Egy ideje már sajnos se vége, se hossza a játékiparban történő elbocsátásoknak és bezárásoknak (csak 2024-ben körülbelül 15 000-en veszítették el az állásukat, de ez a szám akár magasabb is lehet), ez a tendencia pedig most a Frostpunk 2-t és a This War of Mine-t fejlesztő 11 Bit Studiost is utolérte. A csapat elnöke, Przemyslaw Marszal egy közleményben jelentette be a rossz hírt, miszerint a cég kénytelen volt leállítani a Project 8 kódnéven készülő játékának fejlesztését, amin összesen 37 alkalmazott ügyködött, de csak az emberek kicsivel több mint felének (pontos számot nem közölt a stúdió) ajánlottak új lehetőséget a vállalaton belül.
A kép forrása: 11 Bit Studios
Némi vigaszt jelenthet (pláne így az ünnepek előtt), hogy a 11 Bit Studios végkielégítés mellett eresztette szélnek a leépítésben érintett dolgozókat, emellett pedig segítséget nyújt abban, hogy mindenki új állást találjon. Marszal kiemelte, hogy áttörések és kudarcok jellemezték a Project 8 fejlesztését, az elért mérföldkövekkel pedig a büdzsé is egyre magasabbra rúgott (az alkotás mintegy 11,8 millió dollárt emésztett fel, mire a törlés mellett döntött az igazgatótanács), éppen ezért a teljes kasza volt az egyetlen járható út a cég számára. Sajnáljuk, hogy újabb ígéretes program landolt a kukában, a munkájukat elvesztett fejlesztőknek pedig sok sikert kívánunk az álláskeresésben!
A borítóképek forrása: 11 Bit Studios