A hónap végén, egészen pontosan július 29-én érkezik a Windows 10, és mint minden új operációs rendszer megjelenésekor, felmerül a kérdés, hogy vajon minden korábbi program kompatibilis lesz-e, ráadásul ez különösen fontos a régebbi játékok esetében, amelyek nem feltétlenül viselkednek jól egy modern rendszeren.

Szerencsére itt van a GOG, akik egy tegnap kiadott közleményben elmondták: amennyire csak lehet, készen állnak a Windows 10 megjelenésére. A csapat jelenleg azon van, hogy a kínálatának minden klasszikus játékát letesztelje az új operációs rendszeren, és már most jól állnak, ugyanis kevés hibával találkoztak, ami pedig előbukkant, az könnyen javítható vagy a saját oldalukon, vagy a Microsoft részéről -- ne felejtsük, nem a végleges Windows 10-zel megy a tesztelés. „Ez a legsimább váltás egy vadonatúj operációs rendszerre, amivel valaha is dolgunk volt.” -- olvashattuk a közleményben.

Néhány játék esetében a megfelelő működéshez szükség lesz egy frissítésre, ami a GOG oldalán elérhető lesz, míg aki a GOG Galaxyra esküszik, annak a kliens automatikusan telepíti a tapaszt.

windows-10-banner.jpg