A Kriegsmarine nem kevesebb, mint 793 tengeralattjárót és több mint 28 ezer főnyi tengeralattjáróst veszített a második világháború során. Erre a sorsra jutott játékunk alapjárműve, az U-96-os is: a Type VIIC típusú, a 11 harci bevetése után 1943-tól már csak kiképzőhajóként használt „szivart” 1945. március 30-án amerikai nehézbombázó repülőgépek süllyesztették el Wilhelmshaven kikötőjében.
A sötét téma sötét szobát igényel: érdemes megvárni az estét, mert az Uboat régen látott, kemény munkát és sok élményt fog adni minden bátor virtuális kapitánynak. Meg rengeteg frusztrált pillanatot is: dejszen pont ettől szenvedtek a német matrózok is, két halálos veszélyt jelentő brit vagy amerikai rombolótámadás közben.
Hát, unatkozni, azt nem nagyon tudtam én sem. Főleg azért, mert ahhoz, hogy a kis „homokozóban”, azaz a játék alapját jelentő nyílt játékvilágban ne végezzem pillanatokon belül a brit Parti Őrség Wellington bombázógépének áldozataként, meg kellett tanulnom az egész U-96-ost. Nem viccelek, éles helyzetben tényleg élet-halál kérdése, hogy egyetlen kattintással megtaláld például a merülőtartályok szelepeinek vezérlését. A fejlesztők ugyanis – bevallottan – igyekeztek annyi realizmust vinni a hajó kezelésébe és a harcászatba, amennyit csak elbírt egyrészt a program maga, másrészt a játékosközösség. Magasra került a mérce.
Éppen ezért tisztelettel ajánlom mindenkinek az oktató bevetés végigpörgetését, akár a YouTube-os videók segítségével. Én eléggé régen játszottam tengeralattjárókkal, ezért bevallom, az elején rettenetesen szenvedtem. Minden kis piszlicsáré dologra figyelni kell, már amennyire idegesítő apróságnak lehet nevezni például a ballaszttartályok kifúvatásához, azaz a felmerüléshez szükséges sűrített levegő mennyiségének folyamatos ellenőrzését. Ha nincs levegő, lenn maradsz, barátom. A fulladás pedig eléggé kellemetlen halálnem…
Stayin’ alive…
A játék alapvetően két fő célt tűz ki a bátor, virtuális kapitányok elé: az ellenséges hajók elsüllyesztését és a túlélést. Úgy gondolom, hogy döntő többségében bizony az utóbbi, az életben maradás lesz az elsődleges, a brit és amerikai bruttóregisztertonnák pusztítása pedig csak a ráadás. A steames oldalon olvasható ismertetés nem poénkodik, amikor azzal büszkélkedik: a kifinomult sérüléskezelési rendszer a túlélés és egyben a játék alapja. Ez nem egy akciójáték, ahol beszabadulsz a védtelen tankerhajó-konvoj közepére, majd kedvedre szemezgetsz a célpontok között. Oh, nem, barátom, ez az a játék, ahol például fontos szerepet tölt be a déligyümölcs (elsődleges forrása a megtorpedózott hajók körül úszkáló ládák fosztogatása), hiszen a matróznak és a tisztnek is lelke és gyomra van. Márpedig, ha vacak vagy egyhangú a kaja, akkor oda a morál, és ha bánatosak vagy depisek az embereid, rosszabbul teljesítenek – ami egyenlő azzal, hogy meghalsz. Szerencsére a morálnak mindig jót tesz egy kis felszínen haladás (értsd: az irgalmatlan, összezártságból és mosdatlanságból fakadó büdös kiszellőztetése), egy kis kártyázás a többiekkel, egy jó ebéd, vagy éppen a gibraltári rádió tánczenei összeállításának közvetítése a hajó rádióvevőjének segítségével.
Igen, igen, a játékban menedzselt személyek lélektani sérülései vagy jóléte legalább olyan fontos szempont, mint a torpedók „előmelegítése” a kilövés előtt, mely apróság radikálisan csökkenti a kilőtt, célpontját el is találó, de robbanás helyett lepattanó, befulladt fegyverek számát.
