Ugyan már december közepét tapossuk, hó még csak a magasabban fekvő térségekben volt (meg ma reggel egy kevés a nyugati országrészben), és ott is csak elvétve. A tél tehát idén sem rontott ajtóstól a házba (ehhez mostanra hozzá is szokhattunk), ugyanakkor a naptár már a leghidegebb évszakba fordult, és az adventi kalendáriumból is kiesett pár endorfint megdobó csoki, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy az aktuális hétvégi toplistánkat is a zord időjárásnak szenteljük. Míg tavaly olyan játékokat válogattunk, melyek szinte teljes egészben télen játszódtak, addig most néhány fagyos küldetés erejéig idézzük meg az évszak hangulatát – bár a felsorolt missziók zöme nem a kandallónál melegedős miliőt hivatott bemutatni.
5. The Way of the Voice (The Elder Scrolls 5: Skyrim)
Listánkat a Skyrim egyik kevésbé izgalmas vagy érdekfeszítő küldetésével kezdjük, melynek pont az egyszerűségében és az eseménytelenségében rejlik a varázsa. Miután a Whiterun mellett történt összecsapás után kiderül, hogy derék hősünk egy emberöltők óta nem látott Dragonborn, a magas hegyekben élő, a világ dolgaiba alapesetben nem beavatkozó szerzetesek magukhoz hívják, hogy kiderüljön, mire képes. Igen ám, csakhogy a felhők fölött található erődig el is kell jutni, odáig pedig hozzávetőleg 7000 lépcsőfokon át vezet az út – megtétele éppen ezért felér egy spirituális utazással.
A távot természetesen megtehetjük lóháton is, de ez a módszer eléggé megöli a hangulatot, gyalog felkapaszkodni a csúcsig azonban tényleg felemelő érzés – már ha valakinek nem az lebeg a szeme előtt, hogy minél előbb letudja a dolgot. A hegy lábánál fekvő, Iverstead nevű kis település sárga lombkoronáit hátrahagyva csakhamar hóba borul a táj, letekintve pedig lenyűgöző látvány tárul elénk, hiszen Skyrim szinte egésze a lábunk alatt hever. Közben pedig még az ügyes történetmesélésről sem feledkezik el a játék, az út mentén ugyanis nem csupán zarándokokat, de a sárkányokról mesélő táblákat is találhatunk. A csendes idillt ugyan helyenként megtöri egy-egy troll vagy medve támadása, de a tapasztalt The Elder Scrolls-játékosok eddigre sanszosan talpig üvegpáncélban menetelnek, szóval nagy gondot nem okozhat a legyőzésük. Az egész út körülbelül tíz percig tart, de mégis katartikus élmény, mikor a hófüggöny mögött megjelenik High Hrothgar sziluettje, és tudjuk: megérkeztünk.
4. American Venom (Red Dead Redemption 2)
Kevés játék rendelkezik olyan terjedelmes epilógussal, mint a Rockstar legutóbbi játéka, a Red Dead Redemption 2 zárása ugyanis még számos játékórát (és egy teljesen új területet) biztosít, méghozzá az első rész főszereplőjének, John Marstonnak a szemszögéből. Az egykori bandita nyugalmát az utolsó küldetés kezdetén Sadie Adler és Charles zavarja meg, akiknek információi vannak az Arthur halálát okozó Micah Bell hollétéről. A nyomok Strawberry-be vezetnek, ahol némi közjátékot követően kiderül, hogy a rosszfiú Mount Hagenben vert tábort újonnan verbuvált bandájával, több sem kell hát a triónak, hogy meghódítsa a hóval borított hegycsúcsokat. Persze nem is igazán beszélhetnénk Rockstar-játékról, ha a küldetés a terv szerint alakulna, így a mesterlövészek jól irányzott lövései miatt idejekorán gyalogszerrel kell boldogulnunk a térdig érő hóban, miközben előbb Charles, majd Sadie kap súlyos sebet. Az utolsó összecsapás helyszínén tehát egyedül nézünk szembe Micah-val, melynek során nemcsak a lövedékek, de az egysorosok is záporoznak, egészen addig, míg a csetepatéba be nem csatlakozik a lábán alig álló Adler, valamint – a játékosok legnagyobb meglepetésére – a Van der Linde banda egykori vezetője, Dutch is. Az elhangzó adok-kapok a western műfaj legnagyobb alkotásait idézi, maximumra tekerve a hangulatot, maga a zárás pedig, ha nem is olyan emlékezetes, mint Arthur szívbe markoló búcsúja, Dutch karakterét mindenképp árnyalja kicsit – pláne az első rész tükrében.
