A főszereplő egy vérbeli assassin, Jacob Frye és nővére, Evie Frye, akik együtt, vállvetve igyekeznek igazságot tenni a hét kerületre osztott városban. Jacob lesz a központi alak, aki az eddig megismert assassinoknál jóval brutálisabb és gyorsabb. Ezt tükrözi a felszerelése, melynek része egy boxer, egy revolver és egy rövidpenge, az úgy nevezett Kukri is -- persze a rejtett penge sem marad el, eme ikonikus felszerelésünket pedig kampós kötél és kilőhető, különböző hatásokat kifejtő gránátok (hallucinogén gáz, például) egészítik ki. A harcok során ezekre az eszközökre fogunk támaszkodni, a legjobb társunk azonban az ökleink lesznek, az Assassin’s Creed: Syndicate-ben ugyanis egy új harcrendszer mutatkozik be, ami a közelharcra, a jó öreg pofozkodásra helyezi a hangsúlyt. Természetesen lesz háztetőn mászkálás is, amit a kampós kötél tesz dinamikussá és gyorsabbá, illetve a várost is gyorsabban járhatjuk be, például a lovas kocsik segítségével, amik rögtönzött menekülőhelyek is lehetnek, ahogy végigszaladnak a kövezett utcákon.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!