Most, hogy így jobban belegondolok, tulajdonképpen a játék java részét az emberek irányítgatása, létszámuk, szaktudásuk, energiájuk (az álmos tengerész egyben hibázó tengerész – meghalsz) helyes tartalékolása, áttekintése és felhasználása fogja kitenni. Szerencsénkre a legénység minden egyes túlélt támadással, elsüllyesztett hajóval, sikeres küldetéssel tapasztalati pontokat szerez, és egyre ügyessebbé válik. Ezzel nő a túlélés esélye is, ezért igyekezzünk rájuk nagyon, de nagyon vigyázni. A kiesetteket minden bevetésre indulás előtt tudjuk pótolni a kikötőben, de ez egyrészt nehezen összekuporgatott presztízspontokba kerül, másrészt veterán specialistákat a lehető legritkább esetben kapunk a Kriegsmarine helyi HR-esétől, s persze minél képzettebb egy tartalékból előrángatott matróz vagy tiszt, annál drágább is.
Mocskos mindennapok
De térjünk csak vissza hajónkhoz, ami az U-96, és ami ügyességünk, képességeink és szerencsénk alapján lehet acélkoporsónk, de mindent leküzdő, rettegett szigonyunk (kedves Böjti, ezzel a mondattal pályáznék a júniusi szám Legnagyobb Képzavar-különdíjára – Trau) is. Attól tartok, az előbbi a sanszosabb. Ugye már megemlítettem a sérülésrendszert? Hát, emlegetem is gyakran, a fejlesztők drága mamájával egyetemben, s szoros összefüggésben. Nekem ez az első olyan tengeralattjáró-szimulátorom, ahol ennyit kell szöszölni az ellenséges támadások következményeinek elhárításával. Igaz, ez egyben azt is jelenti, hogy egy sajnálatos módon jól elhelyezett mélységibomba-sorozat nem jelenti automatikusan a végünket. Ha bekaptuk, azonnal meg kell állítani a játékot (Space), majd alaposan áttanulmányozni a kialakult helyzetet. Tudom, ez apróbb csalás, de mi sem vagyunk igazi tengerészek, nem igaz? Szóval, a sérüléseket rangsorolni kell, és ez nem csak a betörő víz mennyiségét befolyásolja. Persze, a hajótestbe sugárban beérkező víz életveszélyes, mondjuk a gépházban pláne, hiszen jó eséllyel viszi magával a Diesel- és a villanymotorokat is. Szerencsére a hajótest szakaszolva lezárható, így az elárasztott helyiség nem okvetlenül jelenti az egész hajó végét. Mérnökünk is van, neki csini oxigénálarca meg acél elsősegély-készlete, azaz pótalkatrész-csomagja is. Igen ám, de mindkettőből csak kevéske, s először ki is kell venni ezeket a tárolószekrényből. Így bizony át kell gondolni, hogy melyik lyukat tapasztjuk be elsőként és melyeket egyáltalán. A hajótest komoly sérülése életveszélyes, ha meg, mondjuk, a torony búvónyílása lesz bibis, sag schon, maximum nem süllyedünk 75 méter alá, és akkor nem veszélyes a vízbetörés. Ami amúgy vidáman hullámzik majd a hajópadlón, amíg a felszínre emelkedve a matrózok – megint csak külön parancsokra – ki nem takarítják.
Hangulatos hullaház
Scheiße! Majd elfelejtettem, hogy bizony a játék alapesetben németül beszél hozzánk, mármint a karakterek és a hajó minden műszere, eszköze. A párbeszédeket angolul is olvashatjuk, de az igazi arcok nem állítják át a beszédet angolra. Ez is kell a hangulathoz, csakúgy, mint a vörös vagy a halványan derengő, de energiatakarékos, kékes belső világítás.
A játék minden marhasága (mint amilyen a lecsukott búvónyílásokon keresztül lazán közlekedő matrózok, vagy a lemerülést kacagva túlélő, a torony tetején távcsövüket markoló tengerészek) ellenére szerintem egy nagyon érdekes csavarral felturbózott, korrektül összerakott szimulátor, ami a valóságot követve (főleg a Kriegsmarine U-boot flottájának 1943. utáni sorsát figyelembe véve) inkább a túléléshez szükséges odafigyelésre, összeszedettségre van kihegyezve, mintsem az adrenalint fröcskölő szuperharcokra. A kikötő grafikáján lehetne még simogatni egy kicsit, de engem az Uboat bevitt a víz alá – hogy aztán igen nehezen engedjen el.
