John Carpenter legnagyobb hatású sci-fi-horrorja, A dolog, továbbra is egy hátborzongató, feszültséggel teli, kultikus darab, amely számos későbbi sci-finek (és persze horrornak) kövezte ki az utat. Furcsa tehát, hogy a 2011-es előzményfilmet leszámítva nem született érdemi folytatás hozzá. A rajongóknak azonban egy videójátékos spinoffal mégis kedveskedtek, méghozzá 2002-ben. A The Thing TPS egy innovatív bizalmi-rendszerrel (Trust System), valamint a régi vágású túlélőhorror stílusjegyeivel igyekezett félelmet kelteni, és a végeredmény egészen jól sikerült, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a licencelt játékok – néhány kivételtől eltekintve – gyakran rettenetesen középszerűek (vagy annál is gyengébbek), és egyáltalán nem méltóak az alapanyaghoz.
Hová tűnt MacReady?
A The Thing három évvel az 1982-es film eseményei után játszódik. Blake kapitányt alakítod, egy marcona katonát, akit egy csapattal együtt a film bázisának átvizsgálására küldenek. A dolgok hamar elfajulnak, hiszen megjelennek a franchise ocsmány lényei, és elszabadul a pokol. Blake-nek a bázis mélyén kell bejutnia a létesítmény szívébe, és meg kell akadályoznia, hogy a fertőzés átterjedjen a külvilágra. Bár a film rajongói számára némileg ismerős lehet a történet, a sztori összességében mégis eltér a filmes elődtől, de tartalmaz kedves kis utalásokat/easter eggeket, amelyek az 1982-es klasszikus rajongóinak azonnal mosolyt csalhatnak az arcára. A játék tökéletesen visszaadja azt a nyomasztó, „senkiben sem bízhatsz!” hangulatot, ami 20 évvel korábban a mozinézőket is rabul ejtette.
A túlélőhorror zsáner leginkább a rejtvények megoldásánál és a semmiből előugró ellenségek leküzdésénél érhető tetten, miközben a bázis különböző területein bóklászol. Blake irányítása némi megszokást igényel, a lövöldözés azonban nagyon jól működik, mégpedig a kiváló célzási-rendszernek köszönhetően. Néhány szakaszt egy-egy kihívást jelentő bossfight zár, ami jó reflexeket és némi szerencsét is igényel, mivel bár lőszer van bőven, eü-csomagok sokkal ritkábban fordulnak elő, ami a legrosszabb pillanatokban szépen megnehezíti a túlélést. Ha pedig nem mentünk többször, gyakran kerülhetünk leküzdhetetlen helyzetbe, ami a régi vágású horrorjátékok rákfenéje.
Kicsit sápadt vagy, minden rendben?
Azonban nem egyedül kell szembenéznünk a rémségekkel. Társainkat útközben találhatjuk meg, és bizony nagy segítségünkre lehetnek. Mindegyikük három osztályba sorolható: szanitécek, mérnökök és katonák. A szanitécek bármikor meg tudnak gyógyítani, a katonák ügyesebben bánnak a fegyverekkel, a mérnökök pedig bizonyos paneleket tudnak megjavítani. Mindegyiket egy egyszerű, intuitív osztagmenü segítségével irányíthatod. Blake eközben mindhárom kategóriába sorolható, mint egy mindenhez IS értő ezermester. Erre az egészre jön még rá a bizalom-rendszer (ez a már említett Trust System), amely piros és zöld színek között váltogat. Cselekedeteink növelik és csökkentik az értéket, és a túl sok bizalom elvesztése után az NPC-k fertőzöttnek fognak hinni, illetve tüzet nyitnak rád. Természetesen a társak is megfertőződhetnek, és a film ikonikus szörnyeivé válhatnak. A bizalmi-rendszer szépen illeszkedik A dolog univerzumába, bár igen masszívan szkripteltnek hat, mivel az NPC-ket lehet úgy is tesztelni (igen, itt is vért kell venni), hogy eleinte teljesen egészségesnek tűnnek, de másodpercekkel később mégis átváltoznak.
Ezt a bázist már láttam valahol!
A 19 szintet magában foglaló játék, nehézségi foktól függően, nagyjából 8-10 óra alatt kipörgethető. Ha egyszer láttad a mutálódó szövetségesek szkriptelt átváltozásait, sajnos nem sok minden ösztönöz arra, hogy később visszatérj, azon kívül, hogy újra átéld a borzongást, és a rangsorolási rendszer hiánya (lásd: Resident Evil) is csalódást keltő. A grafika még 2002-es mértékkel is felemás. A környezeti elemek remekül idézik vissza a film hangulatát, mivel a havas külső területek keverednek a kietlen, gyakran vérrel borított belső szobákkal – azonban ezek időnként kissé ismétlődővé válnak. Hasonlóképpen, a karakterek néha egész korrekt módon néznek ki az átvezetők alatt, máskor meg inkább hasonlítanak tömbszerű akciófigurákhoz. Mindezek ellenére a szörnyek a filmhez hasonlóan remekül (úgy értem, gusztustalanul jól) néznek ki, az üvöltésüktől meg feláll a szőr az ember hátán. A zene hiánya tökéletesen illeszkedik a nyomasztó hangulathoz, hiszen a csend eleve megalapozza a rettegést. A párbeszédek – bár kissé monoton módon lettek előadva – összességében rendben vannak, hozzák a kötelezőt. Vizuális oldalról tehát vannak bakik, de audio oldalról nagyszerű élményt nyújt a The Thing, méghozzá 20 évvel később is.
Alapjában véve ez egy tisztességes túlélőhorror, mi több, egy nagyszerű spinoff, ami kisebb hibái ellenére is tökéletesen illeszkedik a film(ek) mellé. Kár, hogy a tervezett folytatást törölték, hiszen az alapkoncepció kibővítésével simán lehetett volna egy új kult-klasszikus is belőle. Az biztos, hogy A dolog rajongóinak kötelező, míg mindenki másnak egy izgalmas, ijesztő és szórakoztató túlélőhorror lehet, a korához képest meglehetősen innovatív játékelemekkel. Sajnos a beszerzése ma már nehézkes, legalábbis legális úton. Ám ha mégis sikerül, akkor egy nagyszerű túlélőhorrorral gazdagodhattok, amely augusztusban betölti ugyan a 20. évét, de még ennek ellenére is nagyszerű kalandot kínál a rettegni vágyó kalandorok számára! Már csak azt mondja meg valaki, hogy hová tűntek a norvégok?
