[Top 5] Remek kezdő helyszínek

Egy játék kezdő helyszíne körülbelül olyan, mint egy sorozat pilot epizódja: ha nem tud berántani, könnyen lehet, hogy az ember kedve még akkor is elmegy a folytatástól, ha később esetleg javulna a helyzet. Éppen ezért fontos, hogy a fejlesztők már az első percekben/órákban sikeresen alapozzák meg a hangulatot, emellett pedig nem árt, ha a főbb mechanikákat és a játékmenetet is sikerül megfelelőképpen prezentálni. Heti listánkban olyan címeket szedtünk össze, melyekben mindez megvalósult, figyelve arra, hogy ténylegesen nyílt világgal rendelkező alkotások ne kerülhessenek a kosárba, hiszen azoknak pont az a lényege, hogy bármerre elindulhatunk. Emellett a legtöbb esetben a gyakorlópályaként funkcionáló helyszíneket is kihagytuk, hiszen ezek sokszor pár perces felvezetők csupán, így nem feltétlenül relevánsak az adott program egészére nézve. Ezek fényében lássuk hát, hogy mely videójátékoknak sikerült már az indítást követően elnyerniük a többség tetszését.

City 17 (Half-Life 2)

Felsorolásunkat rögtön egy kakukktojással kezdenénk, a Valve 2004-es mesterműve ugyanis egy szinte teljességgel lineáris darab. Ettől függetlenül máig lenyűgöző az az alaposság, amellyel a készítők képesek voltak elhitetni a Half-Life 2 nyitányában, hogy a Combine által megszállt City 17 egy élő, lélegző város, melynek akár bármelyik szegletét bejárhatnánk. Az óriási képernyőkön látható Wallace Breen demagóg beszédei, a civileket vegzáló katonák, a távolban cikázó helikopterek és kamerák, a fenyegető striderek, na meg persze a város fölé magasodó, ikonikus Citadella együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy Gordon Freeman második kalandja az első másodperctől kezdve frenetikusnak hasson. A sanyarú sorsú város pedig úgy vált a videójáték-történelem egyik legikonikusabb helyszínévé, hogy lényegében végig „csövekben” terelgette a néma főhőst. Ez pedig nem kis teljesítmény.

4. Vizima külvárosa (The Witcher)

Andrzej Sapkowski univerzuma ma már túlzás nélkül nevezhető világhírűnek, 2007-ben azonban még az újdonság varázsának kábulatában merülhettünk bele az író által teremtett világba – legalábbis ami a videójátékokat illeti. A CD Projekt RED alkotása éppen ezért felettébb friss élmény volt, ráadásul nem is akármilyen, hiszen az már a Kaer Morhen falai között helyet kapó tutorial során világossá vált, hogy itt bizony nem egy sablon fantasy-t kapunk. Ezt az érzést aztán tovább erősítette a program első szabadon bejárható része, a Temeria fővárosát, Vizimát körülvevő vidéki terület, ami esztétikáját tekintve ugyan nem sokban különbözött a standard középkori helyszínektől, az elmesélt történetek, lények és karakterek azonban mégis képesek voltak egyedivé varázsolni az összképet. Az élményt tovább erősítette a csodálatos zene aláfestés, ami a nagyszerű látvánnyal karöltve pillanatok alatt teremtette meg a magával ragadó hangulatot. A képet a szériára azóta is jellemző moralizálás és a döntések fontossága tette teljessé, a recept pedig a kezdetektől fogva garantálta a hosszútávú szórakozást – nem mellesleg letette az alapkövét a világ egyik legkedveltebb RPG-sorozatának.

3. Undead Burg (Dark Souls)

A FromSoftware játékainak helyszínei általában két kategóriába sorolhatók: vagy mindenki szereti, vagy mindenki utálja az adott lokációt. Ez a kettősség természetesen a 2011-ben megjelent Dark Souls-ban is jelen volt – nem nagyon ismerek például olyan embert, aki Blighttownba érve pezsgőt bontott. Ellenben a központi résznek tekinthető Firelink Shrine hamar belopta magát a játékosok szívébe, ahogy a közvetlenül innen elérhető omladozó vár, Undead Burg is roppant hangulatosra sikeredett. Emellett itt tapasztalhattuk meg először a stúdióra jellemző kimagasló pályatervezést is, az olyan emlékezetes momentumokról már nem is beszélve, mint például az első találkozás egy Black Knighttal, a híres „Praise the Sun” gesztus megszerzése, vagy épp az első igazi főellenfél. Ez az egy terep képes volt tökéletesen bemutatni, hogy egy szinte teljesen halott világban kalandozunk, amelyben a magány az egyetlen hű útitársunk. A közvetlenül ebből a területből következő Undead Parish még szintén egy kevésbé kínzó helyszín volt, a várat elhagyva viszont megkezdődött az igazi szenvedés…