3. Mountaineering (Uncharted 2: Among Thieves)
Az Uncharted 2 meglehetősen szédítő (ami a kezdő vonatszerelvény alatti mélység miatt szó szerint is érthető) nyitányából percek alatt kiderül, hogy Nathannek ebben a kalandban bizony kabátot is kell húznia, de számos játékóra eltelik, mire ténylegesen nyakunkba vehetjük a Himaláját, méghozzá az életünket megmentő tibeti falu egyik oszlopos tagjával, az angolul egyáltalán nem beszélő Tenzinnel. Az ebből adódó bábeli zűrzavar persze csak az egyik remek eleme a szám szerint 17. missziónak, hiszen emellett a hegygerincek és a jeges barlangok is pompásan festenek, valamint 2009-ben a ruhára és a cipőre feltapadó hó is maga volt az „áll-leejtő” definíciója. A küldetés meglehetősen lassan építkezik, jobbára a platformrészekre alapozva, de a Naughty Dogra jellemző parádés rendezés minden képkockán tetten érhető: az elhagyatott tábor, az évek óta aszalódó hulla, vagy a kezdetben igencsak eleven, de később holtan heverő farkasok látványa is ügyesen építi fel a „nem vagyunk egyedül” érzést. Egy meglehetősen árulkodó kameraszög aztán fel is fedi a jégtömbök között ólálkodó lényt, hogy aztán a Luger megszerzése után szemtől szemben is kénytelenek legyünk helytállni a golyófaló jetivel, akibe úgy tűnik, hogy a világ összes tölténye sem elég. Persze sejthető volt, hogy Schäfer nem kirándulni küldött minket a magasba, de a természetfeletti megjelenésére a legendás kalandor mellett a játékosok sem voltak felkészülve – szegény Tenzinről már nem is beszélve.
2. Cliffhanger (Call of Duty: Modern Warfare 2)
A lopakodós küldetések minden Call of Duty-epizód elengedhetetlen elemei, melyek rendre emlékezetes pillanatokkal szolgálnak – nincs ez másként a 2009-es Modern Warfare 2 „Cliffhanger” nevű missziójával sem, ami a Kazahsztánban található Tien-san hegységbe kalauzol minket. Captain McTavish-sel az oldalunkon a szokásos Call of Duty-feladatok várnak ránk a cirka negyedórás küldetés során: szép csendben szedünk le embereket a hóvihar takarásából, beszivárgunk a bázisra, bombát helyezünk el a szabotázshoz, miközben próbálunk nem lebukni – hiszen az ellenfelek természetesen létszámbeli fölényben vannak, ehhez elég csak rápillantani a fegyverünkre szerelt heartbeat sensorra. Aztán a dolgok annak rendje és módja szerint kicsúsznak az irányítás alól, kitör a káosz, a megfontolt lépések helyét pedig átveszi az akció és sodró lendület – ez lényegében a széria kvintesszenciája. Amikor pedig már azt hinnénk, hogy elértük a küldetés csúcspontját, a Modern Warfare 2 szemrebbenés nélkül megkínál minket egy hómobilos szekvenciával, melynek során nemcsak a fenyőfák sűrű kerülgetésével, de a nyomunkba eredő rosszarcúakkal is foglalkoznunk kell – az égi áldást kínáló helikopter már csak a hab a tortán. A „Cliffhanger” mindössze pár perc alatt vedlik át lassú ütemű lopakodásból észveszejtő akcióorgiává, teletűzdelve filmbe illő jelenetekkel és remek prezentációval, így egyáltalán nem csoda, hogy sokan a Modern Warfare 2 kampányát tartják a széria egyik legjobbjának.
