Idén ősszel sem maradhatott el, hogy a TippmixPro CS2 Masters ne újuljon meg. Szezonról szezonra fejlesztjük, javítjuk, alakítjuk a versenyt, ami idén ősszel nagy fába vágta a fejszéjét. A selejtezőket leszámítva ugyanis egyetlen egy meccset sem játszanak majd a csapatok online, a csoportkör első mérkőzésétől egészen a végső döntőig, minden LAN-on lesz. Három napos LAN versennyel támad az őszi TMP CS2 Masters, amitől már csak néhány nap választ el minket. A következő sorokban jöjjön mindaz, amit tudni érdemes a három napos LAN-ról.

banner.jpg

Dátum és helyszín

A versenynek a Gamerland ad otthont (1033 Budapest, Szentendrei út 89-95.), méghozzá október 4-én, 5-én és 6-án. A belépés mindenki számára ingyenes mindhárom napon, az első meccsek pedig pénteken, szombaton és vasárnap is 11 órától kezdődnek.

Csapatok és csoportok

Rengeteg csapat jelentkezett a selejtezőkre, végül azonban csak nyolc alakulat örülhetett igazán. Nyolcan jutottak ugyanis be a csoportkörbe, őket pedig két darab, egyenként 4 fős csoportba osztottuk, méghozzá a következők szerint:

  • A csoport: Békéscsabai Esport Egyesület, Budapest Five, bullpeek, Last Dance
  • B csoport: Infinity Esport, Lenovo Legion Honvéd, positive vibeS, WiLD MultiGaming

Díjazás

Idén ősszel is 2 millió forintért küzdenek a csapatok, ami a következőképp oszlik el a nyolc csapat között:

  • 1. helyezett: 750 ezer forint
  • 2. helyezett: 450 ezer forint
  • 3-4. helyezett: 225 ezer forint csapatonként, összesen 450k
  • 5-6. helyezett: csapatonként 100 ezer, összesen tehát 200k
  • 7-8. helyezett: csapatonként 75 ezer, összesen tehát 150k

Program

A csoportkör első mérkőzései és a rájátszás is 11 órakor kezdődnek majd, utána viszont a következőképp alakulnak a mérkőzések beosztásai:

Péntek és szombat:

  • 1. meccs 11:00 (Bo1)
  • 2. meccs 12:30 (Bo1)
  • 3. meccs 14:00 (Bo1)
  • 4. meccs 15:30 (Bo3)
  • 5. meccs 18:00 (Bo3)

Vasárnap:

  • 1. meccs: 11:00 (Bo3)
  • 2. meccs: 14:00 (Bo3)
  • 3. meccs: 17:00 (Bo3)

Fontos persze megjegyezni, hogy ha a csapatok gyors és egyértelmű mérkőzéseket játszanak, úgy a meccsek a tervezettnél akár hamarabb is elkezdődhetnek. 

Stream

És természetesen az sem marad ki a jóból, aki "csak" online szeretné követni a meccseket. Mindhárom napot élőben lehet majd követni Twitchen a twitch.tv/esport1tv csatornán, sőt, a szombati nap mérkőzéseit akár Fekete Miki társaságában is nézhetitek majd, a saját felületén, a twitch.tv/feketemiklos csatornán.