Az Xbox One első kézbevétele után sokan panaszkodtak arra, hogy a menürendszer nehézkes lett: a legfontosabb opciók mélyen el lettek dugva, problémás a barátaink játékához való csatlakozás, és az alapbeállítások nem kielégítőek. A sort még lehetne folytatni, a játékosok ugyanis sok kivetni valót találtak a felhasználói élmény terén -- egy listát is találni az interneten a problémás részekről, szépen pontokba szedve.

A Microsoft persze figyel a panaszokra, s most ismét jelezték, hogy javulni fog a rendszer. „Mindaz a visszajelzés, amit kaptunk, jogos volt. Néhány közösségi szolgáltatás jobban el van rejtve vagy nehezebben hozzáférhető, mint Xbox 360-on.” -- mondta Marc Whitten, aki azt is közölte: a következő frissítéssel orvosolni fogják a leginkább kritikus pontokat, tematikus jelleggel, alaposan átrágva magukat a hibák listáján, sorba véve mindazt, ami az architektúra szintjén hibás, és azokat az elemeket, amiket be kell fejezniük.

Whitten azt már nem árulta el, hogy mikor fog megjelenni ez a nagy frissítés.

xbox-one-alt2.jpg