1. Lakeside Resort (The Last of Us)
Listánk első helyezettje szintén a Naughty Dog istállójából gurult ki, a „Lakeside Resort” pedig nem is egy szimpla küldetés, hanem egy komplett fejezet (egészen pontosan a 9.), ergo sokkal komplexebb és terjedelmesebb, mint az előző missziók. A The Last of Us kegyetlen telét bemutató felvonásban a Joelnél sokkalta sebezhetőbb Ellie felett vesszük át az irányítást – félteni persze őt sem kell, hiszen eléggé talpraesett, például a vadászathoz, és azt is tudja, hogy idegenekkel nem szabad szóba állni. Az élet és halál között lebegő főhős miatt azonban kénytelen megszegni ezt a szabályt, a semmiből feltűnő David ugyanis antibiotikumot ígér a lánynak a leölt szarvasért cserébe, ezt az ajánlatot pedig, ha vonakodva is, de végül kénytelen elfogadni. Természetesen ez egy kegyetlen világ, amelyben ember embernek farkasa, a szép ígéretek pedig hátsó szándékot – ezesetben bosszút – jelentenek.
A „Lakeside Resort” nem rest moralizálni, sokadszorra is bemutatni, hogy semmi nem fekete és fehér, rávilágítva, hogy Joel és Ellie sem szent, pusztán csak túlélők, mint bárki más. Maga a fejezet meglehetősen eklektikus, hiszen a kötelező érvényű lopakodás mellett van benne ellenfelek armadáját felvonultató „arénaharc”, sőt még legyőzendő főellenfél is, az összecsapások ráadásul a gyengébb fizikumú Ellie miatt nehézségben is túlmutatnak a korábban tapasztaltakon. A téli környezet pedig nem csupán látványban, de játékmenetben is megmutatkozik. A fejezet végén például a hóvihar áldásos hatását kihasználva kell elkerülnünk a túlerőben levő ellenfeleket, hogy aztán a játék legfeszültebb pillanatait kínáló bújócskával tegyünk pontot a fejezet végére. Ellie tortúrája nemcsak ügyességünket, de idegeinket és lelkünket is alaposan megdolgoztatja, a fagyos körítés pedig csak még inkább ráerősít erre, remekül reflektálva az elidegenült világra.
Ezek lettek volna a telet a négy fal közé varázsoló küldetéseink, de természetesen most is kimaradt pár olyan alkotás, ami könnyűszerrel bekerülhetett volna a kalapba. A hóban és hidegben alaposan bővelkedő Fehér Fagy (ami lényegében a világvége a Vaják univerzumában) például a The Witcher első és harmadik részében is feltűnik, ahogy a The Legend of Zelda: Twilight Princess „Snowpeak Ruins” nevű kastélya is fogvacogtató kalandokkal szolgál. A Metro-játékok felszínen játszódó részei is megérnek egy misét, nem is beszélve a Serious Sam 2 „Land of the Damned” nevű pályájáról, amiben többszáz ellenfél vérével festhetjük pirosra a talpunk alatt ropogó havat, nem mellesleg a kéménybe ragadt télapónak is segíthetünk „lecsusszanni” – a Croteam humora úgy öregedett, mint egy jó bor. A sort pedig még hosszasan lehetne folytatni. Neked melyik a legemlékezetesebb vagy kedvenc téli jelented?
