A Die Hard 3: Az élet mindig drága című filmben volt a Samuel L. Jackson által alakított figurának egy jópofa beszólása: „ez egy Yugo, keveset fogyaszt, viszont nem megy.” Jelen bétatesztünk alanyára minimális átszerkesztéssel tökéletesen illik ez a humoros kijelentés. Az Ultimate Space Commando keveset foglal, viszont élvezhetetlen. És ezzel nagyjából össze is foglaltam minden erényét ennek a körökre osztott stratégiai programnak, amelyben négy űrkommandóssal kell szörnyekre vadásznunk.

A program legnagyobb gondja, hogy ezernyi beállítható és használható dolog van benne, csak semmi támpont ahhoz, hogy ezek mire valók, vagy hogyan használjuk őket. Ugyan tartalmaz a játék leírásokat, amik magyarul vannak, viszont kellemesen szárazak, és nem kevés helyen a megfogalmazás is döcögős. És bizony ez a „találd ki, mi mire jó” felállás igencsak megnehezíti az ember dolgát. Könnyen megeshet, hogy az első nekifutásra még a fegyvereket sem tudja elsütni, mert senki nem szólt neki, hogy azokat be kellene tárazni. Persze a játék menürészén ott virít, hogy 0/100 a lőszer mennyisége, de annyi információt szuszakoltak össze a képernyőn, hogy ha a játékos pontról pontra halad, egy hét, mire eljut a lőszerszámlálóig, aztán még egy hét, mire kideríti, hogyan is kell tárazni. Szóval túlbonyolították, viszont nem adtak kézikönyvet hozzá. Illetve, a neten lehet bogarászni, a Creatio 49 honlapján szép -- és túlzsúfolt -- képek biztosítanak arról, hogy még kevésbé értsd meg a játékot.

De ha sikerül kitanulnunk az Ultimate Space Commando csínját-bínját, akkor végre jót játszhatunk? -- kérdezhetnénk. Hát nem! Van ugye négy játékmód: hadjárat, nevezetes küldetések, védd a bázist és egyszerű küldetés. Ezek közül a bétában az utolsó kettő volt elérhető. A védd a bázist lényegében annyi, hogy építesz magadnak egy bázist, aztán leteszed oda a csapatod, akikkel szépen halomba lőheted a körökben érkező mumusokat. Az egyszerű hadjárat meg majdnem ugyanez, csak itt generálhatunk bázist, a szörnyedvények meg nem hullámokban érkeznek. Két probléma akadt ezekkel. Az első, hogy ha túlvagy a tanulóórákon, már nem nagy kihívás a játék. Mész, lősz, mész, robbantasz, mész, vágsz (merthogy az arzenálban a miniguntól a kézi atomvetőn át a katanáig minden van). A másik, hogy ha a szörnyekre kerül a sor, akkor azok minden átlátható stratégia nélkül pusztítanak el. A képernyő ide-oda ugrál az események között, a lények random betámadnak, az emberek meg egyszer csak elhullnak. Márpedig elég nehéz taktikázni olyankor, ha nem érted, mi miért történik -- és itt vissza is kanyarodtunk a játék fő problémájára: nem tudni mi mire jó. Például, ha az ajtón elkezd cikázni a villám, utána miért vágja meg az áram az egész csapatot a pálya túlsó felén? Mindezt tetézik az olyan menüpontok, amikre rákattintva kifagy a program.

Ha jót is kellene írnom az Ultimate Space Commandóban, akkor talán a látványt hoznám fel. Nem éppen kiemelkedő, sőt, de legalább valamennyire stílusos. Na jó, annyira az sem, a szörnyek leginkább tengeri mütyürkékre emlékeztetnek, de legalább van italautomata, hamburger, meg ilyen mindenféle oda nem illő cucc elszórva a pályán (lángoló páncéllal kerozinba ugrani buli, hiába írja a játék, hogy ne tedd). Ennél több jót aztán tényleg nem tudnék mondani. A hangok átlagosak, a zene szódával elmegy, a többi meg átlagon aluli. Értem én, hogy „régi vágásúak” akartak lenni a készítők, de a régi RTS-ek sem voltak ennyire agyonbonyolítva, és legalább járt hozzájuk egy alapfokú ismertető. Ha pedig leküzdjük a játék kiismerésének idegesítő problémáját, akkor unalmassá válik, s ez nem jó csere.