Bár az Ampere Analysis egyik szakértője még arról beszélt néhány nappal ezelőtt, hogy a nem túl rózsás felhasználói fogadtatás ellenére remekül teljesít a kasszáknál a Star Wars Outlaws, erre a becslésre maga a Ubisoft cáfolt rá nemrég. A szakadék szélén táncoló kiadó ugyanis elismerte a legújabb pénzügyi helyzetjelentésében, hogy szolidnak mondható tesztek ide vagy oda, Kay Vess kalandja egyelőre nem hozta azokat a számokat, amiket a kristálygömb mutatott a megjelenés előtt, így most azon ügyködnek a Massive Entertainment szakijai, hogy mielőbb ráncba szedjék az opuszt és kijavítsák a hibákat – emellett pedig a november 21-én esedékes steames megjelenés is javíthat az opusz esélyein. Tekintve, hogy egy világhírű franchise-zal van dolgunk, open world címmel pedig elég nehéz mellélőni manapság, adja magát a kérdés, hogy mégis mi állhat a várakozásokat alulmúló teljesítmény hátterében, a Ubisoft CEO-ja azonban úgy fest, tudja a választ: a játékosok.

Persze Yves Guillemot azért nem mondta ki nyíltan, hogy a felhasználókat okolná a csalódást keltő számokért, ám a megfogalmazása alapján egyértelmű, hogy nem magában a játékban kereste a hibát. „A mai, kihívásokkal teli piacon, ahol a játékosok rendkívüli élményeket várnak el, már nem elég a stabil minőség biztosítása” – magyarázta a vezető a befektetők számára. Guillemot tehát lényegében azt mondja, hogy azért bukott meg a messzi-messzi galaxisba kalauzoló portéka, mert a játékosok már nem elégednek meg azzal, ha valami simán „csak” jó, minden címtől tökéletes minőséget várnak. Mindenki döntse el maga, hogy mennyire érzi magáénak a vezérigazgató kijelentéseit, mindenesetre nem biztos, hogy akkor kellene elkezdeni hibáztatni a vásárlókat, amikor a kiadó jól láthatóan az utolsókat rúgja – legalábbis a jelenlegi formájában.

A borítóképek forrása: Ubisoft