, ha ilyesmi a ti környezetetekben történne? (Egyelőre csak azért nem vagyok hajlandó lemondani róla, mert tényleg az egyik legjobb barátom)
Én otthon maradnék vele tanulni, meg számítógépezni. :>
Van egy barátom, akit cirka 5 éve ismertem meg, ami azért 19 évesen még hosszú időnek számít, és rövid idő alatt az egyik legjobb barátommá vált. Két éve megvan a barátnője, aki ugyan nem fogja vissza, azonban ő mégis ritkábban kezdett el eljárni velünk bulizni. Az egyetem beköszöntével (lakótársam lett többek között, mivel más városban tanulunk, mint a lakóhelyünk) azonban még jobban megváltozott: csak nagyon ritkán megy el otthonról bulizni, hiába nyaggatom, hogy jöjjön el velem valamerre - ráadásul 5 napra 3000 forinttal utazik fel az albérletünkbe, amiből fele a buszjegy, a maradék meg elmegy pótolni az otthonról hozott kaját, így esélytelen vagyok, hogy rábeszéljem valami bulizásra. Ha otthon vagyunk pedig egyszerűen nem veszi fel a telefont, ha mégis, akkor meg azt hazudja, hogy a barátnőjénél van (vagy otthon kell segítenie a szüleinek, stb.), így nem tud sehova se kijönni, még egy fél órás beszélgetésre se mondjuk egy kávé mellé.
Ha pedig mégis (havonta egyszer) sikerül kicsábítani otthonról valamerre, akkor is fix, hogy eljátssza, hogy nincs pénze, mindenkit lehúz, meghívatja magát mindenre, de maga nem fizet szinte semmiért. (Mindezt csak azért teheti meg, mert gimiben az egyik legjobb arc volt, és sokan a baráti körünkből még mindig értékelik.)
Ezen kívül pedig sokszor "emozik", befordul, nem lehet hozzászólni, megsértődik (tehát néha beüt nála a fürdőssusulyka-effektus).
Ti mit tennétek, ha ilyesmi a ti környezetetekben történne? (Egyelőre csak azért nem vagyok hajlandó lemondani róla, mert tényleg az egyik legjobb barátom)
Hmmm...Nekem volt egyszer egy legjobb barátnőm, akivel a kamaszodásunk kezdetén iszonyúan összevesztünk, 2-3szor majdnem össze is verekedtünk, úgy szedtek szét minket az osztálytársaink, néha az utcán is egymás után üvöltöttünk hogy "Te hülye k_rva/ Te szemét r_banc!" De mikor kinőttünk a kamaszkort valamennyire, akkor rájöttünk, hogy ez elég röhelyes, és nem így kéne.Azóta megint jóban vagyunk, és igen, elég jó barátnőmnek tekintem...talán nem annyira mint régen, de az a lényeg, hogy már nem utáljuk ki egymást a világból.Így visszagondolva pedig tényleg tiszta röhely és tiszta égés amit csináltunk egymással. De fő a happy end. XD
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.