2. Cordon (S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl)

Nehéz dolga lesz a GSC Game Worldnek, ha az idén (?) érkező S.T.A.L.K.E.R. 2-vel fel szeretne érni a ma már klasszikusnak számító elődhöz, a Zónában tett első látogatás ugyanis egy olyan hangulatbomba, amit azóta sem nagyon sikerült megismételni – még a hasonló környezetet felvonultató Metro-szériának sem. A Shadow of Chernobyl pedig már a prológusban megalapozta ezt a hangulatot, hiszen a játék kezdő helyszínéül szolgáló Cordon másodpercek alatt képes volt berántani az arra fogékony játékosokat – ennek eléréséhez ráadásul minimalista eszközöket használt. A titokzatos helyszín előszobájának nevezett terület ugyanis (pusztán a számokat nézve) nem rendelkezett túl sok látnivalóval, viszont mind a zöldfülűek számára fenntartott romos falucska, mind pedig a vasúti híd, vagy épp a parkoló olyan élményeknek adott helyet, melyekre ma már egy nosztalgia-könnycsepp kíséretében emlékezünk vissza. Az első, szabad ég alatt töltött estét pedig (és úgy gondolom, most mindenki nevében beszélhetek) soha nem felejtjük el.

1. Taris (Star Wars: Knights of the Old Republic)

A 2000-es évek elején bőven el voltunk látva kiváló Star Wars-játékokkal, de még az akkori felhozatalból is messze kiemelkedett a 2003-ban megjelent Knights of the Old Republic, amelyben egy 4000 évvel a filmek előtt játszódó történetet élhettünk át, a BioWare-re (akkor még) jellemző páratlan narratíva és karakterábrázolás kíséretében. Az RPG-ben pedig nemcsak a sztori volt kimagasló, hiszen a stúdió szakemberei a messzi-messzi Galaxist is képesek voltak úgy ábrázolni, hogy az egyszerre hasson újnak és ismerősnek. Erre remek példa a játék legelső bejárható bolygója, Taris, ami ugyan le sem tagadhatná, hogy Coruscant ihlette, de még így is saját identitással rendelkezett. A planétát felfedezni felejthetetlen élmény volt az univerzum rajongói számára, köszönhetően például az akkoriban világbajnoki szintet képviselő mellékküldetéseknek, a világos/sötét oldal közötti szabad választásnak, na és persze annak a nagybetűs Star Wars-hangulatnak, amely a program minden egyes szegmenséből sugárzott. A kiváló összhatást még az sem volt képes beárnyékolni, hogy a cselekmény relatíve alacsony fordulatszámon pörgött, a fénykard megszerzésétől pedig még hosszú órák választottak el, hiszen ebben az új világban elmerülni így is egyet jelentett a boldogsággal.

Szerintünk ez lett volna az az öt helyszín, ami sikerrel hozta meg az ember kedvét a folytatáshoz, de természetesen most is akadnak olyan alkotások, melyek végül nem tudtak felkerülni a listára. Ott van például a Bioshock felejthetetlen nyitánya, és vele az első bejárható helyszín, a „Welcome Lobby”, amely hamar a tudtunkra adta, hogy Rapture városának kívülről csillogó falai bizony szörnyű titkokat rejtenek. De a Destiny kezdő helyszíne, a Cosmodrome is ügyesen mutatta be a játék igencsak masszív alapjait, nem mellesleg látványnak sem utolsó, pláne, ami a horizontot illeti. Az Assassin’s Creed Odyssey kezdő szigete (kikötés volt ugyan, hogy nincs nyílt világú cím, de ezt a helyet kezdetben nem tudjuk elhagyni, szóval talán belefér), Kephallonia pedig mindazok számára (jelen!) maga volt a Kánaán, akik rajonganak az ókori Görögországért. Persze egy ilyen felsorolás mindig teljességgel szubjektív, hiszen ahány ember, annyiféle ízlés – ez pedig így is van rendjén.